XVI. évfolyam 2. szám - 2016. február

Farsangolás kicsiknek és nagyoknak

A Templom téri iskola először az alsó tagozatosoknak rendezett farsangi mulatságot, a felsősöket egy héttel később hívták. Egyrészt azért, mert az iskolának több mint 600 tanulója van, a nagy létszám miatt pedig nehéz olyan programot szervezni, ahol mindenki elfér, és jól érzi magát. Másrészt a múlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a kisiskolások még általában szülői kísérettel érkeznek, és igénylik a játékos foglalkozásokat, a nagyobbak viszont már szívesen jönnek szülők nélkül, és sokkal inkább szeretik az olyan programokat, ahol önállóan szórakozhatnak. 

Így amíg a kicsiket zenés mulatsággal, tombolával, sok finomsággal és hagyományos téltemető bábuégetéssel várták, addig a nagyobbaknak hangulatos, beszélgetésre vagy zenehallgatásra, táncolásra alkalmas helyiségeket rendeztek be.

Az iskola igazgatónője szerint azonban  egy dolog minden korosztálynak ugyanolyan fontos: ezen a napon nem kell jól viselkedni az iskolában. Szabad végre hangoskodni, és a folyosón ugrálni, szaladgálni!