XVI. évfolyam 8. szám - 2016. augusztus

Vörösvár fényei

Pilisi Színjátszók Társaságának előadása

Az idei Vörösvári Napok Civil Napjának eseményei közül igazi újdonságként léptek színpadra a „Vörösvár Fényei” gálaműsor ifjú tehetségei. A program a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola és a Művészetek Háza közös szervezése volt. Mint szerkesztőségünk megtudta, a zeneiskolában már 3 éve sikeres énekverseny biztatta őket arra, hogy egyéb kategóriák létrehozásával új ajtókat tárjanak ki az ifjú tehetségek előtt.

A versenyre 4 kategóriában (zene, próza, tánc és egyéb) lehetett nevezni, 8-tól 25 éves korig. Az idei Vörösvári Napokon a szervezők a verseny minden résztvevőjének biztosítottak bemutatkozási lehetőséget. A magyar néptánc, a balett, a diszkótánc, az akrobatikus elemekkel fűszerezett modern táncok, a szépen csengő sváb ének és próza egyaránt tapsra hívta a közönséget.

A műsor záró számaként két erőemelő hölgy lépett színpadra. Az Artistaképző Szakközépiskola hallgatóinak lenyűgöző produkciója következett, majd a Sound of the Roses lánybanda izgalmas fellépése zárta a műsort. A szervezőknek és a fellépőknek egyaránt gratulálunk, kíváncsian várjuk a 2017. év tehetségeit is.

BA