XVI. évfolyam 8. szám - 2016. augusztus

SPORT-FEJLESZTÉSEK, HULLADÉK-SZÁLLÍTÁS, ÚJ POSTA – Interjú Gromon István polgármesterrel

• Országszerte igen problémás a hulladékszállítás, folyamatosan hallani, hogy akár le is állhat. Vörösváron mi a helyzet ezzel?

A hulladékról szóló törvény módosítása és egy kormányrendelet alapján 2016. április 1-jén megkezdte működését a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. A második negyedév óta ez az új cég küldi ki a szemétdíjról szóló számlát az ingatlantulajdonosoknak, s ő a hozzá befizetett összegből a rendeleti képlet alapján egy meghatározott összeget átutal a szemétszállítóknak. (A kintlévőségek behajtása az I. negyedévre és az azt megelőző időszakra a szemétszállító cég dolga, de II. negyedévtől már a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. joga és kötelessége a behajtás.) Az átállással több településen is gond volt, de nálunk szerencsére nincsenek ilyen problémák. A változás csupán annyi, hogy 2016. április 1-jétől nem a Zöld Bicske Nonprofit Kft., hanem az új cég számlázza a vörösvári polgároknak a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat. Illetve van egy pozitív változás is: zöldhulladékot – matrica felhasználása mellett – mostantól nemcsak ősszel, hanem minden hónapban szállítanak (egy alkalommal).

• A legutóbbi ülésen téma volt a szemétszállítás, jelen volt a Zöld Bicske Kft. képviselője is, aki egészen hosszan vázolta a problémát. Az ülésen a képviselőtestület úgy döntött, hogy részvényeket vásárol a Zöld Bicske Kft.-ből. Ez miért jó?

A Zöld Bicske Nonprofit Kft. Teszár Tamás ügyvezető 2016. június 15-én kelt levelében ajánlatot tett az önkormányzatnak egy százezer forint névértékű üzletrész (törzsbetét) megvásárlására. A levél szerint a Zöld Bicske Nonprofit Kft. az 54 millió forint jegyzett tőkéjéből összesen 2 millió forint értékben kíván értékesíteni 100 000 forint névértékű törzsbetéteket annak érdekében, hogy az éves nettó árbevételének legalább a 80%-a törzsbetéttel rendelkező önkormányzatok által lefedett ellátási területről származzon. Ez a Zöld Bicskének azért lenne jó, mert ha eléri ezt a lefedettséget, akkor a hulladékgazdálkodással foglalkozó közszolgáltatók rangsorában a jelenlegi 29. helyről előre léphet az első 10 közé, s így hosszú távon stabilizálhatja a helyét a piacon. Az önkormányzatnak azért jó az üzletrészvásárlás, mert társtulajdonosként a jövőben nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatnunk, ha a Zöld Bicske Nonprofit Kft.-vel valamilyen szolgáltatásra szerződni kívánunk. Kötelezettséget nem jelent a tulajdonrész, csak lehetőséget. (Így állapodtunk meg, s ezt a szerződésben is rögzítettük.) Az – amúgy is jelentéktelen – költség minimalizálása érdekében a képviselőtestület úgy döntött, hogy Pilisszentivánnal és Pilisjászfaluval közösen vásárolja meg a százezer forintos üzletrészt, így Vörösvárra  negyvenötezer forint jut.

• Az utóbbi időben több kisebb-nagyobb városi fejlesztés is segíti a vörösváriak sportolását. A júliusi ülésen két napirendben ismét téma volt a sport.  Az egyik egy sportudvar létrehozása a gimnázium részére. A sportudvar létrehozását az iskola vezetése kezdeményezte. Mit lehet tudni az előzményekről, mit szeretett volna a gimnázium vezetése?

Folyamatosan keressük a lehetőségeket arra, hogy bővítsük a sportinfrastruktúrát, a sportolási lehetőségeket Pilisvörösváron. Május 4-én adtuk át az első szabadtéri felnőtt tornapályát, ami az eszközökkel és a telepítéssel együtt mintegy 2 millió forintba került. Július 22-én adtuk át a Görgey utcai játszótéren lévő Triál-pályán az új negyedívet, amelynek költsége 1,5 millió forint volt. Közben május közepe táján megjelent egy hazai forrású, minisztériumi pályázat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására. Ennek keretében pályáztunk a Templom téri iskola sportudvarának felújítására. 

A gimnázium sportudvarának felújítását Szabóné Bogár Erika, a Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium igazgatója és Heinek Ottó, az iskola fenntartójának, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke kezdeményezte. Ezt a projektet alapvetően ők szeretnék megvalósítani, és ők is finanszírozzák, de kérték hozzá az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását és anyagi támogatását is.

• Ténylegesen milyen fejlesztéseket jelent a sportudvar felújítása?

A kérelem szerint az első ütemben az udvar végében (a Petőfi S. utcai kerítés mellett) egy 82 m hosszú, rekortán burkolatú, négysávos, egyenes futópályát, valamint egy súlylökő kört alakítanának ki, továbbá felújítanák a távolugró gödröt. A beruházás finanszírozója a gimnázium fenntartója, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata lenne. A második ütemben – a gimnázium anyagi lehetőségeit figyelembe véve – sor kerülne a meglévő aszfaltos sportpálya rekortán burkolattal történő ellátására, valamint a sportcsarnok északi (udvar felőli) oldala előtti, jelenleg füves területből egy 475,5 m2-nyi terület térkövezésére. Ez a burkolt felület mind a város, mind pedig a gimnázium számára rendezvényterületként funkcionálna, amire azért van szükség, mert a jelenlegi burkolt rendezvényterület legnagyobb része (az aszfaltos sportpálya) a rekortán burkolattal való ellátása miatt mint rendezvényterület megszűnne.

• Milyen szempontokat mérlegelt az önkormányzat a döntést megelőzően, s végül milyen döntés született? Lesz sportudvar?

A gimnázium tanulóinak jelenleg csupán egy aszfaltos kézilabdapálya és egy megkopott nekifutóval bíró távolugró gödör áll rendelkezésére a testedzéshez. A futásokat általában az iskola körül, a betonjárdán, illetve a közúton hajtják végre a tanulók, s ez igen balesetveszélyes. A képviselőtestület ezért elfogadta a gimnázium vezetésének azt az érvelését, hogy halaszthatatlan a sportudvar kialakítása. A 640 tanulót oktató-nevelő Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium színvonalas működtetéséhez, ezen belül a testnevelés tantárgy megfelelő oktatásához – sok egyéb mellett – nyilvánvalóan szükséges egy korszerű sportudvar. A gimnázium a környékünkön a német nemzetiségi oktatás egyik fő központja, ahova sok pilisvörösvári gyermek is jár. A sportudvar megvalósulása tehát Pilisvörösvár városnak is érdeke. 

Ugyanakkor a Pilisvörösvár, Szabadság u. 21. szám alatti 4203 hrsz.-ú ingatlan udvara nemcsak a gimnáziumnak, hanem a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola működésének is alapvető területe, továbbá – központi fekvése, a Művészetek Házához, a Zeneiskolához és az önkormányzati főzőkonyhához való közelsége miatt – a városi rendezvények megrendezése szempontjából is nélkülözhetetlen, semmi mással nem pótolható terület. Fontos tehát, hogy a sportudvar megvalósuljon, de az is fontos, hogy az udvar többi funkciója a sportudvar kialakítása után is megmaradjon. Az előzetes tárgyalások alapján a gimnázium már eleve olyan kérelmet nyújtott be, ami lehetővé teszi ezeknek a szempontoknak az együttes érvényesülését. A képviselő-testület ezért úgy döntött, hogy a sportudvar fejlesztéséhez a tulajdonosi hozzájárulást megadja, sőt, a a költségek egyharmadával hozzájárul a jelenlegi aszfaltos sportpálya rekortán burkolattal történő ellátása miatt elvesztett burkolt felület pótlására szolgáló 475,5 m2-nyi térkőburkolatos felület kialakításához is.

• Másik „sportos” téma: kérelmet nyújt be az önkormányzat a Nemzeti Szabadidős-Egészség Sportpark Programban való részvételre. Mi ez a program pontosan?

A Kormány egy június végi kormányhatározatában döntött a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Programról, melynek keretében kültéri sportparkok hozhatók létre 100%-os állami támogatással. A programban való részvételre a jelentkezést, tehát a pályázatot a bontásig, azaz 2016. augusztus 15-én 16 óráig lehetett benyújtani. A kérelmező által biztosított ingatlanon az NFM háttérintézménye, az NSK (Nemzeti Sportközpontok) végzi a fejlesztést és építteti a sportparkot. (Az NSK feladata az állami sportlétesítmények fenntartása, üzemeltetése és fejlesztése.) A program lebonyolítója és szakértője a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK). A megvalósult fejlesztések ellenérték nélkül az önkormányzat vagy a Magyar Állam tulajdonába kerülnek, attól függően, hogy kinek a tulajdona az adott ingatlan, ahol a sportpark megvalósul. 

• Ha elfogadják a kérelmet, mit jelent ez Vörösvár számára?

A kiírás alapján négy sportparkra nyújthattunk be pályázatot. Ezt meg is tettük – az elsők között –, s a következő négy helyszínen pályáztunk sportpark létesítésére: a Nagy-tó végében, a Görgey utcai játszótéren, a Lőcsei utcai játszótér mellett és a Vágóhíd utcai volt iskolakert (Vágóhíd közpark) területén. Ha elfogadják a pályázatunkat, akkor ezeket a szabadtéri tornapályákat az állam építi meg; az önkormányzatnak csak a létesítmények karbantartását, a park 5 éves fenntartását és a felajánlott ingatlanok öt éven belüli megosztásának kizárását kell vállalnia. A sportparkokat a nap bármely időszakában, költségmentesen használhatja majd valamennyi korosztály az egészsége javítása, cselekvő életmódja fenntartása érdekében.

• Készül a posta új épülete, az egyeztetés pedig folyamatos az önkormányzat és a beruházó között. 

Az új postáért való küzdelmet nyolc évvel ezelőtt kezdtük el.  2008-tól kezdve folyamatosan írtam kérelmeket a Magyar Posta különböző vezetőihez annak érdekében, hogy az 1900-as évek elején épült, mára teljesen lepusztult és az ügyfelek kulturált kiszolgálására alkalmatlan postaépületet újítsák fel. A több éves küzdelem 2013 őszén vezetett eredményre, amikor is Békési Ákos, a Magyar Posta Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese levélben tájékoztatott arról, hogy – korábbi kéréseimet és javaslataimat figyelembe véve és elfogadva – a Társaság a 2014. évi beruházási tervében szerepeltetni fogja a pilisvörösvári posta teljes korszerűsítését úgy, hogy a postai rekonstrukciót 2014-ben kezdik meg, 2015-ös tervezett befejezéssel. A vezérigazgató tartotta a szavát, s a projekt egy évet ugyan csúszott, de 2015. szeptember 15-én megkezdődött a régi postaépület bontása, 2016. július 4-én pedig az új posta építése. Az építkezés a 2014 szeptemberében megkötött kölcsönös használati megállapodás szellemében folyik. 

• Mit lehet tudni erről az együttműködésről?

Ez a megállapodás tette lehetővé, hogy a Magyar Posta a meglévő pilisvörösvári telkén a mai követelményeknek megfelelő postaépületet meg tudja építeni. A Posta tulajdonában lévő telek ugyanis viszonylag keskeny, az utcafronti része rövid, s mivel az ingatlan a Fő utcán, annak is a legveszélyesebb pontján, egy éles kanyarban helyezkedik el, az autós megközelítés, a ki- és behajtás, valamint a parkolás szempontjából kedvezőtlen fekvésű. Ezen a problémán segített az önkormányzattal való együttműködés. A 2014 szeptemberében aláírt kölcsönös használati megállapodás alapján az új posta kivitelezése közben összenyitjuk a posta telkét a Puskin u. 8. alatti önkormányzati ingatlannal (Építéshatóság) valamint a Fő u. 66. sz. alatti önkormányzati ingatlannal (Városi Díszterem és Járási Hivatal). Ez az összenyitás és a három telek kölcsönös használata megoldja a posta parkolási gondjait (a posta ügyfelei parkolhatnak a Puskin u, 8. sz. alatti önkormányzati ingatlan udvarán), a polgárok számára pedig egy közös udvarból teszi elérhetővé a posta, a Járási Hivatal és az Építéshatóság szolgáltatásainak igénybe vételét. Mindezeken felül egy jelentős új központi belső teret hoz létre a városközpontban, amely az úgynevezett „Gyalogos passzázs” kialakításához vezető hosszú úton egy újabb jelentős lépést jelent.

• Tervek szerint mikorra készül el az új épület?

Az építkezés jó ütemben halad, és a kivitelező ígérete szerint karácsonyra készen lesz az új posta.

Palkovics Mária