XIV. évfolyam 2. szám - 2014. február

Elűzetve – A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja Pilisvörösváron

Dr. Szabó Dezső történész

Dr. Szabó Dezső
történész

2014. január 17-én a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alkalmából megtartott megemlékezésen Pilisvörösvár Városi Díszterme a nagy érdeklődés miatt az utolsó ülőhelyig, sőt azon is túl megtelt. Számos érdeklődő állva kísérte figyelemmel a műsort, amelyet dr. Berkiné Balasi Anikó, a Művészetek Házának igazgatója vezetett.

A felépítésében gondosan megtervezett megemlékezés a Német Nemzetiségi Fúvószenekar zenei kíséretével a Magyar Himnusz, majd a Német Nemzetiségi Himnusz eléneklésével kezdődött.

vorosvariujsag_2014_02_039Gromon István polgármester köszöntőjében elmondta, hogy Pilisvörösváron az idei az első ilyen megemlékezés, hiszen egy új emléknapról van szó, amely egy 2012. decemberi országgyűlési határozaton alapul. A határozat január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította.

Elmondta, hogy terveik szerint az idei évtől kezdve minden évben Pilisvörösváron is sor kerül ilyen ünnepségre. Bár településünkön nem volt kitelepítés, a környékben és nagyon sok pilisvörösvári lakos rokonságában is volt elűzött család, ezért közvetett módon az egész vörösvári német közösséget is érintette a jogfosztás. Nekünk, a Pilisi-medence legnagyobb német nemzetiségi lakosságával rendelkező települése polgárainak, erkölcsi kötelességünk erről a napról megemlékezni. Gromon István kiemelte: erre azért van szükség, hogy egyéni bűnök híján a kollektív bűnösség elve alapján senkit, soha többet üldöztetés ne érhessen. Ez az emléknap alkalmat ad arra is, hogy ötven év hallgatás után a kiűzetés témáját közösen kezdjük el feldolgozni.

Legendák és tények a németek elűzéséről

Sax László,  a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Sax László,
a pilisvörösvári Német
Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

Dr. Szabó Dezső történész, a Balassi Intézet nemzetközi igazgatója előadásában a kitelepítést övező félreértésekről és tévhitekről szólva többek között kifejtette, hogy a kitelepítés nem szovjet és nem is 1945 utáni „találmány”, hanem már a második világháború évei alatt megérlelt gondolat volt. Ez a terv ugyanis mind Beneš, mind Hitler eszköztárában egyformán szerepelt. A történelmi legendák sorába tartozik az az állítás, miszerint 1945 augusztusában a potsdami konferencián a nagyhatalmak írták volna elő Magyarországnak a németek kitelepítését. A valóságban magyar politikusok már 1945 áprilisában az angol, és májusában a szovjet kormány felé is felvetették a német lakosság országból való kiűzésének lehetőségét, ami az angol félnél olyan mértékű megbotránkozást keltett, hogy nem is válaszoltak a magyarok ajánlatára.

A kitelepítés Magyarországon kezdettől fogva más kérdésekkel is, elsősorban gazdaságiakkal kapcsolódott össze. Sokan szemet vetettek a svábok tulajdonára, házaikra és földjeikre. Olyannyira, hogy például Budakeszin, amely a háború után kb. 8.000 lakosú helység volt, összesen mintegy 8.400 igénylés érkezett be a kiűzött svábok házaira – 400-zal több, mint ahány lakosa csecsemőstül volt a falunak! 1945 végén a magyar kormány egy titkos ülésen egy olyan rendeletet alkotott, amelyet minden párt képviselője egyhangúan megszavazott, és amely a kitelepítés alapjává válhatott.

A magyar társadalom álláspontja nem volt egységes: a történelmi egyházak éppúgy felemelték szavukat a svábok védelmében, mint ahogyan politikusok és művészek is, közöttük Bibó István és Kassák Lajos, de sajnos nem voltak elegen. Az elűzetésnek és elhurcolásnak 180.000-200.000 magyarországi sváb vált az áldozatává.

Élet az elűzetés után

Sax László, a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszédében kifejtette, hogy a 68 évvel ezelőtti kitelepítés sok ember életében tragikus fordulatot jelentett. Az idősek nem bírták a marhavagonokban a több hetes utazást, a lágerban való elhelyezést. Vagy ha mindezt túlélték, a németországi fogadtatást nem tudták megemészteni, hisz a németek – maguk is iszonyú körülmények között vergődve – magyar cigányoknak hívták őket, idegenként tekintettek rájuk az övékétől eltérő nyelvjárásuk, népviseletük miatt. A honvágy, az itthon maradt ház, a föld, a gazdaság, az itt maradt állatok gondolata nem ment ki a fejükből. Sokan próbáltak meg visszaszökni, és bujkáltak, míg helyzetük megoldódott. Voltak olyanok a hazaszököttek között, akiket feljelentettek. Akiket elfogtak, azokat börtönbe zárták, internálták, munkaszolgálatra vitték.

Marlokné Cservenyi Magdolna

Marlokné Cservenyi Magdolna

A visszaszököttek szankcionálásához az üres házakat elfoglaló, oda beköltöző családoknak, illetve a település vezetésének is (anyagi) érdekük fűződött. A svábellenesség sajnos igen erős volt abban az időben. A sváb nyelvjárás, az anyanyelv használata gyakori összetűzések forrása volt. Az idősebbek magyarul nem, vagy csak nagyon rosszul beszéltek. A munkahelyen vagy villamoson, buszon, vonaton nagyon megnézték az embert, ha a sváb nyelvet merte használni. Sokszor akaratlanul árulták el magukat a svábok, mert a magyart erős akcentussal beszélték. A gyűlöletben, elítélésben, kirekesztésben sok vörösvárinak része volt.

Sax László azzal fejezte be gondolatait, hogy a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzat mélységesen elítéli a történteket, és hiszi, hogy ez soha többé nem fordulhat elő.

Itt az idő a svábság képviseletére

Zárszóként Marlokné Cservenyi Magdolna, a solymári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke beszélt a megjelentekhez. Saját családja történetéről szólt: „Nagyszüleimet anyai ágon kitelepítették, szüleimet vagyonuktól megfosztották, kisemmizték. Talán ha nem jöttek volna háromszor is vissza kitoloncolt nagyszüleim sok viszontagság árán, lehet, hogy meg sem születtem volna. Sokszor elgondolom, vajon milyen érzés lehetett öregen, megtörten elindulni – többnyire gyalog – a francia–német határ közelében fekvő Karlsruhéból Magyarország felé, tudva, hogy ott büdös svábnak, minden földi baj, nyomorúság okozójának tartják.” Az itthon maradottaknak sok megaláztatást kellett elviselniük, de szinte emberfeletti akarattal és állhatatossággal megőrizték svábságukat, igyekeztek ápolni hagyományaikat, német értékeiket, és átadni azokat a következő generációnak.

Beszéde végén mint a Pilisi régió képviselőjelöltje arra biztatott mindenkit, hogy 2014-ben elsősorban sváb legyen, és a magyarországi németség érdekeit szem előtt tartva segítsen szavazatával megteremteni a hazai németség parlamenti képviseletét.

Az egyes beszédek között a Cziffra György Művészeti Iskola vonószenekara játszott Oláhné Szabó Anita vezetésével, valamint Tácsik Zsuzsanna és Horváth Zentai Nóra gordonka-zongora kettőse zenélt. Csajkovszkij, Milhaud, Fauré és Saint-Saëns kompozícióit szólaltatták meg, így méltó keretbe foglalva az elhangzottakat.

Az egybegyűltek – akik nemcsak egy megindító rendezvény vendégei, hanem egyúttal egy új és nemes hagyomány megszületésének részesei is lehettek – a polgármester úr javaslatára a „Boldogasszony, Anyánk” című egyházi ének közös eléneklésével zárták a megemlékezést.

Dr. Kerekes Gábor

Gedenktag in Werischwar an die Verschleppung und Vertreibung der Ungarndeutschen

Am 17. Januar 2014 gedachte man im Rahmen einer Veranstaltung in Werischwar an die Verschleppung und Vertreibung der Ungarndeutschen. Den Gedenktag gibt es seit Ende 2012, in Werischwar initiierte die Gedenkfeier Bürgermeister István Gromon, der zusammen mit dem Historiker Dr. Dezső Szabó sowie den Vorsitzenden der Deutschen Minderheitenselbstverwaltung von Werischwar, László Sax, und jener von Schaumar, Magdolna Marlokné Cservenyi, ihre Worte an die im Bürgersaal zahlreich Erschienenen richteten. Diese Feier soll ab nun jährlich in Werischwar stattfinden, auch wenn die Siedlung damals nicht unmittelbar von den antideutschen Maßnahmen betroffen war. Umso mehr empfindet die Stadt es als ihre Pflicht, das Gedenken an die einstigen Ereignisse auch im Namen derer aufrechtzuerhalten, die dies heute nicht mehr tun können.