XVI. évfolyam 2. szám - 2016. február

Az elűzetésre emlékeztünk

Marchut Réka

Marchut Réka

Pilisvörösvár város évekkel ezelőtt szép tradíciót teremtett azzal, hogy a magyarországi németek elűzéséről városi ünnepség keretében emlékezik meg. Az idei emléknap január 19-én a Művészetek Házában került megrendezésre.

Az emlékezést Gromon István polgármester nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát: attól függetlenül, hogy Pilisvörösváron nem volt kitelepítés, és „malenkij robot”-ra is csak néhány embert vittek el, méltó, hogy Vörösváron – részben a szomszéd településekről elűzöttek helyett is, akik már nem tudnak hazalátogatni, vagy már nem is élnek – megemlékezzünk a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján elüldözött és elhurcolt, azaz „kitelepített” magyarországi németekről.

A köszöntőt követően a megemlékezés meghívott előadója, dr. Marchut Réka, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa színvonalas, jól strukturált előadásban beszélt a Budapest környéki németség második világháborút követő elűzéséről. Áttekintette a Budapest környéki németség történetét 1918-tól egészen 1948-ig: Az első 22 év a német kulturális-jogi öntudat erősödésének az időszaka volt. A nemzetiségi mozgalmak arculatának átalakulásában Bleyer Jakab halála fordulópontot jelentett. Bleyer halála után a német nemzetiségi mozgalomban egy (német egyetemeken tanult) radikális csoport került pozícióba. Az 1930-as évek második felében a magyarországi németek kérdése összekapcsolódott Magyarország külpolitikájával. A magyar kormány revíziós sikerei miatt engedékenyebben viszonyult a Német Birodalom szándékaihoz, a Volksbund sokkal könnyebben terjedhetett, mint még az 1920-as években a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület tevékenysége. A Volksbunddal szemben a szervezetileg lényegesen kisebb Hűségmozgalom sem tudott alternatívát felmutatni. 1943-ban a Volksbund korábbi tagjai közül sokan már nem tudtak azonosulni a céljaival. Az SS 1942-43-ban két önkéntes toborzást, és 1944-ben egy kényszersorozást tartott. A világháború után kitelepítettek közé az 1941-es népszámláláson magukat német nemzetiségűnek, német anyanyelvűnek vallókon kívül bekerültek a Volksbund- és SS-tagok (függetlenül attól, hogy önként vagy kényszerből léptek be), és azok, akik a nevüket visszanémetesítették.

vorosvari-ujsag-2016-02-00024

Guthné Mirk Mária a kitelepítés kezdetén született dala

A kitelepítésről először 1945-ben a sajtóban volt nyilvánosan és országos szinten szó. Dr. Stark Tamás történész szerint 1945 elején a magyar társadalom döntő része még nem akarta a németek elűzését. A földreformrendelet megjelenése után a németek kitelepítése és földelkobzása számos magyar parasztnak gazdasági autonómiát jelentett. A magyarországi pártok között egyértelműen konszenzus volt a tekintetben, hogy a németeket ki kell telepíteni. Abban mutatkozott csak nézeteltérés, hogy a kitelepítés egyéni vagy kollektív bűnösség alapján legyen megszervezve. Ekkor kb. 95 000 német élt Pest megye területén. Egy 1946-os közvéleménykutatás szerint országos szinten a megkérdezettek 64%-a helyeselte a németek eltávolítását. A kitelepítés első lépéseként zár alá vették a falvakat. Nem lehetett elhagyni a településeket, és nem lehetett ingóságot, ingatlant eladni. Számtalanszor költöztettek össze német családokat, a felszabadult házakat elkobozták. 1946 júliusában az amerikaiak bejelentették, hogy Németországban az amerikai megszállási övezet nem fogad több kitelepített személyt. 1947-ben a kitelepítés folytatódott – immár a szovjetek által megszállt keletnémet övezetbe. A kitelepítés folytatása az akkori magyar kormánynak teljes mértékben az érdekében állt, hiszen 1947 tavaszán megindult a csehszlovák-magyar lakosságcsere, és az ellenzéküket támogató magyarországi német szavazóktól is meg tudott szabadulni.

Marchut Réka előadását követően a hallgatóság tehetett fel kérdéseket. Az elhangzott kérdésekre reagálva az előadó asszony elmagyarázta a deportálás és internálás fogalmi különbségeit, kitért a kitelepítés és elűzetés értelmezésére és az ezzel kapcsolatos felelősség kérdésére is.

A kérdések és válaszok után a Werischwarer Heimatwerk fiataljai a Guthné Mirk Mária által a kitelepítés hajnalán írt dalát adták elő, majd Sax László, a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondott zárszót, melynek keretében megköszönte Marchut Réka előadását, és megemlékezett arról, hogy az elmúlt 70 évben nem lehetett ilyen őszintén beszélni sem a kitelepítésről, sem a málenkij robotról: „ezzel a megemlékezéssel együttérzésünket szeretnénk kifejezni a honfitársaink iránt, akiket elűztek, és akiket nincstelenné tettek”. A fájdalmak feldolgozásának egyik ismert módszere a szenvedések leírása. Így tett az elűzéssel kapcsolatban Elisabeth Neuberger-Schneider is, akinek „Elűzetve” című versét Sax László a megemlékezés zárásául olvasta fel.

Müller Márta