XIV. évfolyam 7. szám - 2014. július

Jubileumi koncert az „A tempo” zenekarral

Immár 20 éve része a vörösváriak életének, ünnepeinek az „A tempo” Koncertfúvós Zenekar, akik nélkül nem kezdődhet például új esztendő, hiszen évről évre az ő koncertjükkel indul az újév. De jelen vannak rengeteg fontos városi eseményen is, és viszik Vörösvár hírét országhatáron belül és túlra is. A kerek jubileumot pedig mi mással is ünnepelhették volna, mint egy újabb teltházas koncerttel.

Június 9-én, pünkösd hétfőjének délutánján sokan eljöttek a Zeneiskola színháztermébe, hogy meghallgassák az idén húsz esztendős „A tempo” zenekar jubileumi műsorát. A zenekar pedig nem okozott csalódást az érdeklődőknek. Közel két és fél órán keresztül színvonalas műsorral, többségében jól ismert darabokkal szórakoztatták a közönséget, zenéjüket egy-egy dal erejéig a Nemzetiségi Vegyeskórus közreműködése színesítette.

vorosvari-ujsag-2014-09-060A megjelenteket Kővári Tamás, az Egyesület elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Feldhoffer Renátának, aki a koncert során kalauzolta a hallgatóságot az elhangzott zeneművek világában. A Cziffra György Zeneiskola és Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara 1994-ben alakult, Hoós Sándor karnagy vezetésével. Később a zenekar egyre inkább függetlenedett a zeneiskolától, és 2005-ben megalapították az „A tempo” Koncertfúvós Zenekar Közhasznú Egyesületet. A 20 év alatt rengeteg darabot tanultak meg a komolyzene és a könnyűzene világából egyaránt, és rengeteg közös élménnyel gazdagodtak. Erről az a néhány perces kisfilm is tanúskodott, melyet levetítettek a közönségnek.

Elsőként Dmitrij Sosztakovics orosz zeneszerző darabját, a II. Keringőt vagy ismertebb nevén az Orosz Keringőt játszották el, melyet a közönség a Tágra zárt szemek című filmből is ismerhet.  Ezután a szintén jól ismert Vittorio Monti csárdásának fúvószenekari átirata következett, majd a Cinema Paradiso film betétdalaiból összeállított válogatást játszotta a zenekar, melynek zenéjét Ennio Morricone szerezte, ahogy az ezt követő westernfilmek zenéjéből készült összeállításnak is.

A jubileumi koncert vendége a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyeskórus volt, akik 4 dalt énekeltek, németül és magyarul. Utánuk ismét egy filmzenéből készült válogatás hangzott fel, mégpedig az Oscar-díjas Ben Hur-ból, melynek zenéjét Rózsa Miklós szerezte, ezt követően pedig a James Bond-filmeket idézte meg a zenekar. Az Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című musicaljéből készült válogatást Szlovencsák Péter kísérte billentyűs hangszereken.

A műsor vége felé a közreműködő vendégművészeknek, a régi tagoknak mondott köszönetet Kővári Tamás, és Hoós Sándornak, aki nélkül a „zenekar nem lenne itt”. A karnagy vastaps kíséretében vette át az ajándékot, és meghatódva néhány szóval ő is köszönetet mondott mindenkinek, aki valaha is részt vett a zenekar életében. „Megmondom őszintén, nagyon nehéz volt az elmúlt húsz év, és meghatódva láttam a kisfilmet is, hiszen életem egy jelentős részét töltöttem ezekkel a srácokkal, amit nagyon szépen köszönök. Igazából ez a húsz év nekik köszönhető, az ő munkájuknak, annak a lelkesedésnek, amivel ők ezt csinálták. Persze, voltak hullámvölgyek, de rengeteg szép emléket sikerült összegyűjtenünk.”  Hoós Sándor külön köszönetet mondott azoknak, akik vele együtt 20 éve erősítik a zenekart: Witzenleiter Tündének, Nagy Andreának, dr. Lovász Ernőnek, dr. Baska Ferencnek, dr. Szabó Árpádnak, Lauchsz Balázsnak, Wippelhauser Zoltánnak, Spanberger Zsoltnak és Török Péternek.

Eric Osterling Dixieland revue című darabja következett ezután, amelyben „kérdezz-felelek” módon a szólisták is nagy szerepet kaptak; ők kérdeztek, a zenekar válaszolt, majd Herp Albert Golden Hits válogatásából hallhattunk részleteket.

A műsor vége felé a Vegyeskórussal közös két produkció következett: Die drei Röselein és A Paradicsom meghódítása. Végezetül jókívánságukat és ajándékaikat adták át az ének- és zenekarok képviselői, Gromon István polgármester és Sax László, az NNÖ elnöke.

A koncertet egy ABBA-válogatással zárta a zenekar, természetesen a közönség ütemes vastapsától kísérve.

Gratulálunk, és kívánunk még legalább kétszer 20 esztendőt a zenekarnak!

Palkovics Mária

Legfontosabb elismerések:

  • 1996. Veszprémi Nemzetközi Balaton Fesztivál – bronzminősítés
  • 1999. Svájc, Nemzetközi Alpok Zenekari Fesztivál, Koncertfúvós kategória – bronzminősítés
  • 2001. Dunakanyar Zenei Fesztivál – Kitüntetéses első díj
  • 2002. Zeneiskolai Zenekarok IV. Országos Versenye – 3. helyezés
  • 2004. Dunakanyar Zenei Fesztivál – Kitüntetéses első díj
  • 2007. Pilisvörösvár Minősítő Hangverseny WASBE zsűrivel – kiemelt arany minősítés
  • 2010. V. Balatonföldvári Térzene Fesztivál és Nemzetközi Verseny WASBE zsűrivel – III. helyezés
  • 2012. Zürich, Ifjúsági Zenekari Találkozó és Verseny – 2. helyezés