XVI. évfolyam 3. szám - 2016. március

NAGYHETI ELMÉLKEDÉS

Kempis Tamás Krisztus követése című könyve a középkori keresztény lelki irodalom legismertebb darabja. Bölcsessége, mélysége, egyszerű szavakkal kifejezett igazságainak aktualitása semmit sem kopott az évszázadok folyamán. A Biblia után a legismertebb és legtöbbször kiadott könyvek közé tartozik.

Kempis Tamás: A szent kereszt királyi útja

Sokan keménynek látják ezt a szót: tagadd meg magadat, vedd föl kereszted, és kövesd Jézust. 

De sokkal keservesebb azt a végső szót hallani: „Távozzatok tőlem, átkozottak az örök tűzre.” Márpedig akik most örömest hallják és követik a keresztről szóló evangéliumot, akkor majd nem rettegnek az örök kárhozat hallásától. E kereszt jele lesz az égben, amikor az Úr eljön, hogy ítéljen. Akkor a kereszt szolgái, akik életüket a Megfeszítetthez szabták, nagy bizalommal járulnak majd az ítélő Krisztus elé. 

Mit félsz hát fölvenni a keresztet, ha azzal juthatsz el Isten országába? A keresztben van az üdvösség, a keresztben az élet, a keresztben az ellenségtől való oltalom, a keresztben a mennyei öröm kiáradása, a keresztben lelkünk ereje, a keresztben szívünk vigadozása, a keresztben az erény summája, a keresztben az életszentség foglalata. Nincs léleküdvösség, örök életre nyíló remény, csak a keresztben. 

Vedd hát föl a keresztedet és kövesd Jézust, akkor az örök életre jutsz. Előtted jár vállán a kereszttel, meghalt érted a kereszten, hogy te se átalld kereszted hordozni, és vágyva vágyj meghalni a kereszten. Mert ha vele együtt meghalsz, vele életre támadsz. Ha társa leszel kínjai közt, részed lesz dicsőségében is. 

Íme hát minden a kereszten áll, minden a halálon fordul, nincs is más út az életre és az igaz belső békére, csak a szent kereszté s a mindennapos önmegtagadásé. Járj, amerre akarsz, keresd, ami csak eszedbe ötlik, sem fönt magasztosabbat, sem lent biztonságosabbat nem találsz a szent kereszt útjánál. Intézz és rendezz mindent akaratod és jótetszésed szerint, csak azt találod mindenütt, hogy valamit tűrnöd is kell, ha tetszik, ha nem; s így a keresztet mindig fölleled. 

Mert hol testi fájdalmat érzel, hol lelkedben kell belső háborúságot elviselned. Néha Isten hagy el, máskor felebarátod vet próbára, s ami még rosszabb: sokszor magad terhére leszel, és semmi orvosság, vigasztalás szabadulást, könnyebbülést nem ad, hanem addig kell tűrnöd, míg Isten akarja. Mert Isten azt akarja, hogy megtanuld a zaklattatást vigasztalás nélkül eltűrni, és hogy magadat egészen neki vesd alá, hogy a zaklattatás alázatosabbá tegyen. Senki szívből úgy át nem érzi Krisztus szenvedését, mint akinek hasonló szenvedésben része volt. 

A kereszt tehát mindig készen van, mindenütt vár téged. Nem futhatsz el előle, bárhová szaladj, mert akárhová vetődöl, magadat le nem rakhatod, magadra mindig rátalálsz. Tekints föl, tekints le, tekints ki, tekints befelé: mindenütt megtalálod a keresztet, kell is, hogy mindenütt béketűréssel légy, ha belső békességet akarsz, és el akarod nyerni az örök koronát.

*

Ha örömest hordozod a keresztet, ő hordoz téged, és a kívánt véghez vezet, ahol tudniillik vége szakad a szenvedésnek, bár evilágon az lehetetlen. Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz, önmagad is elnehezedel, de mégiscsak ki kell tartanod. Ha egy keresztet elhárítasz, kétségtelenül másikra találsz s talán nehezebbre. 

Azt hiszed, kikerülheted, amit senki halandó ki nem került? Melyik szent volt evilágon kereszt és zaklattatás nélkül? Maga a mi Urunk Jézus Krisztus sem volt egyetlen órányit sem szenvedés meg fájdalom nélkül, amíg köztünk élt. Úgy kellett – mondja az Írás –, hogy Krisztus szenvedjen, és föltámadjon a halálból, úgy menjen be dicsőségébe. Te hogy kereshetnél másik utat, mint azt a királyit, amely a szent kereszt útja?

Krisztus egész élete kereszt volt és mártíromság, te meg nyugodalmat és örömet keresnél magadnak? Megcsalatol, hidd el, megcsalatol, ha mást keresel, mint hogy békével tűrhesd a zaklattatást, mert az egész halandó élet telve nyomorúsággal, mindenfelől hordozza a kereszt jelét. És minél magasabbra jutott valaki a lelkiekben, gyakran annál nehezebb keresztekre talál, mert a szeretet csak növeli számkivetésünk kínját.

**

Mindazonáltal a sokféleképpen gyötretett ember nem nélkülözi teljesen a könnyebbséget szerző vigasztalást, mert érzi, hogy keresztviselése sokszoros gyümölcsöt hoz. Ha jó szívvel veti vállát a kereszt alá, a zaklattatásnak mindenféle terhe az isteni vigasztalásba vetett bizalommá változik. És minél inkább megtörik testünk a szenvedésben, lelkünket annál jobban megerősíti a bennünk munkálkodó kegyelem. És nem is egyszer annyira megerősödik az ember a zaklattatás és a megpróbáltatás szeretetében, amely a Krisztus keresztjével való azonosulásnak forró vágyából ered, hogy nem is akarna fájdalom és zaklattatás nélkül élni, mert hiszi, hogy annál kedvesebb Isten előtt, minél többet, keservesebbet szenvedett s vállalhatott érte. 

Nem az ember teljesítménye ez, hanem Krisztus kegyelme, amely oly hatalmasan munkálkodik gyarló testünkben, hogy az buzgó odaadással vállalja és szereti is azt, amitől természete szerint eliszonyodik és megszalad. Nem az ember ösztönös természete szerint való az, hogy a keresztet fölvegyük, a keresztet szeressük, hogy testünket fegyelembe fogjuk, és szolgálatra vessük, hogy kerüljük a  méltóságot, jó szívvel vegyük a gyalázkodást, hogy magunkat megutáljuk, és vállaljuk mások utálatát, hogy minden kárt, szerencsétlenséget eltűrjünk, és a világban semmi de semmi előnyt ne kívánjunk. 

Ha magadra nézel, magadtól képtelen vagy erre. De ha az Úrban bízol, erőt ad neked a mennyből, az meggyőzi a testet és a világot. Még a legnagyobb ellenségtől, az ördögtől sem kell majd félned, ha a hit fegyverzetét öltöd magadra, és címered Krisztus keresztje lesz. 

Szánd hát el magad arra, hogy mint Krisztusnak derék és hű szolgájához illik, férfiasan hordozd Urad keresztjét, aki szeretetből, érted vállalta a kereszthalált. Készülj neki, hogy ebben a nyomorult életben sok ellenkezést és ezerféle kellemetlenséget elviselj, mert úgy lesz dolgod, bárhová kerülj, erre találsz, akárhol rejtőzködöl. Kell, hogy így legyen, nincs más orvosság, amely a gonosz zaklatástól és a fájdalomtól megszabadíthat, csak az, hogy elfogadd önmagadat. 

Az Úr kelyhét kedvesen idd, ha az a vágyad, hogy barátja légy, és részed legyen benne. A vigasztalásokat hagyd Istenre, bánjék velük úgy, ahogyan tetszik neki. Te pedig szánd el magadat a bajok elviselésére, és azokat tekintsd legnagyobb vigasztalásodnak, mert nincsenek arányban az evilágban elviselt szenvedések azzal az eljövendő dicsőséggel, amelyet általuk kiérdemlünk, még akkor sem, ha mind egymagadnak kellene is elviselned őket.

***

Ha eljutsz odáig, hogy a zaklattatást Krisztusért jó néven veszed és kedvesnek érzed, hidd el, akkor már jól van dolgod, mert rátaláltál a földi paradicsomra. Amíg nehezedre esik a szenvedés, és azon vagy, hogy elillanj előle, addig rosszul megy sorod, és mindenütt nyomodban jár a zaklattatástól való rettegés. Ha rászánod magadat arra, amire való vagy, tudniillik a szenvedésre és a halálra, azonnal jobban érzed magad, és békére találsz. 

Ha elragadtatnál is a harmadik égig, mint Szent Pál, akkor sem volnál biztonságban, hogy semmi kedved ellen valót nem kell eltűrnöd. Hiszen azt mondta Jézus: ,,Én majd megmutatom neki, mi mindent kell nevemért szenvednie.” Szenvedned kell tehát, ha Jézust szeretni akarod, s az ő szolgálatába állsz. Bárcsak méltó volnál arra, hogy valamit szenvedj Jézus nevéért, nagy dicsőségedre válnék, a szenteknek nagy örömére, felebarátodnak épülésére. Mert a türelmet mindenki dicséri, de tűrni mégis kevesen akarnak. Méltó volna, hogy örömest szenvedj egy keveset Krisztusért, mikor sokan sokkal többet szenvednek a világért.

****

Vedd bizonyosra, hogy az életednek folytonos halálnak kell lennie. Minél inkább meghal valaki önmagának, annál inkább élni kezd Istennek. Senki sem alkalmas a mennyei javak megragadására, ha csak el nem szánta magát arra, hogy Krisztusért jó kedvvel viselje a bajokat is. Semmi sem kedvesebb Isten előtt, s evilágon nem üdvösségesebb, mint örömest szenvedni Krisztusért. 

Ha választhatnál, inkább kellene óhajtanod, hogy Krisztusért ellenkezések között élj, mint hogy sok vigasztalás vegyen körül, mert így válnál Krisztushoz hasonlóbbá, és így léphetnél a szentek nyomába. Hiszen érdemünk és állapotunk előmenetele nem a sok gyönyörűségből, vigasztalásból adódik, hanem inkább abból, ha nagy megpróbáltatásokat és zaklattatásokat is elviselünk. 

Bizony, ha valami jobban és hasznosabban szolgálná az ember üdvösségét, mint a szenvedés, Krisztus megmutatta volna szavával és példájával is. Ő pedig a nyomába szegődő tanítványokat s mindazt, aki követni akarja őt, világos szóval a kereszt hordozására biztatja, és azt mondja: ,,Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és úgy kövessen.” Azért mindent átolvasva, megvizsgálva elmélkedésünk végső tanulsága: sok szenvedés árán kell nekünk Isten országába bejutnunk.

(Részlet Kempis Tamás Krisztus követése című könyvéből. Fordította: Jelenits István.  II./12. rész: A szent kereszt királyi útja. 

Forrás: Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár.)