XVI. évfolyam 8. szám - 2016. augusztus

Ünnep a templomban

A mulatság tehát javában zajlott a Kacsa-tónál, de természetesen nem maradhatott el a Vörösvári Napokhoz szervesen hozzátartozó búcsúmise sem, hiszen a vallási szertartás, a templom búcsúja legalább annyira fontos része az ünnepnek, mint a világi mulatságok.

A szombati nap délutánján idén is megtelt a templom az ünnepi búcsúnyitó szentmisén és a már hagyományosan hozzátartozó koncerten, melyet évről évre a Német Nemzetiségi Vegyeskórus szervez. A Nagytemplom névadója a Nagyboldogasszony, ezért prédikációjában Balla Sándor plébános a Szűzanyáról beszélt: Mária életéből nagyon sok mindent tudnánk felidézni, és nagyon könnyen hasonlíthatjuk saját életünket az ő életéhez. […]Könnyen észrevehetjük, hogy mennyire ember volt, és hogy a nehézségekben, amelyekből bőven kijutott neki a sok-sok öröm és boldogság mellett, ugyanolyan ember maradt, és ugyanolyan hűséges maradt Isten meghívásához, a számára felkínált hivatáshoz, egészen a sírig. Próbáljunk arra gondolni a mai ünnepen, hogy bennünket is meghív az Isten. Ez nem mást jelent, mint hogy nemcsak Máriával, hanem velünk is van terve.vorosvari-ujsag-2016-08-00055

Az ünnepi szentmisét a Vegyeskórus műsora követte. A kórus minden évben vendégeket is hív a misét követő hangversenyhez, így volt ez idén is. Most a Werischwarer Heimatwerke hagyományőrző csoportja színesítette a Vegyeskórus koncertjét. A vörösvári fiatalokból álló csoport előadásában a német nagymise énekeiből hallgathattunk meg néhányat. A fiatalok után a Vegyeskórus következett, akik műsorukat Tamási Tannenbaum Tibor német miséjének három tételével kezdték. Az ünnepi esten maga a szerző is ott volt, és meghatottan mondott köszönetet a kórusnak az előadásért. A hangverseny után a kórus tagjai – ahogy minden évben – idén is meghívták a közönséget a templom mellett egy hangulatos beszélgetéssel egybekötött szeretetvendégségre.

Palkovics Mária