XVI. évfolyam 1. szám - 2016. január

Újragondolt hagyomány

Pilisvörösvár és Piliscsaba között, közvetlenül a 10-es számú főúton több mint 40 éve áll a Kopár Csárda. Kedvelt kirándulóhely, gyalogtúrák induló és érkező pontja. Találkahely azoknak is, akik terített asztal mellett ízes ételekre vágynak ott, ahol a gépzene helyett madárcsicsergés szól. A csárda bő két évtizede családi tulajdonba van, megbecsüléssel őrzik mind a hely, mind a magyar konyha hagyományait. 

A csárda története eseménydús, akár a 20. század. A hatvanas évek végén Walter Ferenc piliscsabai téeszelnök kezdeményezésére épült fel a jelenlegi vendéglátó-ipari egység őse, egy kisebb épület, melyet hamarosan bővítettek egy felső szinttel. Mindkét szint teljes mértékben fából épült. A 80-as években egyesültek a környékbeli téeszek, megalakult a Pilis völgye téesz, ami a későbbiekben beolvadt a hidegkúti Rozmaring termelőszövetkezetbe. Nem sokkal ez után az Esti Hírlap rikkancsa hírét vitte, hogy a Kopár Csárda porig égett, miután egy fiatalember felgyújtotta. A Rozmaring újjáépítette, de már nem fából, hanem téglából. A felső szintről viszont lemondtak, igaz, az alsó szint jóval nagyobb alapterületet kapott. A termelőszövetkezetek megszűnése után, a 90-es évek elején került az ingatlan Walter Ferenc családjának tulajdonába.

Az unokák egyike már korábban elvégezte a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Főiskolát. Mivel gyermekként arról álmodozott, hogy jégkrém készítő lesz, biztos, ami biztos, vendéglátó-ipari üzemgazdász diplomája mellé még a szakácsképesítést is megszerezete. Bár jégkrém készítő soha nem lett, szaktudása később jól jött, többek között a Kopár Csárda üzemeltetése kapcsán.

Kívül

A privatizációt követően és jelenleg is az éttermet üzemeltető tulajdonos sosem volt könnyű helyzetben. Amikor a csárdát átvette, nagy nehézségek árán tudta csak kirakni az akkor már jogszerűtlenül ott tartózkodó bérlőt, aki magát előszeretettel aposztrofálta „pilisi nábobként”, és nem volt hajlandó tudomásul venni a megváltozott tulajdonviszonyokat. Olyan rossz állapotban adta vissza az ingatlant, hogy az teljes tatarozásra szorult. A 90-es évek második felétől a család másik ága vagy bérlő üzemeltette az éttermet 2011-ig. Ezt követően ismét az első tulajdonos-üzemeltető vette át a ház működtetését. A helyzete kísértetiesen hajaz a korábbiakra: nem kevés anyagi ráfordítást követelt meg a ház átvétele. A markáns felújítás nyomán – természetesen szigorúan szem előtt tartva a szerves építészet sajátosságait – a ház kívül-belül teljesen megújult.

Az étterem terasza is teljesen megújult: megtörtént a bútorzat maradéktalan cseréje, melynek hozadéka az épület sötét színével harmonizáló teraszmegjelenés. A tujasor felett impozáns kerti lámpák magasodnak. Az épületet újravakolták, a homlokzati faburkolatot és a zsalugátereket felfrissítették. A gyermekek számára kialakításra került egy nagy, viacolorral burkolt játszórész, melynek egyik sarkát támfalelemekkel fedték, majd dísz- illetve fűszernövényekkel ültették be. És ami a vendégek számára láthatatlan: a konyha ismét teljes generált kapott. Van azonban néhány dolog, amit nagy büszkeséggel őriznek: a bejárati ajtó két zöld, „Rozmaring” feliratú gombját, valamint a jellegzetes homlokzati elemeket a „Kopár Csárda” felirattal és a faragott tájképpel.

Belül

vorosvari-ujsag-2016-01-00017A Kopár Csárda gasztronómiai hitvallását is újragondolták. A csárdák az Alföld pusztaságainak jellegzetes, puritán vendéglátóhelyei voltak, ám valójában sokkal többet jelentettek az ott élő népeknek. A kietlen pusztaságok egyhangúságában ezek a helyek a szórakozás, a friss hírek, ízes étkek és szívmelengető italok apró szigeteit jelentették a hétköznapjaikat elzártságban élő emberek számára.

A csárdák találkozási pontok is voltak, hiszen utak kereszteződéseiben álltak. Kultúrák, népek, hagyományok és hiedelmek elegyedtek a színes forgatagban, melyet a betérő vendégek jelentettek. Az ott kínált ételek javarészt egyszerű, ám laktató finomságok voltak; bográcsban, szabad tűzön, kemencében, erőteljes fűszerezéssel készültek. Adott volt a nyersanyagok szezonális elérhetősége is, és ebben a legújabb időkig nem is volt változás. Ezek az ételkészítési hagyományok hosszú időre meghatározták a magyar konyha jellegét.

A megújulásnak fontos szerepe van abban, hogy megőrizzék a régi tradíciókat, de fennmaradásuk érdekében színesíteni kellett a választékot a nemzetközi konyha ínyencségeivel is, hogy az egyre magasabb elvárásoknak megfeleljen. A cél továbbra is az, hogy találkozási pont legyen a csárda azon vendégek számára, akik szeretik a hagyományokat, de nyitottak a nemzetközi gasztronómia nyújtotta kínálat iránt is, illetve szeretnek ízes étkeket és szívmelengető italokat fogyasztani, gasztronómiai élményekkel gazdagodni.