XVI. évfolyam 7. szám - 2016. július

Átadták a megújult főzőkonyhát

Július 4. óta újra üzemel az önkormányzati főzőkonyha a Schiller Gimnázium épületében. Az ezt megelőző három hónap alatt a konyha teljesen megújult, ünnepélyes átadójára július 6-án délután került sor. 

A felújítás okai

Az önkormányzat 2013 szeptemberében vette vissza a konyhát, azt megelőzően 10 éven keresztül egy vállalkozás üzemeltette. Ebben az időszakban a cég nem végzett felújításokat, így 2 és fél évvel ezelőtt a konyha nagyon elhasznált állapotban került vissza az önkormányzat üzemeltetésébe. Emellett a jogszabályok is változtak, a közétkeztetés előírásai sokkal szigorúbbak lettek az utóbbi években. Az önkormányzat folyamatosan igyekezett javítani a konyha állapotán. Ennek érdekében 2015 júniusában már beadott egy, a felújításra vonatkozó pályázatot, ami akkor forráshiányra hivatkozva a tartaléklistára került, így a nagy felújítás halasztódott. 2015 októberében a NÉBIH ellenőrzést végzett az intézményben, és számos hiányosságot fedezett fel (erről részletesen beszámoltunk a 2015. decemberi polgármesteri interjúban). A főzőkonyha felújítása ezzel halaszthatatlanná vált.  

A munkálatok

Tavaly év végén a Nemzetgazdasági Minisztérium értesítést küldött, mely szerint kb. 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az önkormányzat a főzőkonyha felújítására. A felújítás elvégzésére kiírt közbeszerzésen a legjobb ajánlatot a Lőrinci Építő Kft. adta, kb. bruttó 65 millió forinttal (a bölcsőde kivitelezője is ez a cég volt – a szerk.)  Így önerőből az önkormányzatnak kb. 40 milliót kellett kifizetnie. A felújítás április 4-én kezdődött, az étkeztetést a felújítás ideje alatt külsős cégeken keresztül oldották meg. A felújított konyha műszaki átadására június 15-én került sor, az önkormányzat, a Polgármester Hivatal és a kivitelező cég képviselőinek jelenlétében. Ekkor még néhány hiányosságot felfedeztek, ezeket azóta kijavította a kivitelező.

Ami megújult

Az átépítés során teljes egészében megújult a konyha – nemcsak a helyiségek, hanem az eszközök is. Nőtt az alapterület, lecserélték az összes burkolatot, új, nagyteljesítményű konyhagépeket és eszközöket szereztek be: mélyhűtőt, krumplipucoló gépet, munkaasztalokat, polcokat, elektromos billenő serpenyőt, gázzsámolyt, dagasztógépet, habverőgépeket.  Új helyiségeket is létrehoztak: egy ételmaradék-tároló helyet, egy, az ételhordók tárolására, töltésére szolgáló helyiséget és egy szárazáru-raktárat. Külön főzőhelyiséget alakítottak ki az ételallergiások számára. Gépészetileg is teljesen megújult a konyha: új szellőzőrendszert építettek be szagelszívóval, és bővült az elektromos kapacitás is.

Az átadás

A munkálatokat határidőre befejezte a kivitelező cég, július 4-én újrakezdhették a munkát a konyha dolgozói, Karácsony Lajosné vezetésével. Így ismét itt készül az ebéd a vörösvári intézmények: az óvodák, általános iskolák, a Schiller Gimnázium és a Napos Oldal Szociális Központ részére, naponta 1400-1500 fő számára, háromféle menüvel. A főzőkonyha ünnepélyes átadására július 6-án került sor, igen szép számú érdeklődő előtt. A főzőkonyha vezetőjén, Karácsony Lajosnén és a dolgozókon kívül jelen volt  Gromon István polgármester és a képviselőtestület néhány tagja, a polgármesteri hivatal vezető tisztségviselői, több városi intézmény vezetője és Zoltai Anna, a NÉBIH osztályvezetője. Az ünnepség keretében először Gromon István polgármester mondott rövid beszédet, melyben ismertette a beruházás történetét, és köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkában részt vettek, a tervezéstől kezdve a pályázatíráson és a közbeszerzésen át a kivitelezésig. Ezután Karácsony Lajosné, a főzőkonyha vezetője köszönte meg az önkormányzatnak a felújítást, az új eszközöket, az eddiginél nagyságrendekkel jobb munkakörülményeket. A beszédek után a nemzetiszín szalagot a város polgármestere és a konyha vezetője közösen vágták át, majd Karácsony Lajosné végigvezette az érdeklődőket a megújult főzőkonyhán. Az ünnepélyes átadást fogadás zárta, finomabbnál finomabb ételekkel, melyek természetesen már az új konyhában készültek.

Palkovics Mária