XVI. évfolyam 1. szám - 2016. január

Székely karácsony

Három öreg székely góbé bölcsködik a kispadon a szokatlan karácsonyi melegben a Csíki-havasok alján. Méltatlankodnak a mai világ furcsa dolgain, sóhajtoznak, hogy  „A mü időnkben nem így vótt!”, szapulják a modern technikát, amihez lélek kevés társul. Azonban egyikük zsebében megszólal a „telefonyos”, beleszól a beszédbe, mint hívatlan vendég, az asszony üzen: haza kell menni, fehér inget venni, ünnepi misére igyekezni.

A három góbé a kispadon

Gáspár, Menyhért és Boldizsár – ők a három góbé – a későbbiek során is fontos szereplői maradtak a színdarabnak, amit Fogarasy Attila írt és rendezett, és amit a Vásár téri iskola tanárai adtak elő december 18-án a Művészetek Háza színpadán. 

A másfél órás színdarab bonyodalmát az adja, hogy Gáspár és Menyhért közös unokájával a szülők ártatlan, de buta tréfát eszelnek ki: becsempészik a kis Bencit Menyhértékhez, és ott hagyják egy kis cédulával: nevelje fel, aki tudja, ők elmennek a nyugati „luxusországokba” pénzt keresni. Lesz is tanácstalanság, kalamajka, veszekedés, míg megegyeznek abban, hogy közösen fogják felnevelni a kis jószágot. Ekkor robban a bomba: megérkeznek a szülők, s kiderül, hogy csak vicc volt az egész, a fiatal házaspár csak tesztelni akarta szüleiket, elhiszik-e nekik, hogy képesek elhagyni gyermeküket és szülőföldjüket. Az újra felgyülemlő indulatoknak az vet véget, hogy megérkezik „Londonyországból” Eszterke, Boldizsár góbé egyetlen unokája, nyakába ugrik az öregnek: s közli vele, hogy végleg otthon marad a csodás Székelyföldön.

A karácsonyhoz illően ettől fogva boldogság árad szét a színpadon, a szereplők megbékülnek egymással, s a legvégén megérkeznek a betlehemes gyerekek is. (Őket a Vásár téri iskola negyedikes tanulói alakítják. Az eredeti csíkcsicsói székely betlehemes játékot Balázsné Lukács Katalin tanította be nekik.)

A színdarab ötletét, és részben figuráit a szerző a „Csíkszentgyörgyi székely góbék” amatőr színtársulat – Youtubon elérhető – jeleneteiből kölcsönözte.  A színdarabot a Vásár téri iskola és a Művészetek Háza közös produkcióban állította színpadra. A szereposztás a következő volt: Gáspár: Nagy István János, Menyhért: Márton Miklós, Boldizsár: Fogarasy Attila, Mári (Gáspár felesége): Balázsné Lukács Katalin, Örzse (Menyhért felesége): Pergel Éva, Bence (Menyhért fia): Szontág Nándor, Panka (Gáspár lánya): Szakszonné Mohácsik Ágnes, Eszterke (Boldizsár unokája): Zömbik Eszter, Tisztelendúr (plébános): Tagscherer Ágoston, Bim-bam úr (kántor és harangozó): Nagy Csaba. A díszletet Szöllősi Réka készítette, a súgó Mező Krisztina volt. Fentiekből is kitűnik, hogy az iskola tanári karának 12 tagja vett részt szereplőként vagy közreműködőként a színdarab létrehozásában. Előadásuk szép ajándékot jelentett a nézők számára az ünnepre várás izgatott méltóságában. Hadd zárjuk e színházi beszámolót az öreg Boldizsár szavaival, aki a színdarab fő mondanivalóját, üzenetét fogalmazta meg szívről és szívhez szóló monológjában:

„…a szív mindent megérez, mindent lát és mindent hall. Megérzi a rideg magány hidegségét, a kétségbeesés nyirkos leheletét, látja a szenvedők könnyeit, és hallja a haldoklók elhaló sóhaját. De ugyanúgy megérzi a szeretet üzenetét is, száz és száz kilométerekről érezni tudja egy másik szív dobogását, s a legkisebb zörej is eljut hozzá, még ha a jeges űrön is kelljen áttörnie.  Beszélni tud szavak nélkül, olvasni tud a mosolyokból, örömét leli egy-egy félszeg, ámde kedves mozdulatban, elteszi emlékbe a kihűlt mondatokat, szobrot gyúr az elejtett gesztusokból, elboronálja arcod ráncait… A szívre nem vonatkoznak a fizika törvényei… A szívnek nincsenek határai… A szív a mi egyetlen reményünk: a kapocs Isten és ember között…”

Fotók és szöveg: Vásár téri iskola