XVI. évfolyam 11. szám - 2016. november

„Dolgozni csak pontosan, szépen…”

November első napjait tapossuk, amikor leparkolom az autóm a város egyik külső részében fekvő Béke utcai rezidencia előtti placcon. Az égbolton esőtől sötétlő fellegek gyülekeznek, amelyek komorságát egy kölyökképű németjuhász üdvözölése szinte azonnal feledteti is velem. A csengő fölötti kis cetli szerint dr. Vachaja József lakik itt, városunk azon polgára, akit a város önkormányzatának képviselő-testülete október 23-án a Pilisvörösvár Város Díszpolgára címével tüntetett ki.

Az ünnepségen a laudációja során több titulust is (belgyógyász, klinikai onkológus és farmakológus) megemlítettek a nevével kapcsolatban. Kérem, mondja el, hogy pontosan mivel is foglalkozik a hétköznapokban orvosként.

Belgyógyászként kezdtem a pályafutásomat a fővárosi Honvéd Kórházban. Katonai intézményben praktizáló orvosként több dolog előírt volt számomra, mint például a kötelező katonai gyakorlaton való részvétel. Szakvizsgákat is tettem, amelyet a sorkatonai szolgálatom előzött meg: ezt egy repülőtéren töltöttem. A repülés megszerettette velem a sürgősségi orvostan világát, az akut ellátásokat, a ki nem nyíló ejtőernyők miatti sérülések kezelését, és még hosszasan sorolhatnám a példákat. Miután letöltöttem a kötelező időmet, természetesen ebből a témából is szakvizsgát tettem, hogy megértsem és kezelni tudjam a baleseti sérüléseket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy korábban mentőztem már egy esztendőt, így valamit konyítottam a dologhoz…

A többi szakvizsgájáról mit lehet tudni?

Azok egytől-egyig az onkológiához kötődnek. 1980-ban már onkológiai profilú osztályon dolgoztam, amely mellé kitanultam a klinikai farmakológia tudományát is. Ez utóbbi vonulat vegyszerész szempontból foglalkozik a különböző gyógyszerekkel, hiszen ez egy olyan tudományág, ahol heti szinten kerülnek elő új készítmények, amelyek nem feltétlenül békélnek meg egyéb „társaikkal”. Gyakorlatilag a gyógyszerek egymással való kapcsolatát és kölcsönhatásait vizsgáljuk. A későbbiek során sok segítséget jelentett a klinikai vizsgálatok végzésében. Miután hivatásos katona lettem, mind a gyakorlatokra való vezénylés, mind az osztályok közötti szükség szerinti átirányítás gyakoribbá vált. Segédorvosi beosztásomtól kezdve, végiglépkedve a ranglétrán, osztályvezetői beosztásig jutottam, így 2003 és 2007 között a Honvéd Kórház Onkológiai Osztályát vezettem, majd 2010 és 2014 között az I.-es Belgyógyászat vezetője voltam. Jelenleg a Pápai professzor asszony vezette onkológiai osztályon dolgozom részlegvezetői főorvosi beosztásban.

Miért érzi fontosnak, hogy a szakmájának minden területén rendelkezzen valamiféle ismerettel?

Ez az a szakma, ahol nem lehet mindent megtanulni, de törekedni kell rá. Nem szerettem volna olyan helyzetbe kerülni az életem során, amikor saját hiányosságom miatt nem tudok segíteni valakinek. Mindig vannak olyan kihívások, amelyeket nem tudok ellátni, de legalább tudom, hogy kit kell hívni az ügyben. Egyébként a természetgyógyászatba is belekóstoltam, hogy tudjak válaszolni a legújabb „csodaszerekkel” kapcsolatos kérdésekre.

Van valamiféle ars poeticája?

Még iskolából maradt meg egy gondolat bennem, amely végigkíséri az egész életemet: „dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”. A befektetett munka szépsége, hogy láthatom a gyógyulást, a beteg elégedettségét, látom a szemében, hogy hisz nekem és úgy fog cselekedni, ahogy én javaslom neki.

Miért választotta az orvosi hivatást?

Már kiskorom óta vonzott ez a pálya. Édesanyám nagyon beteg volt. Hétéves koromtól folyamatosan elkísértem őt a budapesti rendelésekre, ahol míg ő az orvosnál volt, én a váróban a betegek beszélgetését hallgattam. Ekkor ötlött fel bennem az ártatlan gondolat, hogy milyen jó lehet ilyen embereken segíteni. A következő fordulópont hetedikes koromban volt, amikor egy csecsemőápolási versenyre neveztem két társammal a biológia-tanárnőm sugalmazására, amelyet meg is nyertünk. Ekkor jöttem rá újfent, hogy az orvoslás milyen érdekes világ. Ezek után már tudatosan választottam meg az utamat. Számos biológiai és fizikai versenyen megfordultam, hogy majd a későbbiekben könnyebben felvegyenek az egyetemre.

Volt valaki, aki egyengette az útját?

A biológia-tanárnőm, Boros Olgi néni és a férje, aki fizikából segített nekem. 

A vallás fontos szerepet tölt be az életében. Miként került kapcsolatba a hittel?

A nagymamám kiskorom óta vitt magával a templomba. Ötévesen kezdtem a ministrálást, amit még tizennyolc esztendősen is szívesen elvégeztem. Bár sosem laktunk közel a templomhoz, de számomra sohasem volt nyűg, hogy reggel hat órára odaérjek a misére, pedig akkor még kemény havak voltak, nem úgy, mint manapság. Ez egy érdekes világ volt, amely magával ragadott. 

A hit és az orvostudomány megfér egymással?

Két idealista nézetről van szó, amelyek mindig is kapcsolódtak egymáshoz. Az orvoslásban elgondolok egy ideát, ami vagy bejön, vagy nem. Ha nem, akkor bajban vagyok, amelyben nagy segítséget nyújthat a hit.

A praxisát felkereső emberek többségében vallásosak?

Nem, bár nagyon sok szentképet vagy vallási témájú üdvözlőlapot kaptam már az évek során ajándékba. Ezeket egyébként mind megtartom, és ki is vannak téve a rendelőmben. Sokan meglepődnek, hogy egy katonai kórházban találkoznak ilyen képekkel, ami szerintem egyébként teljesen magánügy. Ezeknek a képeknek nagyon szép szövegek vannak a hátoldalán.

A laudáció szerint a fő hobbija a zenehallgatás és az éneklés. Mikor talált rá ezekre az elfoglaltságokra?

Már gyerekként énekeltem, bár hamar kezdtem mutálni. Tizenhét évesen az Egri Diáknapokon is felléptem, de utána inkább a tanulmányaimra kezdtem koncentrálni. 1994 óta énekelek a helyi templom Nagyboldogasszony Kórusában. Ha jól emlékszem, akkor első alkalommal a passióban énekeltem, pedig előtte nemigen próbáltam ki magam ilyen szerepben. Napjainkban is gyakorlom ezt a hobbimat, például a nagykórusban is énekelek.

Mit jelent önnek a zene?

Számomra ez ad erőt a hétköznapokban, kikapcsol és feltölt. 

Ki a kedvenc előadója?

Ez minden héten változik, a hangulatomtól függ. Mostanában José Curát vagy José Carrerast hallgatok a legszívesebben. 

A városban nemcsak orvosként, de cselekvő közéleti személyként is ismerik. 2006-ig például az önkormányzat külsős bizottsági tagjaként ténykedett…

1990-ben vágtam bele ebbe, akkor válogatták az első külsős szakértőket a bizottságokhoz. Az akkori polgármester úgy gondolta, hogy minden bizottságba szükség van ilyen szakemberekre. Így kerültem én Andrusch-Fóti Mida néni kérésére a szociális és egészségügyi bizottságba, tagságom aztán majdnem tizenhat évig tartott.

Mivel foglalkozott külsős tagként?

Elsőként segélyezésekkel, majd Mida nénivel karöltve mértük fel az igényeket a településen, amelyekből rájöttünk, hogy szükség lenne egy szociális otthonra. Ekkor indítottuk útjára több társunkkal a Napos Oldalt, amelyen majd öt esztendőn át dolgoztunk, hogy megnyithassa kapuit. Nagyon sok dolgunk volt, mert az intézmény nem az igényeinek megfelelő épületben kapott helyet, ezért ­ sok vörösvári vállalkozó segítségével ­ az ÁNTSZ előírásainak megfelelően át kellett alakítanunk.

Mi volt az első reakciója, amikor meghallotta, hogy kitüntetik a díszpolgári címmel?

Meglepődtem.

Tudja, hogy kik és miért jelölték önt erre a címre?

Néhány nénivel beszélgettem erről a temp­lomban, ők gyűjtöttek aláírásokat, mert úgy gondolják, hogy több ilyen ember kellene a világban; megtisztelő, hogy így látják.

Kókai Márton