XV. évfolyam 12. szám - 2015. december

Rendhagyó népismeret órák a Sváb Sarokban

A „Jugendbegegnungsstätte”, azaz „Fiatalok találkozási helye” névre egyre inkább rászolgál a Sváb Sarok épülete. A Werischwarer Heimatwerk ifjú csapatával rendszeresen tevékenykedünk itt, ez a székhelyünk. Talán már ez is elég a találkozási hely fiatalokkal való benépesítéséhez, azonban mostanában több korosztály is rendszeres látogatója a helynek. Ez köszönhető a Sváb Sarok adottságainak, a kiállításoknak és nem utolsó sorban az óvónőknek, pedagógusoknak. Az előző években is akadtak csoportok, akik nem csak kiállítást nézni jöttek, hanem foglalkozásokat, feladatokat is szerettek volna kipróbálni. A lassan elmúló év sok rendhagyó órával kedveskedett a gyerekeknek. Tavasszal megismerkedtünk a mángorlóval és annak használatával. A gyerekek kipróbálhatták, milyen nehéz munka egy sváb kötényt kimángorolni vagy, ahogy itt mondják: „mángolni”. Közben nagy öröm volt nekik az is, ha a lovas kocsin húztam őket az udvarban. A borospince rendbe hozása után lelkesen tekintették meg a szőlőművelés és borkészítés eszközeit, végezetül megismerkedhettek a mustkészítés folyamatával.

Márton naphoz közeledve a tollfosztás szokásvilágával ismerkedtünk meg. A gyerekek lelkesen állták körbe a tollal teli asztalt, majd a történetek után ki is próbálták a fosztást. Némelyik csoport kis párnácskát is készített a lefosztott tollból, melyet magukkal is vihettek. 

A hideg idő beálltával, a sparherd használatával ismerkedtünk meg az üstházban. A fiúk a kocsiszínben kipróbálták, hogyan lehet baltával fát hasítani, közben megbeszéltük, régen mikből lehetett gyújtóst csinálni, végül vágtunk is puhafából gyújtósnak valót. Kipróbáltuk a kukoricacsutkát, a száraz venyigét, a rőzsét és a Jancsi-pad használata közben keletkező faforgácsot is. Közben a lányokkal a sparherd adta meleget kihasználtuk, tésztát kezdtünk gyúrni. Kipróbáltuk a tésztanyújtást és sodrást, megismerkedtünk a különböző hagyományos konyhai tárgyakkal. Mikor kellő vékonyságúra sodorták a gyerekek, megmutattam, milyen formára is lehet vágni, metélni a tésztát. Megbeszéltük azt is, hogy melyik fajta tésztából, milyen hagyományos étel készülhet. Végezetül egy kis csemegét is készítettünk magunknak. Kis koromban a nagymamám tésztagyúrás után, legalább egy levél tésztát felvágott kb. 10×10 cm-es kockákra, majd a gáztűzhelyre tett öntöttvas lapon megsütötte. Elmesélte, hogy a dédimama ezt még a sparherd platniján készítette. Gyerekkorunkban ez nagy kedvenc volt, így gondoltam kipróbálhatnánk, hogy a mai chipshez szokott gyerekek mit szólnak egy ilyen egyszerű ropogtatnivalóhoz. Nagy sikert aratott náluk.

A tapasztalatom az, hogy a mai modern technika mellett felnövő gyerekek igen is fogékonyak ezekre a munkálatokra. A sok csoport után úgy érzem, hogy hiánypótlóak ezek az órák, hiszen sokszor problémát jelentett a tojás feltörése, a balta megfogása, de akár a tűz begyújtása is. 

Vidám, dolgos és tanulságos órákat töltöttünk együtt. Hálás vagyok azon pedagógusoknak, akik fontosnak tartják a gyerekek ilyen jellegű oktatását. Igénylik, hogy a gyerekek ne csak tankönyvekből tanulják a paraszti élet munkálatait, hanem ha lehetőség van rá, ki is próbálhassák, és megtapasztalhassák. Bár a rendszeres diákfogadás még nem megoldott, mivel délelőttönként a Művészetek Házában dolgozom, de bízom benne, hogy a vezetőség továbbra is engedélyezi majd számomra ezeket a rendhagyó órákat, és a közeljövőben végleges megoldást találunk majd erre a problémára. Bízom benne, hogy hagyományt és rendszert sikerül majd ezen órákból, foglalkozásokból csinálni.

Zsámboki Szabolcs