XV. évfolyam 1. szám - 2015. január

Betelepülési emlékmű és egy új tér

A betelepülési emlékműpályázat 2014. júliusi rostáján túljutott öt pályamű közül a képviselőtestület december 16-i rendkívüli ülésén a Szinvai Pál által készített „Négytagú család vándorol” nevű pályaművet választotta ki nyertesnek. Az emlékmű felállítására a tervek szerint 2015. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén kerül majd sor, ünnepélyes keretek között, testvérvárosaink küldöttségeinek jelenlétében.

Kutas Gyulát, az önkormányzat Ügyrendi-, Oktatási- és Kulturális Bizottságának elnökét kérdeztük arról, hogyan alakult a szobor és a helyszín kiválasztása.

• Kinek az ötlete volt, hogy ily módon állítson emléket a város a betelepülőknek?

Vörösvári lokálpatrióta fiataloké volt az ötlet, amit személy szerint Siklósi Krisztián tolmácsolt polgármester úrnak, akinek tetszett a gondolat, s ő terjesztette a javaslatot a képviselőtestület elé.  

• Hogyan választották ki a helyszínt, egyetértés volt-e ebben a képviselőtestületben?

Amikor kiírtuk a pályázatot a szobor elkészítésére, a pályázati felhívásban két helyszínt jelöltünk meg az emlékmű lehetséges helyéül: a Fő teret és a Templom teret. A pályázók mindkét helyszínre precízen meg is alkották a látványterveket, de valahogy egyik sem volt meggyőző. A Fő tér már így is elég zsúfolt, ezért ott nem mutattak jól a szobrok. A Templom tér már jobb volt, de a tágas, zöld teret egyik szobor sem töltötte be, az autós forgalomtól kissé elzárt területen nem érvényesült olyan jól egyik alkotás sem. 

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 28/2014. (III. 06.) Kt. sz. határozatában úgy döntött, hogy az első német telepesek Vörösvárra való megérkezésének 325. évfordulója alkalmából méltó emléket kíván állítani azoknak a XVII. századvégi német betelepülőknek, akik a török megszállás után Vörösvár községet megalapították, s akiktől településünk jelenlegi lakosságának jelentős része származik. A Képviselő-testület olyan műalkotást kíván elhelyezni a város szívében, amely magas művészi színvonalon ábrázolja a betelepülés történelmi pillanatait, emeli környezetének fényét és a település önazonosságának jelképévé válhat.

A pályázati eljárás vége felé, mint derült égből a villámcsapás jött az ötlet id. Manhertz Mátyás pilisvörösvári kőszobrásztól – aki a kibővített Előkészítő és Bíráló Bizottságnak is tagja volt –, hogy a Templom téri óvoda sarkánál volt régen egy tér, azt kellene visszaállítani, s ott kellene elhelyezni a betelepülési emlékművet. Ötletét azzal indokolta, hogy a terület az első vörösvári utca, az egykori Sváb utca (Schwabegasse) mentén helyezkedik el (ma: Iskola utca), méghozzá forgalmas helyen, közel a templomhoz, a plébániához és az iskolához, ahol naponta gyermekek és felnőttek százai járnak. 

Az ötletet polgármester úr továbbította a főépítésznek, valamint a Templom tér teljes megújítására szolgáló koncepcióterv készítőinek. Nekik is tetszett a javaslat, sőt a tervezők az interneten megtaláltak egy régi, kb. 100 éves vörösvári képeslapot, amin az óvoda mellett látszik az egykor létezett tér. 

Az új helyszín ötlete rendkívüli gyorssággal meggyőzött szinte mindenkit. Ezen a helyen ugyanis sokkal jobban érvényesül majd a szobor, mint bárhol máshol. Karakteres hátteret ad majd neki a volt óvoda és az iskola épülete, s élő, forgalmas helyen mutatja meg magát. Az egyik tervező és a főépítész asszony még azt is felvetette, hogy ha az óvoda kerítése mellett a régi akácfasor nem lenne, akkor erről a térről gyönyörűen látszana a templom is. A magam részéről jónak tartom a gondolatot, mert ezek az egyébként korhadt és elöregedett fák már a járdát is megemelték, s néhány év múlva amúgy is ki kellene szedni őket. És senki nem tiltja, hogy a túlsó oldalon kisebb növésű fákat ültessünk. De a fák sorsáról még nincsen döntés – bár a képviselőtestületi ülésen már felmerült a téma.

A terek funkcionalitásának a kérdése az elmúlt évtizedekben egyébként a világ más tájain sem volt mindig egyértelmű. Sok helyen a nagy, szabad területben pazarlást láttak, így pl. Kelet-Németországban (az NDK-ban) sok helyen beépítették a katedrálisok körül lévő nagy, szabad tereket. Véleményem szerint ez hiba volt, mert ezeknek a tereknek a praktikus funkcióik mellett (többnyire Marktok – vagyis piacterek voltak) esztétikai funkcióik is voltak. A polgárházak övezte téren emelte a látvány értékét a szabad rálátás a katedrálisra.

Szinvai Pálvorosvari-ujsag-2015-01-00019

1961-ben született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Főiskola után a Müncheni Képzőművészeti Akadémia szobrász szakát végezte el.

1986 óta foglalkozik figurális plasztikák készítésével. 1993 óta dolgozik a Magyar Állami Operaház alkalmazásában  szobrászművészként.

Köztéri munkái: Cegléden a magyar szentekről készült 12 dombormű a Magyarok Nagyasszonya Kápolnában. Gödöllőn Ottlik Géza és Fallenbüchl Zoltán írók domborművei és a Premontrei Kápolna 14 stációképe.

Legutóbbi munkája: Nagy Sándor és Kriesch Laura a század eleji gödöllői művésztelep alapítóinak bronz kettős portréja. 

 

 

A falusi beépítés is szellősebb volt valaha, mint most – a képeslap tanúsága szerint így volt ez nálunk is. Szóval, ennek a térnek az újbóli kialakításával tulajdonképpen visszanyernénk egy korábbi, harmonikusabb állapotot.

• Tudomásom szerint több pályamű érkezett az emlékmű megtervezésére. Nehéz volt választani közülük?

Személy szerint nekem kezdettől fogva ez az alkotás tetszett a legjobban, de addig, amíg más helyszínben gondolkodtunk, a bizottsági tagok többségénél nem ez a szoborcsoport volt az első helyen. Nem csoda, mert a többi alkotás is szép önmagában.  De ehhez a helyszínhez egyértelműnek látszott, hogy ez illik, így a bizottság és végül a testület állásfoglalásában – nem várt módon – a hely és az alkotás egymásra hatásának váratlanul feltárult harmóniája volt az a döntő érv, amely végül mindenkit meggyőzött és befolyásolt a végső állásfoglalásának a kialakításában. 

Eleinte, amikor az összes szobor elénk került, a legtöbben még furcsának találták Szinvai Pál szoborcsoportját, a 18. századi ruhában. Az első reakció az volt, hogy a mi őseink nem így néztek ki. De az az igazság, hogy a mai sváb viselet a XIX. századi magyar parasztviselet hatásait is magán őrzi. A betelepülők egészen biztosan nem olyan ruhában jöttek be, amilyet a mi nagyanyáink, nagyapáink hordtak. Sokkal valószínűbb, hogy olyasféle ruhában jöttek, amilyeneket ez az alkotás ábrázol. Nem véletlenül, mert Szinvai Pál főállásban az Operaház szcenikai műtermében dolgozik, sokat forgolódik a jelmezek között, s alaposan utána is járt a témának.

A főépítész asszony vetette fel talán elsőnek azt a másik fontos érvet ebben a vitában, hogy igazából nem is baj, hogy ezek az alakok idegennek hatnak, mert a betelepülő őseink is szó szerint idegenek voltak az itteni magyar közegben: más nyelven beszéltek, másképpen öltözködtek, más szokásaik voltak.

Az idegen öltözet mellett talán azért sem volt kezdetben olyan népszerű Szinvai Pál alkotása, mert a pályázók által beküldött makettek különböző kidolgozottságúak voltak, és éppen az övé jobban elnagyolt, mint a többieké; nemcsak a ruhák redői, de még az arcok, kezek sincsenek részletesen kimunkálva. De ez csak a maketteken van így, hiszen az igazi szobor megmintázása majd csak ezután kezdődik. Várhatóan az életnagyságú figurák már részletesebben kimunkáltak lesznek, különös tekintettel az arcokra. Már küldtek is neki régi vörösvári fényképeket, ami segítheti őt a gondolkodásban, a megfelelő arcok megtalálásában. Nincsenek aggályaim ezt illetően.

Szerintem a Széri-Varga Géza által tervezett szoborcsoport is nagyon jó művészileg (Család kismamával, karon ülő kisgyerekkel, útiládával), de én csak annak az esztétikai toposznak egy újabb darabját látnám benne, amelyet a környéken már sok helyen – például Törökbálinton, Dunabogdányban, Újhartyánban, Budakeszin, Solymáron – megvalósítottak.

A képviselőtestületben nagy konszenzus van a mostani választást illetően. Én személy szerint nagyon örülök, hogy így alakult, mozgalmas, érdekes alkotásnak találtam Szinvai Pál művét kezdettől fogva. A helyszín pedig azért telitalálat, mert iskolába menet, iskolából jövet gyerekek kóborolhatnak az alakok között, így az amúgy is élettel teli, egyedi alkotás hatóerejét tovább növeli a szerencsésen kiválasztott helyszín. 

Bízom abban, hogy az elkészülő mű végül a vörösvári emberek többségének tetszeni fog, hiszen végülis ez a legfontosabb.

KBH

 

 

Műleírás: vorosvari-ujsag-2015-01-00018

Emlékmű Pilisvörösvár 325 évvel ezelőtti betelepülésének emlékére: az első családok megérkezésének megjelenítése.

A jelenet egy családot formáz, akik életük új helyszínére érnek. A szoborcsoport 3 elemből áll: két különálló figura bronzból és egy páros figuracsoport bronzból. A két különálló figura egyike: férfi, korabeli ruhába öltözött, lépő, bottal a kezében, hátán úti-batyuval. Másik: kisfiú, áll, éppen megtorpan, csodálkozva néz. A figuracsoport: nő és kislány kettős alakja, bőszoknyás nőalak, aki éppen a hozzá beszélő kislányára figyel, kezében úti holmi. A kislány a nőalaknak magyaráz, kezével mutogat. 

A figurák bronzöntvények. Bronz talpazatuk van a szoborral egybe öntve. A talajszinten állnak. A figurák talapzata csak 1 cm-re áll ki a talajfelszínből. Méreteik: az álló férfialak kb. 190 cm magas, álló kisfiú 120 cm magas, nőalak kislánnyal kb. 175 cm, illetve 110 cm magas.

Bronz feliratos tábla: 80 cm x 80 cm, földre fektetett lap vésett vagy domború felirattal,  a talajszintig süllyesztve, beton alapra erősítve. A bronzöntvények alatt, a talajszint alá öntött beton tuskók biztosítják a figurák statikáját.