XV. évfolyam 3. szám - 2015. március

OKTATÁS, EGÉSZSÉGÜGY, CIVIL TÁMOGATÁSOK- Interjú Gromon István polgármesterrel

• Komoly iskolai, óvodai intézmény-felújításokról döntött legutóbbi ülésén a testület. Mi tette szükségessé ezeket?

Sajnos több oktatási-nevelési intézményünk épületének tetőfedése igen rossz állapotban van: a Vásár téri  iskola palafedése igen régi, sok helyen hiányos, töredezett, összességében javíthatatlan; a Templom téri iskola kis épületének (a volt óvodának) a tetőszerkezetében a tetőlécek teljesen elkorhadtak, több helyen eltörtek, teljes cserére szorulnak; a Gradus tagóvodában a kb. 25 éve, 15 év garanciával készült zsindelyborítás szinte a teljes tetőfelületen tönkrement, a zsindely alatt található deszkaborítás több helyen elkorhadt. 

A tetőzetek rossz állapotát az intézmények vezetői az elmúlt években több alkalommal jelezték az Önkormányzat felé, s ennek alapján az elmúlt években az Önkormányzat mindhárom helyszínen több alkalommal is végeztetett tetőjavítási munkákat.  Átfogó, teljes javításra azonban fedezet hiányában nem kerülhetett sor. 

A tavaly őszi nagy esőzések és beázások után egyértelművé vált, hogy a tetők héjazatának cseréje tovább nem halasztható, ezért a képviselőtestület a fenti munkák kivitelezésére nyílt nemzeti közbeszerzési eljárást indított. Ez az eljárás fejeződött be most. A Vásár tér és a Templom tér tekintetében már megvan a kivitelező, és az egyeztetések után kezdődhet is a kivitelezés. A Gradus tagóvoda esetében a kivitelező kiválasztása még csúszik, mert a Gradus Egyesülettel még nem sikerült megegyezni a tető egyesületi tulajdonú részének felújításáról, illetve annak finanszírozási módjáról. Remélem, a következő egy-két hónap során itt is sikerül megoldást találni a problémára.

• Változott a szociális támogatásokról szóló rendelet. Miért, és melyek a legfőbb változások?

A szociális segélyezési rendszer átalakításával az ún. jövedelemkompenzáló támogatások megállapítása 2015. március 1-től tisztán állami feladat lesz, és a járási (kerületi) hivatalok hatáskörébe kerül, míg a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére az önkormányzat köteles rendkívüli települési támogatást nyújtani.

A március 1-jétől hatályos új szociális rendeletünk szabályozza az önként vállalt rendszeres és a kötelezően nyújtandó rendkívüli települési támogatások formáit. A rendelet megalkotásakor a célunk az volt, hogy a szociális ellátások rendszerének átalakulása ne jelentsen nagy változást a városban lakó szociálisan rászorult személyek számára. Ennek érdekében az állam által megszüntetett lakásfenntartási támogatást beépítettük a helyi rendeletünkbe, és – mint rendszeres települési támogatás – lakhatási támogatás formájában fogjuk biztosítani a továbbiakban az arra jogosultak részére. Rendszeres települési támogatásként bevezettük továbbá az ápolási támogatást, a méltányos közgyógyellátás helyett pedig a rendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén biztosítjuk a gyógyszertámogatást. A rendkívüli települési támogatások (rendkívüli támogatás és krízistámogatás) esetében is bővítettük a jogosultsági feltételeket az előző évekhez képest. 

A rendelet alapján a felsorolt szociális és gyermekjóléti pénzbeli és természetbeni juttatásokra az önkormányzat a 2015. évben várhatóan összesen közel 28 millió forintot fog költeni, saját forrásból kb. 7 millió forinttal többet, mint az előző években.

• A képviselőtestület önálló napirendi pontként tárgyalta a Szakorvosi Rendelőintézet elmúlt egyéves munkájáról szóló beszámolót. A dicséret mellett kritikus szavak is elhangzottak, például a higiénia vagy a nőgyógyászati ellátás időszakos hiánya miatt. Mit tehet ilyen esetekben az önkormányzat?

Az egészségügyi törvény előírja, hogy a képviselőtestületnek kell elfogadnia a szakrendelő éves beszámolóját. Ez úgy történik, hogy az intézmény vezetője írásos beszámolót készít, amit a testület napirendjére tűz, és az igazgató asszony jelenlétében megvitat. Így volt ez most is. A képviselőtestület örömmel nyugtázta a két újabb szakrendelést (a diabetológiát és a hozzá kapcsolódó dietetikai szaktanácsadást, valamint a pszichiátriai rehabilitációt), továbbá a bőrgyógyászati szakrendelés és a képalkotó diagnosztikus eljárások heti rendelési idejének kibővítését. Szintén örömmel nyugtázta a testület, hogy az intézmény tavaly is saját forrásból megoldotta több, a gyógyító munkához használatos eszközök karbantartását, illetve beszerzését. (A tavalyi évben többek között vérnyomásmérőkkel, egy magzati szívhang dopplerrel és egy sztereoteszttel gazdagodott a rendelő eszközállománya.) Szintén örömmel nyugtáztuk, hogy 2014-ben az intézmény sikeresen pályázott egy, a GYEMSZI által meghirdetett informatikai eszközbeszerzésre.    

Ugyanakkor több képviselő is felhozta, hogy a rendelő mosdóiban és vécéiben a higiéniai színvonal gyakran nem megfelelő, és hogy ez éppen egy egészségügyi intézményben elfogadhatatlan. Dr. Surjánné dr. Tóth Margit igazgató asszony a kritikákra válaszolva elmondta, hogy sajnos a rendelő mosdóit és vécéit nemcsak a betegek használják, hanem sokszor a városban élő hajléktalanok is. A mosdókban kihelyezett higiéniai cikkek rendszeresen eltűnnek, a takarítás eredménye rövid időn belül semmivé válik. A testület megértően fogadta az igazgató magyarázatát, de leszögezte, hogy a helyzetbe nem lehet beletörődni, újabb és újabb erőfeszítéseket kell tenni a megfelelő színvonalú higiéniai körülmények folyamatos biztosítása érdekében. 

Ami a nőgyógyászatot illeti: az ellátás időszakos hiányának két oka volt. Az egyik az, hogy január elejétől az egyik nőgyó­gyász betegsége miatt tartósan távol volt. (Azóta sikerült helyettest találni.) A másik – igazából örömteli – ok az volt, hogy a nőgyógyászati rendelő teljes felújításra került, ezért január végétől február közepéig, mintegy három héten át szünetelt a rendelés.  Az átmeneti bosszúságért, remélem, mindenkit kárpótol a megújult környezet. 

• Beváltotta a hozzá fűzött reményeket az önkormányzati főzőkonyha, azonban a konyhai eszközök egy része elavult. Milyen összegben és milyen eszközök beszerzéséről döntött a testület?

Karácsony Lajosné élelmezésvezető már a konyha 2013. szeptemberi átvételekor jelezte, hogy a korábbi üzemeltetőtől átvett tárgyi eszközök rossz állapotban vannak, igen korosak (többnyire 15-20 évesek), cseréjük indokolt. Az eszközbeszerzéssel azonban vártunk egy kicsit, mert látni szerettük volna a feladatellátás eredményességét, illetve azt, hogy a feladatot az Önkormányzat hosszú távon maga kívánja-e ellátni, tehát hogy érdemes-e ezeket a drága eszközöket beszerezni. Az elmúlt másfél év egyértelműen igazolta, hogy a közétkeztetés visszaszervezése, azaz a saját feladatellátás jó döntés volt. Az önkormányzat maga sokkal költséghatékonyabban tudja ellátni a közétkeztetést, mintha vállalkozóval kötne rá szerződést. Ráadásul a konyha szabad kapacitását külsős étkeztetésre is ki tudjuk használni, s ez az önkormányzat számára bevételt jelent.

Fentiek alapján a képviselőtestület elfogadta az élelmezésvezető javaslatát, és több komoly, nagy értékű konyhai eszköz beszerzéséről döntött (sütő, főzőüst, hűtő, tálaló kocsi, egyetemes konyhagép, zöldségszeletelő stb.), összesen mintegy 8 millió forint értékben. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a képviselőtestület biztosnak látja, hogy ezek a befektetések egy-két év alatt megtérülnek.

• Szerencsére sok civil szervezet működik városunkban, az önkormányzat pedig évről-évre kisebb-nagyobb támogatással segíti működésüket. Annak eldöntése, hogy melyik szervezet mennyi támogatásban részesül, nem is olyan egyszerű kérdés. Idén hogy alakultak a támogatások, és melyek voltak az elbírálásnál a legfőbb szempontok?

A különböző közfeladatokat ellátó, a művészeti, a hagyományőrző, a környezetvédő, a kulturális és a sportegyesületek semmi mással nem pótolható módon gazdagítják helyi közösségi életünket. Az önkormányzat ezért a rendszerváltozás óta minden lehetséges eszközzel támogatja ezeknek az egyesületeknek a tevékenységét. Fenntartja és fejleszti az egyesületek működéséhez szükséges épületeket, létesítményeket, és pénzbeli támogatást ad a működésükhöz, rendezvényeik, programjaik megszervezéséhez. 

A konkrét támogatási összegekről szóló döntés azonban mindig komoly vita után születik meg, hiszen minden ember mást tart fontosnak, így másképp ítéli meg a támogatások szükséges és lehetséges mértékét. Az új önkormányzati törvény életbelépése óta még nehezebb ez a feladat, mert az önkormányzatnak a törvény szerint mindenekelőtt a kötelező feladatait kell ellátnia, s csak azok után költhet nem kötelező feladatokra. A törvény kimondja ugyan, hogy „a helyi önkormányzat támogatja a lakosság önszerveződő közösségeit”, de a törvény szerint a civil szervezetek támogatása nem tartozik a kötelező önkormányzati feladatok közé, az állam ilyen célra nem ad pénzt az önkormányzatoknak. A helyi adóbevételek viszont elsősorban a város infrastruktúrájának fejlesztésére vannak, nem arra, hogy szétosztogassuk azokat a civil szervezeteknek. Ezért tehát egy arányos középutat kell keresni a civil szervezetek támogatása ügyében – ami nem könnyű feladat.

A lefolytatott viták alapján az önkormányzat költségvetéséből az idei évben a tavalyihoz hasonlóan 8,9 millió forintot osztunk szét a civil egyesületek között, további két millió forintot adtunk át a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak a nemzetiségi egyesületek támogatására. Az egyesületenként megszavazott összegek nem térnek el jelentősen a tavalyi összegektől. Továbbra is a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Pilisvörösvári Kézilabda Sportegyesület női és férfi szakosztálya valamint a Pilisvörösvári Utánpótlás Futball Klub kapja a legnagyobb összegű önkormányzati támogatást. Egynémely civil szervezet vezetője jóval nagyobb összegű támogatási igényt nyújtott be, mint amit adni tudunk, de szép lassan mindenkinek meg kell értenie, hogy a civil egyesületek nem önkormányzati intézmények, hanem – amint a nevük is mutatja – civil szervezetek, amelyeknek saját ügyességükkel, tehetségükkel kell előteremteniük a működésükhöz szükséges forrásokat (tagdíjak, szponzori támogatások, pályázatok, személyi jövedelemadó 1%, bevételes rendezvények stb.).

• Néhány év szünet után ismét könyvkiadásról döntött a testület. Kinek, mely könyvét adja ki az önkormányzat és miért?

A rendszerváltozás óta eltelt 25 évben az önkormányzat már többször adott ki helyi témájú könyveket (pl. Fogarasy Miska bácsi monográfiája, dr. Réthy Zoltán verseskötete stb.) Néhány év szünet után most újra vállalkozunk egy könyv kiadására, mégpedig a 91 éves Hoffer Károlyné Zs. Dobozy Erzsébet (Tuti néni) verseinek és novelláinak kiadására. A könyv megszerkesztését és nyomdai előkészítését Fogarasy Attila tanár úr ingyen, társadalmi munkában vállalta, a versek és a novellák legépelésében, lektorálásában, korrektúrázásában és nyomdai előkészítésében Szeitz Teodóra és Fetter Éva tanárnők segítenek neki. A könyv kb. 300 oldalas lesz, a címe: Régi és új utak. Jelenleg már az anyag első korrektúrázása folyik, s remélem, hogy az év közepére átnyújthatjuk az olvasóknak ezt a szép, sok helyi kordokumentumot tartalmazó s egyben irodalmi élményt is nyújtó kötetet.

• Köszönöm az interjút!

Palkovics Mária