XVII. évfolyam 5. szám - 2017. május

Szép számban gyűltek össze az érdeklődők a III. Vörösvári Majálisra május 1-jén a sportpályán. Szerencsére az időjárás is kedvezett a szórakozni vágyóknak. A programok a kora délutáni órákban kezdődtek, a színpadon először a helyi gyerek tánccsoportok mutatták be produkcióikat: a mazsorettek, az Angel Dance, az Adenssa, a Joker Dance és a Rainbow. Őket a Melodika csoport követte, akik klasszikus darabokat, pl. Bizet Carmenjét vagy Piazzola Libertangóját játszották el sajátos hangszerelésben. A májusfaállítás után itt is fellépett a fiatalokból álló Die Ziribarer fúvószenekar majd a Berglander Baum.

Április 6-án délután rendezték a piliscsabai Páduai Szent Antal Iskola aulájában a XI. Pilisi Csellótalálkozót a pilisvörösvári, solymári és piliscsabai zeneiskolák cselló tanszakos növendékei részvételével.

Hangolás és egy közös próba után zenés beszélgetésen vehettünk részt, melyen a vendég Nagymiklósi Judit, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője Pablo Casalsról mesélt a növendékeknek. Sőt, ha már csellótalálkozó, néhány darabot elő is adott ezen a gyönyörű hangszeren.