XV. évfolyam 5. szám - 2015. május

Emlékek a vörösvári jégvermekről Erinnerungen an die Werischwarer “Eeskruam”

Jegesek az elárasztott réten: Müller Dezső, ? , Mirk József, Halmschlager János, ? , Nick Márton, Müller Márton, Nick [simandl] József, Steckl (rumos) János

2. rész

A jégvágás menete

A Szent János-tóhoz közeli jégvermeket a tavon vágott jéggel töltötték fel, azonban a jégkereskedőnek ez nem volt megfelelő tisztaságú. A temető [freedhauf] alatti mezőkön [ti wiisn] alaposan lekaszálták a füvet. Rajta földből nagy gátakat építettek. Ezt a túláradó patak vize elárasztotta, majd lezsilipelték. A víz egy méter mély volt, így könnyebben befagyott, mint a tavakon.

Volt rá példa, hogy enyhülni kezdett az idő, ekkor könnyebben olvadt a jég. Müller Marci bácsi édesapja ekkor a zsilipeken keresztül kiengedte a jég alatti vizet, így a jégréteg egyből a talajra került.  Ha kellő vastagságúra fagyott, akkor lovas kocsival indultak jeget vágni. 

Több emberre és szakértelemre volt szükség a balesetek elkerülése érdekében.  A peremhez közeli részen kezdték vágni a jeget. Először egy ember fejszével [hokae] ék alakú bevágásokat [eenresn] készített végig a vágandó jégen, ezután vágták határozott mozdulattal végig, így leváltak a jégtáblák [eesplaitn].

Fa rudakat ékeltek a nyílásokba, elkezdték szétfeszíteni, és figyeltek, hogy merre megy a repedés. A táblákat kihúzták a partra csáklya [eeshoga] segítségével. Fejszével vagy pajszer [peiser] segítségével ráütöttek, és darabokra vágták. A jég kb. 20 kg-os darabokra tört. A tömböket kézzel lovas kocsira [krichtl woogn] rakodták, majd mikor megtelt a kocsi, elindultak a jégverem felé. (Amikor már nem vághattak a mezőről jeget, a Kacsa-tóról vágtak, azonban nem hosszú ideig.) A verem bejáratától indult egy csúszda [eesschlitn], ezen csúsztatták le a jégtömböket. Lent állt két-három ember, aki apróra törte azokat a darabokat, amelyekkel a tömbök közti hézagokat kitöltötték és a jégréteget tömörítették. A rakományt egészen a gerendákig [khöüpákl] pakolták. Ez egy idő után összefagyott, a tetejét árpaszalmával [kéestn-strou] fedték, mert ez törekmentes [uni aum] volt, a búzaszalmával [waaz-strou] ellentétben. Nyáron az összeolvadt jeget csákánnyal [krámbü] aprították. A föld feletti részen is jég volt, akár két méter magasságig, így lépcsőszerűen termelték ki a veremből. Először alávágtak, majd a tetejére ráütöttek, és így leszakadt egy nagy tömb, melyet kisebbre daraboltak. A hűvösebb esti időszakot választották a vágásra. A szalmafedést lesöpörték a tetejéről maguk elé, így mindig a szalmán, és nem a jégen álltak, aztán hasították. A napszámosok [knyécht] hajnalban már pakolhatták a levágott tömböket, majd faládákkal [truchl] hordták fel azokat a kocsira. Itt a jeget pár vödör vízzel leöntötték, ez lemosta az esetleges szennyeződést. A jeges kocsik [eeswogn] fából voltak, és két ló húzta őket. A jeget erős vászon ponyvával takarták le. Az üzletekhez érve a tömböket esetleg pekkerrel darabolták fel, majd kosarakkal [khoab] hordták be, a vásárlók pedig kosárszám után fizettek. Ezek a jégdarabok pultokba [puul] és jégszekrényekbe [eeskhostn] kerültek. A jégszekrények fából készültek, lemezbéleléssel. A jeget felülről lehetett betölteni, a lecsorgó jeges víz hűtötte az élelmiszereket. Ha a jég elolvadt, az alsó csapon lehetett kiengedni a vizet. 

Zsámboki Szabolcs