XIV. évfolyam 8. szám - 2014. augusztus

Betelepülési menet és ünnepség

Ha a pénteki nap a szavaké és a visszaemlékezésé volt, akkor a szombati ünnepi eseménysor sokkal inkább a lélekhez szólt. Miután ugyanis a megnyitó rendezvényen a polgármester beszéde és az elhangzott történelmi témájú előadás segítségével közösen felidézhettük a régmúlt eseményeit, a másnapi programokban már ki-ki személyesen és aktívan is részt vehetett. A betelepülési menet és az azt követő betelepülési ünnepség nemcsak a múltról, hanem a jelenről és a jövőről, mindannyiunkról szólt.

A szombat délutáni sziesztaidő ezen a napon nem a szokásos módon telt. Már két óra előtt gyülekezni kezdtek a résztvevők a Fő téren, a körül a térkőburkolatba illesztett bronzkorong körül, ami a betelepülésnek és a partnerkapcsolatoknak állít emléket. Aki tehette, népviseletbe öltözött, mások ünneplőt vagy éppen a 325. évfordulóra készült egyenpólót öltötték magukra. A gyülekezőket a Schwabenkraft csalogatta egy kis sramlizenével, ami aztán jó unaloműzőnek is bizonyult, a várakozás percei ugyanis a tervezettnél kicsit hosszabbra nyúltak, mivel a szekér, ami a menetet volt hivatott vezetni, közlekedési balesetet szenvedett. De szerencsére a történtekhez képest viszonylag hamar és sértetlenül gördült be a ponyvás kocsi a Városháza elé, így rövid rendeződés után elindulhatott a menet.

Bár ez a jelképes utazás, amit a Fő tértől a zeneiskola udvarán felállított sátorig tett meg a kis csapat, rövid és viszontagságmentes volt, mégis alkalmat adott arra, hogy egy kicsit őseink helyébe képzeljük magunkat. Hogy elképzeljük, milyen lehetett a vidék a jól ismert házsorok nélkül, a templom nélkül, villanyvezetékek, aszfaltút és gépkocsik nélkül. Milyen érzés lehetett az ismeretlenbe érkezni? Vajon gondoltak-e arra akkor, hogy egy tizennégyezres város alapjait fogják letenni a következő néhány év keserves munkájával? Sejtették-e, hogy 325 év múlva utódaik muzsikaszóval, vidáman vonulnak végig ugyanezen az úton, és gondolatban köszönetet mondanak azért, hogy ez lehet az otthonuk?

Az egykori első betelepülő család tagjai közül a férjet Sax László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a feleséget Bogár Erika, az NNÖ tagja, a gyermeket pedig kislánya, Szabó Réka testesítette meg. Népviseletben, kosarakkal, batyukkal megrakva ültek az erre az alkalomra beszerzett és echósszekérré alakított kocsi ponyvája alatt. A kocsi mögött nemzetiségi ruhába öltözött óvodások és általános iskolások vonultak, utánuk a vörösvári nemzetiségi egyesületek tagjai és a népviseletbe öltözött gröbenzelli táncosok következtek, őket pedig a polgármester, az önkormányzati képviselők és a testvérvárosok delegációi, végül a többi ünneplő követte. A rendezvénysátorhoz érkezvén a telepescsalád a színpadra vonult, amíg a többiek elfoglalták helyüket a padoknál. A családfő minden egyéb bevezető nélkül e szavakat intézte övéihez:

Mään liawes Wääb, määni liawe Kinda!

Mia saan im näächn Laund åukuma. Täis Laund is schäi, ta Grund is rääch, ti Tsääd is kuad. To muas ma oles söwa moche, fias Proud sööwa oawadn: äs Håås, wou mia woon wean, tn Schtoi, wou äs Fii schteed, äs Katl und äs Föödj. Fia unsa Doogproud muas ma jäidn Doog sööwa mid de Händ soagn. Täis wead näd äänfoch sää. Mia klååm an Kaut, fatråån ainanda, und ti Mainschn, ti aa Wearischwar  als näächs Tahaam gfundn haam. Loos uns tsn Kaut petn, ea sui uns ti Kroft keem, dass mia tn Klååm, ti Hoffnung und ti Liawe näd falian. Tn Klååm, tas Kaut pää uns plääbt, und uns huift. Ti Hoffnung, dass mia mid ta Kroft unsra Händ, mid Flääs und mid ta Huif fn Kaut tsurecht kumma. Fabundn in Liawe, ti oles besiegt und ti ti krääste Not aa häölt.

Kedves Feleségem, kedves Gyermekeim!

Hosszú, viszontagságos út után megérkeztünk új hazánkba. Ahogy látjátok, a táj szép, a föld jó, az éghajlat kedvező. De itt mától kezdve mindent magunknak kell a semmiből megteremtenünk: a házat, amelyben lakhatunk, az ólakat és istállókat, ahol jószágainkat nevelhetjük, a kertet és a földet, amelyen a mindennapi betevőnket megtermelhetjük… Nehéz lesz… De bízunk Istenben, bízunk egymásban, és bízunk azokban a társainkban, akik szintén ezt a helyet választották új lakóhelyül. Imádkozzunk Istenhez, hogy adjon erőt nekünk ahhoz, hogy kitartsunk a hitben, a reményben és a szeretetben. A hitben, hogy Ő velünk van, és segít minket. A reményben, hogy kezünk erejével, szorgalommal és Isten segítségével boldogulni fogunk ezen a földön. A szeretetben egymás iránt, ami minden akadályt legyőz, és minden bajt orvosol. Imádkozzunk!

Vater unser im Himmel… a Miatyánkot együtt imádkozta a betelepülő család és a közönség.

Ezután Sax László – már mint a 21. századi Vörösvár német nemzetiségi önkormányzatának elnöke – a megjelent vörösváriakhoz és a vendégekhez szólt, néhány mondatban összefoglalva, hogy miről is szól ez az ünnep:

„Nagy ünnepre gyűltünk össze: őseink betelepülésének 325. évfordulójára emlékezünk, Mária mennybevételének napján, magyar nevén Nagyboldogasszony ünnepén. Ez a nap ősidők óta meghatározó szerepet tölt be a vörösvári emberek életében, nemcsak lelkiekben, de környezetünkben is: a rendrakás, a megtisztulás időszaka ez, melynek a betelepülő őseink mély vallásossága teremtette meg a gyökereit.

Visszatekintve az elmúlt 325 évre: nehéz, küzdelmes lehetett egy más országban az újrakezdés a szebb és elérhetőbb jövőért, amelyért sok áldozatot kellett hozni. De ez ma sincsen másként. Azóta is állandó küzdelem van a jobb megélhetésért. Öröm és büszkeség tölt el, hogy a nehézségek ellenére Pilisvörösvár őrzi és ápolja német nemzetiségi hagyományait. Ezt bizonyítja 5 nemzetiségi óvodánk, 2 nemzetiségi általános iskolánk és a nemzetiségi gimnázium. Emellett aktív tevékenység folyik német nemzetiségi egyesületeinkben, külön kiemelve a nagy mennyiségű hiteles anyaggal rendelkező tájházat, a Hagyományőrző Egyesület kezelésében. Köszönhetően Gromon Andrásnénak, Mici néninek, aki időben felismerve az idő rohanását, elkezdte gyűjteni elődeink használati tárgyait és ruháit.

Sajnálatos, hogy anyanyelvünk az idős generációval egyre inkább kihalóban van. De ezt pótolva született 3 éve a két tannyelvű oktatás, melyre egyre nagyobb igény van. Az idei évben rendezett német nemzetiségi tábor, melyben a fiatalok régi népi foglalkozásokkal, idősebbek régi történeteinek elbeszélésével ismerkedhettek meg.

Sajnos a mai rohanó világ egyre kevesebb lehetőséget ad az személyes kapcsolatokra, ahol nemcsak anyanyelvünket gyakorolhatnánk, hanem egymás iránti szeretetünket, tiszteletünket és segítőkészségünket is. Elődeink is így tudtak közös összefogással, építő gondolatokkal, egymásra utaltsággal a pusztából termő földeket, szőlőket létrehozni, és így kötötték magukat Magyarországhoz, melyet nemzetiségiként is hazájuknak tekintettek.

Köszönet és hála őseinknek, azért, amit létrehoztak. Nekünk és a mai generációnak nagy felelőssége mindezt, amit kaptunk és kapunk, a további generációknak továbbadni…”

Ezzel az örökséggel való ismerkedést szolgálták a gyerekeknek szánt foglalkozások az udvaron, a játék közösségteremtő erejére építve pedig családi vetélkedővel is készültek a szervezők.

Sólyom Ágnes

Az érkező telepesek első legfontosabb feladata a házépítés volt. A gyerekek ezért vályogtéglát készíthettek, a családi vetélkedőben pedig szalmából és agyagból építhettek házikót a versenyző csapatok. A szekéren búzát, lisztet hoztak magukkal elődeink, amiből kenyeret süthettek. Sax Annus néni segítségével a gyerekek is megismerkedhettek a kenyérsütés fortélyaival. Megnézhették, hogyan kell a sváb kötényt keményíteni, mángorolni, fényesíteni, készíthettek babát, hímezhettek, és apró „ulmer Schachtel”-eket barkácsolhattak. A vállalkozó szellemű családok összemérhették az erejüket kacsafogásban, talicskatolásban, vízhordásban és teknőben mosásban.