XIV. évfolyam 11. szám - 2014. november

Wieszt Janko bronzérmes

Wieszt Janko harmadik lett a 2014-es Rallycross Országos Bajnokságban. Tavaly ilyenkor még arról adtunk hírt, hogy Janko a korábbi gokartos esztendők után kipróbálja magát ebben a sportágban is. Most pedig arról számolunk be, hogy már az első évben beverekedte magát a legjobbak közé.

• Hogyan éreztél rá ilyen gyorsan a rallycrossra?

Magam sem tudom! – mondja Janko. – A szezon előtt a máriapócsi pályán teszteltünk a Mitsubishivel, és már akkor éreztem, hogy fog ez menni. Hamar összebarátkoztam a 400 lóerővel, egyáltalán nem volt szokatlan érzés. Jól ment a versenyeken is, sőt egy idő után már azt éreztem, hogy erősebb autó kellene – már csak a vetélytársak miatt is.

• Egy éve beszéltünk róla, hogy ezt a kocsit 500 lóerősre is lehet tuningolni. Megtettétek?

Meg bizony! – veszi át a szót Janko édesapja, Wieszt János. – Ahogy láttuk, hogy Janko könnyen elboldogulna egy erősebb kocsival is, nekiálltunk a fejlesztésnek. Az év végére már elértük az 500 lóerőt, és most úgy gondoljuk, hogy Janko még többet is elbírna.

• Ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre maradjunk az idei évnél. Hogyan alakultak a versenyek?

Hét magyar bajnoki futamban indultam, amelyek közül több a Közép-Európai Zóna Kupa része is volt – mondja Janko. – Az első versenyen még nem jutottam be az A döntőbe, a B döntőben viszont második lettem.

vorosvari-ujsag-2014-11-00093A következő versenyt Nyírádon rendezték meg, amely egyben Eb futam is volt. Bekerültem az A döntőbe, amelyben harmadik lettem. Ez volt az áttörés, mert ettől kezdve mindig a legjobbak között voltam.

• Hogy érezted magad a rutinos, öreg rókák között? 

Jól! Az első versenyen még kikaptam például Kotán Pétertől, a nyolcszoros magyar rallycross bajnoktól, de Nyírádtól kezdve már legyőztem őt. A harmadik versenyt Máriapócson rendezték meg, ahol defektet kaptam, és végül ötödik lettem Majd Ausztriában, Fuglauban versenyeztünk, ahol negyedik lettem, de a magyar bajnoki értékelésben a második helyet szereztem meg. Az ötödik versenyt a Kakucsringen rendezték meg, ahol ötödik lettem, végül pedig jött két nyírádi verseny. Az elsőn a második, a záró futamban pedig a negyedik helyen végeztem.  Ez összességében a bajnoki harmadik helyet jelentette számomra.

• Kik végeztek előtted?

Rutinos menők, mint Harsányi Zoltán, vagy Kárai Tamás, aki többszörös Európa-bajnok. Kárai egyébként autocrossban is nyert Eb aranyat, egyszóval igazi nagymenőnek számít.

• Gratulálok, ez parádés első év volt! Mennyiben kellett másképp vezetned, mint a gokartban? Elvégre a test-test elleni csaták mindkét kategóriára jellemzőek.

Igen, de míg a gokartban jobbára csak hátulról lökdöstük egymást, a rallycrossban teljesen természetesek a kilincs a kilincsen helyzetek. Rallycrossban egyébként sokkal biztonságosabb autózni, itt ugyanis csak a karosszériák találkoznak és nem a kerekek. Egyébként mindez remek érzés, kiváló a kocsik gyorsulása, lassulása, jók a test-test elleni küzdelmek, egyszóval, az egészet nagyon szeretem.

• Mi a tervetek 2015-re?

Úgy volt, hogy építünk egy új Mitsubishit, de végül egy osztrák versenyzőtől, Peter Ramlertől megvettük az ő Seat Leon T 16 négykerék-meghajtású versenyautóját. A kocsi 8-10 éves, de kifejezetten versenycélokra épült, amely alaphelyzetben 500 lóerős, és még tovább fejleszthető.

• Miért emellett döntöttetek?

A Mitsubishi egy széria kocsiból kifejlesztett – egyébként remek – versenyautó –, de ahogy Janko mondja, ezt a Seatot konkrétan versenyzésre építették – mondja a büszke apa. – A motorja hosszirányban van beépítve, jobb a súlyeloszlása, és még sok más pozitív tulajdonsága is van. Még 50 plusz lóerőt valószínűleg még könnyen ki tudunk csiholni belőle, és akkor teljesítményben már elég közel kerülünk a legjobbakhoz. Sok alkatrészt is kaptunk a Seathoz, így ezzel elvileg nem lehet gondunk.

• Milyen versenyeken akartok indulni?

Az országos bajnokságban, a Zóna Kupában és legalább egy vb futamon! – mondja Janko.

• Vb futamon?

Igen, mégpedig valószínűleg vagy a német, vagy az olasz versenyre neveznénk be. A nagy álmunk azonban az, hogy ne csak egy, hanem több európai vb futamon is részt vehessek. Ehhez azonban már szponzorok kellenek, reméljük, hogy sikerült magunk mellé állítani néhány támogatót. A rallycross vb idén indult el, nagyszerű versenyzők részvételével zajlanak a futamok, amelyek mindenütt nagy közönségsikert aratnak. Itt megy például Petter Solberg, a norvégok sztárja, aki 2003-ban rali világbajnok volt. Jó lenne ilyen kaliberű versenyzők között lenni, szeretném összemérni velük a tudásomat. Szerintem a magyar autósport számára is fontos lenne, hogy valaki képviselje hazánkat a világbajnokságon.

• Kívánom, hogy így legyen!

Köszönöm szépen!

Várhegyi Ferenc