XVII. évfolyam 8. szám - 2017. augusztus

Ha augusztus, akkor búcsú! Mire e havi lapszámunkat kézbe veszik, már véget ért a XXVI. Vörösvári Napok. A megnyitó ünnepségre lapzárta után került sor, de néhány oldal erejéig már ebben a lapszámban felidézzük az eseményeket. Kezdjük a Kertbarát Kör kiállításával és az ünnepélyes megnyitóval, és néhány pillanatképpel a szombati napról. A címlapfotóval pedig már a szeptemberi számot vetítjük előre, hiszen a legtöbb eseményről – így a fergeteges Nagy Feró-koncertről is – a következő számban olvashatnak majd.