XV. évfolyam 3. szám - 2015. március

Eljött a tavaszi túrák ideje

Ha az ember felkel reggel, és mindenfelé napsugarak táncolnak a szobában, nagyon-nagyon nehéz benn maradni a négy fal között. Ilyenkor, ha hétvége van, vagy más okból nem kell munkába rohanni, ki lehet menni például a kiskertbe. De ha egy kicsit több energiánk van, akkor érdemes ellátogatni az erdőbe, ahol az olvadás után felszabaduló illatok, állatnyomok, véget nem érő égbolt és az ütemes lépések zaja felszabadítja a lelkünket.

Vörösvárról többfelé is indulhatunk, de most egy olyan útvonalat mutatok be, amiben szerintem kihagyhatatlanul szép szakaszok is vannak. A táv kb. 14 km. 

A nagyállomás a starthelyünk, vagy legalábbis azt vesszük kezdőpontnak, az aluljáró miatt ugyanis akadhat némi nehézségünk a sárga jelzés megközelítésében – feltéve, hogy nem vagyunk sem markolók, sem tengeralattjárók. 

A lényeg tehát, hogy becélozzuk a Szentiváni utcát, amin a sárga jelzés halad – meglepő módon – Szentiván felé. A jelzést követve elérjük Szentiván főutcáját, amin balra fordulunk. Kb. 400 méter hosszan követjük a főutca járdáján haladva a sárga jelzést, majd élesen jobbra fordulva letérünk a Jóreménység utcába. Ezen végigbaktatunk, majd ahol elfogy az aszfalt, ott is tartjuk az irányt, és Dorothy nyomában mindig a sárgán maradunk. Egészen addig, amíg hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy megjelent a piros sáv jelzés is. Ha meglátjuk jobbról bejönni a pirosat, akkor elhagyjuk a sárgát, és innentől bármikor összefuthatunk a nyugati boszorkánnyal.

 A piros jódarabig nagyon kellemes, enyhén lankás terepen visz, ide még egy jobb terepfutó babakocsival is be lehet merészkedni. Megközelítőleg 1500 méter múlva 90 fokban jobbra fordul, és itt lyukadunk bele a szentivániak kedvelt séta- és futóterepébe, meg egy nagyon kellemes kis tóparti pihenőbe. Továbbra is hűségesen keressük a fákon és villanyoszlopokon, focipályán innen és túl (egész pontosan a pályát jobb kézről véve) a piros sáv műremekeket. Rövid időre a Hársfa utcán koptathatjuk aszfalthoz nem szokott cipőinket, itt érdemes mély lélegzeteket venni, mert hamarosan kezdődik az emelkedő. Ahogy elfogy az utolsó ház is, varázslatos kis ösvény kezdődik. Emelkedik rendesen, majd süllyed is hasonlóképp, tehát ha biciklivel próbálkoznánk, ne a háromévesünk menjen elöl. Fenyőtobozok, világos murvaszerű utacska és csodálatos kilátás a jutalmunk, ha nem futamodunk meg az emelkedőtől. Itt nem nagyon lehet eltévedni, tehát kitartóan kövessük az ösvényt és a piros jelzést, ami egy durvább lejtő után hirtelen jobbra fordul, a Kopár Csárda irányába. Párszáz méter múlva elérjük a rántotthús-szagot, amiből tudjuk, hogy nem vétettük el az irányt. Itt nagyon óvatosan keresztezzük kedvenc tízes utunkat. Felejtsük el, amit egész gyerekkorunkban belénk neveltek, ti. hogy ne fussunk a zebrán. Itt kisebb az esélye annak, hogy futás közben megbotlunk az aszfalton, mint annak, hogy véletlenül százhússzal jön egy autó. 

Tehát, ahogy épségben átkeltünk a rókagyilkos úton, odaérünk a Kopár elé, jobbra fordulunk, és megkeressük az épület mögött, attól jobbra a piros kör, piros sáv jelzést. Ahogy elhaladunk a szemétkupacok mellett, behunyjuk a szemünket, mert az emelkedő előtt fontos, hogy alacsonyan tartsuk a pulzusunkat. A piros körön jobbra indulunk, majd híven követjük be az erdő mélyébe. 

Rövid egyenes szakasz után csodálatos emelkedő kezdődik egy balkanyarban, és ez párszáz méter hosszan folytatódik is. Ne csüggedjünk, Magyarországnak továbbra sincsenek hegyei. Az út tehát lassan kilapul, jobbra kígyózik, majd balra, és a fenyvessel újratelepített domboldalon találjuk magunkat. Kevés gyaloglás után hirtelen kibukkanunk a fehér, majd bordó köves keskeny gerincre. Itt érdemes fújni egyet, mert ez talán túránk legszebb szakasza. Bár jobbra is csábító az ösvény, és nem beszélnék le róla senkit, mi maradunk a hivatalos útvonalon, tehát balra követjük tovább a piros, piros kört. Hullámvasutazunk a fenyők között, majd hirtelen fenn találjuk magunkat a Vörös-hegy tetején. Innen valaha unalmas utacska vezetett tovább az esőbeálló felé, ám a gázvezeték munkagépei izgalmat hoztak sivár életünkbe, így nyáron csupán mókás kis lejtőn kell leszaladnunk, télen azonban komoly korcsolyatudással, vagy halált megvető bátorsággal ereszkedhetünk alá, a sárga jelzés irányába. Ha ezzel megvolnánk, a gázvezetéket keresztezzük, újra beérünk az erdőbe, majd pár tízméteren belül hirtelen jobbra kanyarodunk, elhagyva a pirosat, és visszatérve a biztonságos sárga sávra. Ami lefele visz, és igen hamar elválaszthatatlanná válik a gázvezeték nyomvonalától, tehát kövessük nyugodtan a tájsebet. A kilátás gyönyörű, a talaj kellemesen homokos, így kiélvezhetjük a lassan megjelenő izomfáradtságot. 

Ahogy kiegyenesedik a lejtő, mi is eldönthetjük: bemegyünk a sárgán a Kápolna utcába, és így a vörösvári Tájháznál lyukadunk ki, vagy inkább enyhén balra tartva a sárga keresztet követjük, ami a szabadságligeti vasúti megállóhoz visz. 

De bárhogy is döntsünk, pár fontos dolgot tartsunk szem előtt: Mindenképp legyen nálunk (fej)lámpa. Az erdőben mostanában háromnegyed hat körül kezd sötétedni. Ha eltévednénk, ne a fény hiányán múljon, hogy hazatalálunk-e.

Túra után nyújtsunk! Másnap meg fogják köszönni az izmaink, hogy nem hagytuk őket megrövidülni, és a nyújtás általi jobb vérellátás miatt gyorsabban regenerálódnak majd. A túra is mozgás, legalábbis az izmaink úgy érzik. Ha volt időnk 2-5 órát gyalogolni, legyen 15-20 percünk a nyújtásra is.

A napfelkelte és a naplemente festi meg a legszebben a tájat, legalább az egyikhez érdemes időzíteni a túrát. De ha mégsem így tennénk, mindenkinek kellemes déli kirándulást! 

Baumann Viola