XVII. évfolyam 1. szám - 2017. október

Idén kicsit elkésett a vénasszonyok nyara, és a szep­tember helyett az októbert tette a megszokottnál szebbé. Már ismerős, de újra és újra lenyűgöző látvány, ahogy a várost körülölelő hegyek, dombok szép lassan a magukra öltik az ősz csodás színeit, de azzal, hogy emellett az időjárás is szinte kora nyárira váltott, igazán elkényeztet bennünket. Használják ki, ameddig csak lehet, kiránduljanak, nézelődjenek, élvezzék a látványt, hiszen nem tudhatjuk, meddig tart. Ha rosszabbra fordulna az időjárás, akkor pedig forgassák az újságot, hiszen rengeteg programot találnak az elkövetkező egy hónapra, a koncertektől a színházon át egészen az előadásokig.

Nem sokkal megjelenésünk után kezdődnek is a programok az október 23-ai városi ünnepséggel. Itt idén is átadják a városi kitüntető címeket. Ahogy megszokhatták, a kitüntetetteket idén is bemutatjuk lapunk hasábjain, elsőként mostani számunkban Manhertz István díszítőszobrásszal olvashatnak egy beszélgetést.

Idén is nagyon jó hangulatban telt a város sokakat vonzó eseménye, a szüreti felvonulás és mulatság. Színes, képes beszámolónkban visszaidézzük a nagy sikerű rendezvény hangulatát. Közeledik november elseje, mikor is elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Az ünnephez kapcsolódó régi, kegyeleti hagyományokat elevenítjük fel Zsámboki Szabolcs segítségével.

Ezek mellett most is beszámolunk az elmúlt hónap legfőbb eseményeiről, fejlesztéseiről. Készülnek az utak, képeinken láthatják az elkészült Kálvária utcát, és olvashatnak a közeljövő terveiről.

Reméljük, ebben a hónapban is találnak kedvükre való olvasnivalót!

Palkovics Mária

Nemes Nagy Ágnes: Október

Most már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.

Acetilén fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.

(részlet)