XV. évfolyam 8. szám - 2015. augusztus

Határ a csillagos ég!

A város azon szegletében bandukolok hegymenetnek felfelé, amerre a helyrajzi számok sűrű rengetege könnyen elkavarhatja az óvatlan tájékozódót. A késődélutáni napsütés reflektorként világítja meg úti célomat, egy zöld tetejű házat, amelynek kertjében egy fekete színű keverék kutya néz velem farkasszemet. A kemény házőrző álca azonban hamar szertefoszlik, amint megjelenik mögötte a ház ura, Pál Zoltán, aki kezében egy borospohárral köszönt. Éppen családi banzájt tartanak a szomszédos szülőházában, de mivel olyannyira elfoglalt, ezért csak most tudtuk tető alá hozni a találkozást. Ennek alapja nem más, minthogy Zoltán – aki saját honlapján mindent fabrikáló ezermesterként aposztrofálja magát – saját kezűleg épített siklóernyős trike-ja (egyfajta „repülőgép”) levizsgázott, továbbá egy héttel korábbi vasárnap reggelen a vörösváriak is láthatták a járművet. Már ha felnéztek az égre…

vorosvari-ujsag-2015-08-00102Mielőtt azonban túlságosan elmerülnénk a repülés rejtelmeiben, beszéljünk kicsit magáról az alkotóról. Zoltán története valahol a nyolcvanas évek első felében kezdődött el, amikor a Csillagok Háborúja-lázban égő vörösvári fiú színes zsírkrétával „felpingálta” az említett űreposz jeles szereplőinek arcképét a szekrény hátlapjára. Néhány esztendővel később ugyanez a fiú elkészítette édesapja faesztergáján Luke Skywalker fénykardjának fából készült mását, amelyet további dísztárgyak követtek. Fiatal felnőttként, amikor a Telekomnál (akkori Matávnál) kezdett szerelőként dolgozni, az alkotás iránti vágyát a munkahelyén élte ki, majd otthonának felépítésében. Bár ma is ugyanott dolgozik, de az időközben központosodott világban ez a hivatással egybekötött alkotási öröm érthető módon elkopott, így jutott vissza immár saját házának garázsába, ahol újfent rálelt az alkotásból származó boldogságra. A Pál rezidenciáról azóta számos műremek került ki. Például az általa készített egyedi építésű, 3 hengeres, 993 köbcentis dízel motorkerékpár (úgynevezett DaiRal) képviseli hazánkat a német Rafael Häusler könyvében, amelyben 14 ország épített diesel motorjai közül mutat be egy válogatást. Erre egyébként joggal nagyon is büszke.

Az írás apropójaként szolgáló siklóernyős trike története valahol az internetes motoros fórumok egyik eldugott szegletében kezdődött, úgy másfél esztendővel ezelőtt, amikor egy Gyarmati Miklós nevű „fazon” egy nagyteljesítményű motorkerékpár-erőforrás után érdeklődött, amelyet egy háromkerekű, kétszemélyes, siklóernyős repülő masinába akart volna beszerezni. Finoman szólva is kapott hideget s meleget, egyedül Zoltán próbált meg építő tanácsokkal szolgálni a számára. Az eszmecseréből végül találkozás, a találkozásból megállapodás, majd közös munka lett.

Az olvasók itt joggal kérdezhetnék: de mi is az a siklóernyős trike? Létezik motor nélküli siklóernyőzés, ezeket felénk legtöbbször a Pilis vagy a Kevély körül láthatjuk repkedni. Valamint léteznek a motoros változatok, ahol a motor vagy a pilóta hátára van rögzítve, vagy egy komplett, kétüléses, gurulva fel-leszállni tudó szerkezetben ülnek a használói. Utóbbi szerkezet a trike, amely vélhetően a három kerekéről kapta a nevét. Ez az utazási forma főként a civil utas reptetésben hódít, hiszen használatához nem kell hegyre felmászni, se futva felszálló sebességet elérni. Egyszerűen csak be kell pöccinteni a motort, és már lehet is indulni, már ha jó a szelünk.vorosvari-ujsag-2015-08-00101

Visszatérve az építéshez. Az eleddig megszokott munkáival szemben Zoltán ezúttal –mondhatni – ismeretlen magasságokba próbált meg felemelkedni. Többek között olyan kulcsfontosságú fogalmakat, egyben szempontokat kellett szem előtt tartania, mint a trike manőverezhetősége, a súlypont elhelyezése, vagy például az utasok biztonsága. A másfél éves munka nagyobbik részében a motoron, a hajtóművön és a légcsavaron dolgozott, utána pedig jöhetett a keretváz, a futómű, az üléselhelyezés, valamint a kezelőszervek. Kardinális kérdés volt például a jármű súlyának kiszámítása. Megbízójával nagyjából 150 kilónál szerettek volna megállni, ám ezt majd’ harminc kilóval meghaladták még úgy is, hogy az építési fázis végén huszonhárom kilóval könnyítettek elemcserékkel az összsúlyon. Ahogy ő mondja: az utolsó kilókat csak hosszú órák kemény munkájával voltak képesek lefaragni, miközben egyre fokozódó költséget jelentett minden újabb és újabb elhagyott kiló, végén már deka. 

Természetesen a két férfi is tudta, hogy a puding próbája az evés, így a munkafolyamat során többször tesztelték a járművet. Volt, hogy kudarcba fulladtak (például a légcsavarhoz túl közel helyeztek el egy védőkötelet, amit az beszippantott), s volt, hogy nem tudtak vele egyszerűen felszállni. Végül városunk határában érkezett el az a pillanat, amikor Miklós átesett a „tűzkeresztségen”. Az eset pikantériája, hogy egy másik trike-os éppen arra repült (pedig ilyen sportot űző emberek nem „teremnek” minden második faluban), észrevette Zoltánék tesztjét, leszállt hozzájuk, és végignézte a sikeres felszállást. Sok tesztrepülés után a vörösvári trike sikeresen átesett a műszaki vizsgán, és ahogy a cikk elején említettem: még egyszer, de vélhetőleg nem utoljára felszállt a város egére, ekkor már népes közönség előtt, akik közül többen már bejelentkeztek egy próbakörre.

Beszélgetésünk vége felé azon morfondírozok, hogy mivel telik el egy ilyen dolgos ember maradék „szabadideje”? Zoltánéknak két tündéri kislánya aranyozza be a hétköznapjaikat, így lassan én is szedem a sátorfámat, mert a kisebbik gyerkőcöt hamarosan fürdetni kell…

Aki bővebben szeretne olvasni az alkotásról, vagy kíváncsi a róla készült videókra, az Zoltán honlapján megtalál minden szükséges információt: www.fabrikalo.5mp.eu

Kókai Márton