XV. évfolyam 11. szám - 2015. november

Amit véghezvittem, az lelkiismereti kötelesség volt

A Helytörténeti Gyűjtemény anyagának összegyűjtése, a Falumúzeum létrehozása, valamint a sváb hagyományok és tárgyi emlékek megőrzése érdekében kifejtett több évtizedes munkájának elismeréseképpen október 23-án díszpolgári címet vehetett át Gromon Andrásné, Mici néni.
E jeles alkalomból beszélgettünk vele.

• Amikor tudomást szerzett arról, hogy Vörösvár város képviselőtestülete díszpolgári címet adományoz, mi volt az első érzése?

Aki ismer, az biztosan tudja rólam, hogy első felindulásomban azt mondtam, hogy köszönöm, nem kérem. De most már nagyon örülök, és mindenkinek, aki javasolt és támogatott, és szintén örül velem, szívből köszönöm. De szeretném hozzáfűzni, hogy továbbra is úgy érzem, hogy a kitüntetés szép dolog, de sok területen lenne szükség támogatásra is.

• Milyen területeken?

Szükségét látom, hogy Fogarasy Miska bácsi könyvét valaki folytassa, és megírja a közelmúlt történetét, a második világháború utáni 70 év eseményeit is. De ehhez nem elég egy ember. Többeknek az összefogására lenne szükség. Jó lenne, ha egy, a régi katolikus egyházközség életéről szóló könyv is megjelenne. Nagyszerű, hogy vannak tánccsoportjaink, vannak énekkaraink – de úgy gondolom, hogy fontos lenne az autentikus német kultúra, a német nyelv átörökítése. Sok mindent próbáltam, szükségét érzem ennek a feladatnak az erkölcsi támogatását. 

• Kik segítették eddig a munkában?

Sok jó barátom volt, akik segítettek, többek között a tájház renoválásánál. Hoós tanár úrnak is köszönöm, hogy egy általa küldött pályázati lehetőségből és a Terranova segítségével sürgős és nagymértékű tatarozást végezhettünk a tájházban, három alkalommal is. Szívből sajnálom, hogy minden kis és nagy segítséget nem tudok név szerint mindenkinek megköszönni. Kimagasló segítséget nyújtott dr. Harmath Attiláné, aki még a tanítványait is elhozta a tájházba a tőlük telhető munkák elvégzésére. Erről videofelvételünk is van. Felnőtt fiai is segítettek bútorok javításában. Továbbá hálával tartozom Magyaritsné Manhertz Terikének, aki folyamatosan segített a takarításban, mosásban. Köszönet Szauer Terikének, Ilonának és a többi embernek, akiknek a segítsége szívből jött. Nem utolsó sorban Bogárné Marikának köszönök sok mindent, aki több mint két évtizeden át minden ellenszolgáltatás nélkül végezte a könyvelési munkát, hozta-vitte az anyagot, és a pályázatok megírásában is sokat segített.

• Mikor kezdte a gyűjtőmunkát, és mi motiválta benne?

Pontosan emlékszem: 1976-ban. A mai technikai lehetőségeket is ismerve én azt mondom, hogy ne internetre tegyük fel a dolgokat. Vegyünk példát Solymárról, ahol felosztották egymás között a feladatokat, ki ezt, ki azt ápolgatja, őrzi, védi. Rengeteg videofelvétel van a tájházban. Legalább ezer darab – ünnepekről, hétköznapokról. Lassan elromlik a minőségük. Ezeket át kellene menteni a következő generációnak. Biztosan örülnének a vörösváriak, ha látnák a szüleiket, nagyszüleiket, barátaikat a felvételeken. Nagyobb összefogásra, több önkéntes munkára lenne szükség. Sok egyesület van Vörösváron, de keveslem a széleskörű összefogást.

• Nem lehet, hogy az ok, miszerint az egyesületek önállóan szeretnének létezni, abban keresendő, hogy a vörösvári svábok a gyerekeiket mindig is autonómiára nevelték? Hogy a gyerek meg tudja majd állni a helyét, ha majd felnő?

Ez igaz, ez nyilvánvalóan benne van a vörösvári svábokban. Ez sok mindenben segítette is őket, amikor 325 évvel ezelőtt idejöttek és a semmiből teremtettek valamit. A mi őseink életét úgy lehetne összefoglalni, hogy „imádkozzál és dolgozzál”. Egyetértek Beer Miklós püspökkel, aki szerint vissza kell állítani az iskolai gyakorlókerteket, hogy a gyerekek lássák: dolgozni kell azért, hogy kerüljön valami az asztalunkra. Azt gondolom, hogy a munkavégzés rendszerességét vissza kell vezetni a mindennapokba – a gyermekekébe is. Ne adjunk mindent készen a gyerekeinknek, ügyeljünk arra, hogy tevékeny gyermekkoruk legyen, legyenek sokat a természetben, kint a kertben. Régen minden háztartásban volt föld, gyümölcsöskert, szőlőkert is. Ma az, hogy kint teszünk-veszünk a kertben, már nem tartozik az életünkhöz. 

• Mire a legbüszkébb az életében?

Erre nehéz válaszolni. Akármi jót is csináltam, az nem az én érdemem. Mert az ember csak eszköz a Jóisten kezében. Próbáltam szorgalmasan, takarékosan élni és tevékenykedni, úgyszintén őseink példáját követve, nem egyszer valóban megizzadva szőlőkertem megkapálásánál.

• Milyen elvégzendő feladatokat lát még?

Szeretném, ha a Kápolna útca 1-et rendbe tudnánk hozni. Lehetne ott népismeret órákat tartani, lehetne főzni és megtanítani a gyerekeknek egy pár szót svábul. Olyan szép dolog, hogy a vállalkozók sok rendezvényt támogatnak – hátha valakinek az eszébe jut, hogy egy picit lehetne a közös tulajdonban lévő tárgyainkat, a tájházat is támogatni. Például a régi sírköveket örökbe lehetne fogadni, és így rendbe hozatni. Mindezt úgy mondom, hogy közben szintén meg szeretném említeni mindazokat, akik eddig segítették ezt a közös ügyet. Köszönöm Pfeiffer Jánosnak (Tücsi) tetőfedési és az ereszcsatornák szerelésében, Mátrai Mátyásnak üvegezéssel és képkeretezéssel kapcsolatos és Hau János ácsmukával végzett segítségét. Szintén köszönöm Zelenai Ferenc kőművesnek a munkáját, aki nagyon veszélyes munkák elvégzésére is vállalkozott. A Horvát család (Kápolna u. 1.) segítségét is köszönöm!

Rengeteg fotónk és dokumentumunk van a tájházban, amit rendszerezni kellene, és közkinccsé tenni. Lehetne kazettát másolni dvd-re. Szívesen megszólítanám a fiatalokat, hogy nem segítenének-e? Örülnék, ha szakembertől tudnék tanácsot kapni, például egy néprajzostól. Lehetne hetente egyszer a Művészetek Házában egy közösségi vetítést rendezni azokból a filmekből, amiket összegyűjtöttünk a tájházban, pl. a sváb esküvőről. 

És végül egy számomra igen fontos gondolat: nagyon sok, szép egyházi jellegű tárgyunk van a tájházban, pl. oltárterítők, karingek, palástok, zászlók, imakönyvek, keresztelési tárgyak, egyházi jellegű dokumentumok. A mai katolikus közösség alapjait a svábok vetették meg, ők építették fel a templomot, a plébániát. Létre tudtak hozni öt kápolnát, a Bildstockokat, a Kálváriát. Annyi munka, annyi pénz van ezekben a tárgyakban. Ha minderre képesek voltak, akkor szép lenne, ha mi meg képesek lennénk létrehozni egy vörösvári helytörténeti jellegű egyházi múzeumot. Jó lenne, ha megbecsülnénk azt, amit mások már létrehoztak, hadd lássák az emberek, hogy milyen kincseink vannak.

• Amit Mici néni véghezvitt, annak ma Vörösváron nincsen párja.

Nincs ebben érdemem. Sokan azt mondták, hogy ez hobbi. Pedig ez dehogy hobbi. Ez lelkiismereti kötelesség. Ennyit meg kellett tennem, őseink és szülőfalum iránti hálából, tiszteletből és szeretetből. 

• Szívből gratulálunk a díszpolgári címhez!

Müller Márta

Hála és köszönet

Az átadási ünnepségen elmondott köszönetemet szeretném ezúton megismételni, és köszönetet mondani mindazoknak, akik javasoltak a kitüntetésre, és akik segítettek, támogattak az elmúlt évtizedekben.

A Hagyományőrző Egyesület megalakításakor céljainkat így foglaltuk össze:

„Célunk a nemzetiségi tudat felfrissítése, valamint a német anyanyelv – felnőttoktatás keretében történő – széleskörű terjesztése. Alapvető jelentőségű őseink példaképül szolgáló munkaerkölcsének tudatosítása és követése. Ugyanez vonatkozik a régi, igen megbecsült iparosok tevékenységére. Tisztelettel kell adóznunk a bányászok nemegyszer emberfeletti munkájának is.

A generációs problémák enyhítése érdekében elemezni szeretnénk a család szerepének változását, és fel kívánjuk eleveníteni a régi rokoni kapcsolatok gyakorlati előnyeit. Tanulmányozni szeretnénk a betegellátás és betegápolás hagyományait, valamint a temetkezéssel kapcsolatos kegyelet erkölcsi értékeit. Feladatunknak tekintjük egy ifjúsági énekkar és zenekar szervezését, a régi népdalok és egyházi népénekek megtanulását, előadását. Ugyancsak feltárandók a hajdani népi étkezési szokások. A régi népi kézimunkák alapján terjeszteni szeretnénk többek között a helyi díszítőművészet elemeit.” (Idézet az Egyesület Alapító Okiratából)

Sajnos terveinkből nagyon keveset sikerült megvalósítani, több oknál fogva. A gyűjtés, a karbantartás, az előadások szervezése, a pályázatok megírása, a látogatók fogadása, a háromszori nagymérvű tatarozás elvégzésére sokkal nagyobb anyagi és erkölcsi támogatásra lett volna szükség.

Betöltöttem a 87. életévemet, és még mindig nagyon sok fontos és sürgős feladat vár megoldásra. Ezúton kérem minden segítőkész polgártársamat, hogy amennyiben a múzeum jövőjét segíteni kívánják, keressenek meg telefonon, személyesen vagy írásban, hogy menteni tudjuk a menthetőt. Összefogással talán megoldhatnánk mi is, amit egy Baranyából származó magyar honvéd így fogalmazott meg a kitelepítéssel kapcsolatos versében: „Wir haben fleißig gearbeitet, bei Tag und bei der Nacht, und haben uns ein Gut erschafft aus unserer eigenen Kraft.”

Tekintettel arra, hogy az évek folyamán nem sikerült hiánytalanul feljegyezni a segítőtársak nevét, személy szerint nem tudok most mindenkinek köszönetet mondani, de szeretném őseink szokása szerint azt mondani: 

„VERGELT’S GOTT 
– ISTEN FIZESSE MEG!”

Gromon Andrásné
Kápolna u. 40., tel. 330-162