XVI. évfolyam 2. szám - 2016. február

Fémzenész

A magyar nyelvű rockzenét velem az idén harminc esztendős Ossian zenekar kedveltette meg sok-sok évvel ezelőtt, amikor még kazettás magnón hallgattuk a fémzenét. A sors úgy hozta, hogy pár éve a szóban forgó bandában a dobok mögé egy vörösvári fiatalember került, aki azóta is szorgosan „püföli” a bőröket és a cintányérokat. Zenészportré rovatunk ürügyén ezúttal Kálozi Gergellyel beszélgettünk.

Gergő még csak huszonöt éves, de már így is több száz teltházas koncerten és két profi stúdióalbumon van túl, utóbbiak arany-, illetőleg platinalemez minősítést érdemeltek ki. Nem tagadja, hogy szerencsés, hiszen egy álma vált valóra, amikor három éve elhívták az Ossianba dobolni. Ahhoz azonban, hogy megismerjük az ő történetét, sokkal korábbra kell visszamennünk az időben.

A zene iránti rajongását édesapjától örökölte, aki gyermekkorában mindig naprakész volt a legújabb muzsikák terén. Sokféle zenét hallgatott ekkoriban, köztük azt az Ossiant is, amelyben most ő zenél. Édesanyja látta, hogy gyermeke muzikális, és érdekli is a téma, így nyolc évesen beíratta dobolni egy fővárosi oktatóhoz. Gergő azonban nem elégedett meg ennyivel, mert a pesti órák mellett párhuzamosan a vörösvári zeneiskolába is járt, ahol a kötelező szolfézs mellett gitározni kezdett. Az általános iskola elvégzése után Budapestre került, ahol asztalosnak tanult, bár a szakmájában csak a kötelező gyakorlatok során dolgozott. Mindeközben szabadidejében már tiniként belevágott a zenekarozásba. Több formációban játszott, ezek közül leginkább a pilisvörösvári székhelyű Megállni Tilosról illik megemlékezni, ahol meglepő módon nem a dobbőrökkel foglalatoskodott, hanem a gitárhúrokat pengette több esztendőn át. A fiatal zenész véleménye szerint nem feltétlen szükséges, hogy valaki már gyerekként belekóstoljon a másoknak való muzsikálás életérzésébe, de számára ez elengedhetetlen tapasztalat volt ahhoz, hogy elérjen oda, ahol most tart.

vorosvari-ujsag-2016-02-00059Az Ossianba sem véletlenül szállhatott be. Az akkori bandájával, a szintén kemény rockot/metált játszó Invaderrel voltak a „rock katonáinak” előzenekara több Magyarországi állomáson. Itt figyeltek fel a nálánál jóval idősebb jelenlegi zenésztársai a tehetségére, így amikor üresedés támadt a dobos poszton, nem volt kérdés, hogy Gergőt kérték fel a feladatra. Apropó korkülönbség! Az ember azt hihetné, hogy egy 57 esztendős, ismert rock ikon – név szerint Paksi Endre – nem feltétlenül jön ki jól egy nálánál jóval fiatalabb „kölyökkel”, ám Gergő szerint náluk az életkorukban lévő távolság nem jelent akadályt. Sőt, tapasztalt, rutinos zenészekkel koncertezni is könnyebb! Ez kardinális kérdés, hiszen a zenekar január és február kivételével de­cember 31-ig szinte folyamatosan színpadon van. Gergőnek tehát nem sok szabad péntek, illetőleg szombat estéje akad, de amikor mégis úgy adódik, azt legszívesebben a barátnője vagy a barátai társaságában tölti.

Amikor hobbijairól faggatom, gondolkodás nélkül feleli meg kérdésemet: biciklizés és a kutyáival való természetjárás. Buksival és Jokerrel, a két erdélyi kopó keverékkel, amikor csak ideje engedi, a környék erdei ösvényeit rója, számára ez a kikapcsolódás. Adja magát a kérdés: befutott zenészként nem lenne egyszerűbb dolga a fővárosba költözni? Határozott nemmel válaszol, s e mögött a replika mögött pár hónapos tapasztalat is meghúzódik, amikor is Budapesten élt. Nem tudna elszakadni a pilisi tájtól és attól az életérzéstől, amit a vörösvári környezet nyújt számára. Ebből következik egyik életcélja, hogy egyszer majd saját házat vehessen magának a városban, ahol aztán családot alapíthat.

Jelenleg azonban nincs ideje ilyesmin töprengeni, mert gőzerővel az új Ossian lemez munkálatain dolgozik; beszélgetésünk utáni héten már az országszerte ismert törökbálinti SuperSize stúdióban rögzíti majd dobtémáit az április magasságában megjelenő új, „Fényárban és félhomályban” című lemezhez.

Kókai Márton