XIV. évfolyam 1. szám - 2014. január

Minden gyerek egy művész

Képek és gondolatok a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola KARÁCSONYI kiállításáról

Tavaly szeptemberben lettem Rebeka „néni”, vagyis kezdtem itt, Pilisvörösváron tanítani. Mindig hálás leszek a megelőlegezett bizalomért, hogy kezdőként felvételt nyertem. Ugyan még csak másfél év telt el, de már sokat tanultam.

Tavaly nagy öröm ért: eljutottunk az országos kerámia versenyre. Tanulságos volt látni, hogy más intézményekben is milyen komoly munka folyik, igen igényes alkotások készültek.  Idén 51 gyerekkel (6-tól 18 éves korig) dolgoztam együtt 4 csoportban. A félév során igyekeztünk érdekes, színes témákat, technikákat érinteni. Kérdés, hogy mi nem az, hiszen akár egy vonalból is kiindulhatunk, és az alkotásnak semmi sem szabhat határt. Így születhettek számokból és betűkből képzőművészeti alkotások (ha már itt tartunk, tulajdonképpen mindenki rajzol, amikor leírja a nevét).

A munkák válogatása közben jöttem rá, hogy rengeteg izgalmas csendéletet alkottak a gyerekek, annak ellenére, hogy ez az a téma, amitől a legtöbben menekülnek. Érdekes megfigyelni, hogy ugyanazt a beállítást mennyi megfogalmazásban láthatjuk, a technikák és színek kavalkádján keresztül.

Minden egyes alkalommal rá kell döbbennem, hogy mennyivel többet ér, ha bemutatom, hogy hogyan is induljunk neki az adott feladatnak. Így volt ez a jégkirálynő-jégpalota témánál is, amikor gyorsan festettem egy portrét, aztán már nem volt megállás a tűzkirálynőig. Szerintem rengeteget lehet tanulni abból, ha látjuk, hogy a másik hogyan alkot, hogyan használja a ceruzát, ecsetet stb.

A legtöbb témánál megfigyelhető az alkotásokon különböző dekoratív elemek használata, ami olykor segíthet a formakövetésben (pl. fák erezete), illetve a színek és formák ritmusának, egymáshoz való viszonyának fejlesztésében (pl. fák lombozata). Az erdő mint téma a kisplasztikákban is megjelenik, így született mókus, farkas, vaddisznó, szarvas, fiókáját etető madár és még sorolhatnám…

Az elmaradhatatlan tálkák, dobozkák között mindenki örömére már néhány mázas alkotás is található (mivel tavaly óta sajnos technikai problémák miatt ez nem volt megoldható). A jövőben, remélem, egyre szebb kerámiák kerülnek ki a kemencéből.

Nagyon kedves képek és komoly szobrok születtek a környezet színeibe rejtőzködő kaméleonokról, különböző madarakról, vadállatokról. Némely alkotásnál meglepődnénk, hogy milyen fiatal is az alkotója.

Híresebb művészek munkáit lemásolni, belőlük ötletet meríteni mindig tanulságos, hiszen akaratlanul is megfigyeljük a kompozíciót, a színhasználatot, a formákat, amit igyekszünk visszaadni, így javul a színlátás, a formaképzés, és – nem utolsó sorban – valószínűleg megjegyezzük a művész nevét. Nem mindig ajánlottam konkrét művészt vagy festményt a diákjaimnak, volt, hogy ők emeltek le egy könyvet és találtak rá akár egy absztrakt alkotásra.

Összességében úgy érzem, jó csapat jött össze idén is.  Rettenetes tempót diktál a környezetünk, a média, az egyre gyorsuló elektronikai eszközök, így nem is meglepő, ha az alkotáshoz nem mindig sikerül „lelassulni”. Nem mondok újat azzal sem, hogy lehet valaki tehetséges, de ha nincs elég szorgalma, kitartása, akkor az szinte mit sem ér.

Az, hogy képesek vagyunk alkotni, teremteni valamit, isteni ajándék, amire úgy gondolom, mindenki képes, kinek-kinek ami adatott, ezt alázattal meg kell becsülnünk.

A kiállításunk megnyitója előtt megkérdeztem a legkisebbeket, hogy szeretnek-e idejárni, és ha igen, miért. Jó érzés volt hallani, hogy őszintén mondták mind, hogy szeretnek, és egyöntetűen válaszolták: mert jó alkotni! A legnagyobb lelkesedést náluk tapasztaltam, és a legőszintébb kritikákat is tőlük kaptam.

A megnyitót egy Picasso idézettel zártam: „Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogyan maradjon művész, ha már felnőtt.”

Lengyel Rebeka