XVI. évfolyam 1. szám - 2016. október

IDŐSEK NAPJA A MŰVÉSZETEK HÁZÁBAN

Október elseje az Idősek világnapja. Ebből az alkalomból köszöntjük mindazokat az embereket, akik hosszú élet munkáját, tapasztalatát tudják maguk mögött. Segítségükkel ápoljuk a hagyományainkat, így száll generációról gene­rációra a sok tudás. Szeretettel gondolunk rájuk, de nemcsak ezen a napon, hanem az év minden napján, hiszen szeretetükkel, bölcsességükkel ők is mindig rendelkezésünkre állnak. Idős koruk tapasztalatával tudják, mi a rossz, amit el kell kerülnie a következő generációnak. A mi feladatunk, hogy lehetővé tegyük számukra az időskorhoz méltó életet, támaszt nyújtsunk nekik a pihenés éveiben. Vigyázni kell rájuk, hogy a hosszú évek kemény munkája után örömteli nyugdíjas életet élhessenek. Érezzék, hogy nem hagyjuk magukra őket, hogy fontos részei életünknek.

Nagyon sokan elfogadták meghívásunkat az idei ünnepi délutánra. A színes műsort a Vásár Téri Általános Iskola 3­4. osztályos tanulói, a Nosztalgia Dalkör, a Margaréta tánccsoport, a Nyugdíjas Klub Hagyományőrző Tánccsoportja, Botzheim Béla és a Pilisi Színjátszók társulata biztosították. Az ünnepi köszöntőt Kimmelné Sziva Mária alpolgármester asszony tartotta.

Pilisvörösvár legidősebb lakói: 

A legidősebb nő: Varga Lászlóné született Maros Anna (101 éves)

A legidősebb férfi: Dobozy István  (97 éves), ők a Szent Erzsébet otthon lakói.

A helyszínen köszöntöttük: 

Legidősebb nő: Herbszt Jánosné (92 éves) Pilisvörösváron született 1923. október 23-án. Kötőgépen dolgozott Pilisvörösváron. 1947-ben házasodott össze férjével, aki 2003-ban hunyt el. 7 unokája, 13 dédunokája van.

Legidősebb férfi: Kellner István (94 éves).

Pilisvörösváron született 1922. szeptember 2-án. Miután elvégzett 6 osztályt, a vörösvári kőporbányában dolgozott. Harcolt a második világháborúban, és annak végén 9 hónapra hadifogságba került Ausztriában. Szabadulása után ott találkozott nejével, akivel 1947-ben esküdtek, és következő évben visszaköltöztek Pilisvörösvárra, ahol 1983-as nyugdíjazásáig az ásványbányában dolgozott. 1 lányuk született, 2 unokájuk és 4 dédunokájuk van.

Az idei évben 65. házassági évfordulójukat ünnepelték: Braun Gyula és Braun Gyuláné szül. Hasenfratz Róza. Házasságkötésük időpontja: 1951. április 13.  Braun Gyula 1926. február 2-án született Pilisvörösváron. Felesége 1930. szeptember 8-án szintén Vörösváron. Gyula szabónak tanult, de 18 évesen (1944-ben) fogságba került. Miután kiszabadult és hazajött, a vörösvári szénbányában volt gépkezelő. Feleségével is azután ismerkedtek meg, hogy visszajött a fogságból. Fiuk 1965-ben született, egy 28 éves fiúunokájuk van. Róza végzettsége kötőnő, de a selyemkikészítőben a vegyszerraktárban dolgozott. Onnan ment nyugdíjba is. Mindketten 1981 óta nyugdíjasok.

Berényi Ildikó
a Művészetek Háza
igazgatója

 

Kedves Időskorúak! Kedves Szépkorúak! Tisztelt Jelenlévők!

Az én tisztem, hogy polgármester úr és az önkormányzat nevében tisztelettel köszöntsem Önöket ezen a szép ünnepen. Éppen 25 éve rendezte meg először az ENSZ az idősek világnapját. Ez az ünnep az idősökért van, róluk szól. 70-80-90 évet megélni, átélni nem kis dolog.  Egy kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert úgy kell beszélnem, hogy az idősödés korszakának a közepét elértem én is. Az ENSZ Egészségügyi Szervezete szerint ez az időszak 65-től a 75 éves korig tart. Időskorról lényegében 75 év fölött beszélhetünk. 90 év fölött van az aggkor, s aki a 100 évet megélte, már matuzsálemi korban van. A legkülönfélébb életutakon jutottunk el idáig, szép és keserű tapasztalatok, örömök és csalódások nyomán az élet igazságosságát többféleképpen fogalmaznánk meg. Belátjuk és vállaljuk, hogy az öregedés és az öregkor beláthatatlanul sokféle, lassan, fokozatosan tör ránk, lényegében van időnk felkészülni. Az öregségre is készülni kell, mint megannyi más élethelyzetre. Meg lehet tölteni pozitív tartalommal, s lehet élvezni az időskori élet adta szépségeket. Ennek bemutatására találtam a világhálón egy idős hölgy elismerésre méltó válaszát az öregség kérdésére.

„Pár napja egy fiatal lány megkérdezte tőlem, milyen érzés öregnek lenni. Beismerem, hogy kicsit felindultam a kérdés hallatán, mert egyáltalán nem tartottam magam öregnek. Mondtam neki, hogy érdekes kérdést tett fel, gondolkodni fogok rajta, és hamarosan válaszolni fogok rá.

Rájöttem, hogy az időskor ajándék. Úgy érzem, először mondhatom ki, hogy ma az a valaki vagyok, akivé valamikor válni akartam. Nem, most természetesen nem a testemről beszélek! Néha ez a test kétségbe is ejt – a ráncok, a táskák a szem alatt, a foltok a bőrön, a megereszkedett fenék. Néha sokkol a tükörből visszatekintő idős hölgy, de nem hagyom magam sokáig ezen rágódni, s így a nyugtalanság hamar szertefoszlik. A világon semmiért nem cserélném a fantasztikus barátaimat, az imádnivaló családomat kevesebb deres hajszálra vagy lapos hasra.

Minél idősebb leszek, annál elnézőbb és kevésbé vagyok kritikus magammal. Önmagam barátja lettem. Nem szidom magam, ha eggyel több kekszet ettem meg, ha nem vetem meg az ágyam, ha megint egy ostoba gyíkszobrot vásároltam meg, amire nincs is szükségem. Jogom van sokat enni, nem rendet rakni magam után, vagy épp különcnek lenni. Táncolok magammal, fantasztikus zenéket hallgatok, s ha megérint az elvesztett szerelem búja, mit tegyek, hát sírok. Ha akarok, ki fogok menni a partra fürdőruhában, és meg fogok mártózni az óceán hullámai közt a bikinibe öltözött, szánakozó tekintetű fiatalok csodálkozására. Ők is megöregszenek majd.

Néha feledékeny vagyok, ez igaz. De hát könyörgöm, nem kell az életben mindent észben tartani, ami pedig fontos, az úgyis biztosan eszembe jut majd.

Erre a korra bizony már nem egyszer tört össze a szívem. Hogy is ne törne össze a szíved, ha elvesztetted szeretteidet, ha a gyermekedet látod szenvedni, vagy ha épp egy autó elgázolja a kiskutyádat? Viszont az összetört szív ugyanakkor az erőnk forrása is, a megértés forrása, az együttérzés forrása. Az a szív, amely soha nem tört még össze, steril és tiszta, nem ismeri még a tökéletlenség boldogságát.

A sors kegyes volt velem – megadta, hogy ősz hajszálaim lehessenek, hogy a fiatalságom mosolya a mély ráncaimban örökre az arcomon éljen. Hány meg hány ember nem nevethetett soha, hányan mentek el azelőtt, hogy megőszülhettek volna?! És ez nekem megadatott.

Teljesen őszintén mondhatok nemet. Teljesen őszintén mondhatok igent. Amikor megöregszel, egyre könnyebb lesz őszintének lenni. Egyre kevesebbet aggódsz mások véleménye miatt. Már nincsenek kétségeim vagy fenntartásaim magammal szemben. Megnyertem a hibázás jogát.

Szeretek öregnek lenni. Az öregség szabaddá tett. Szeretem azt a személyt, aki lettem. Nem fogok örökké élni, de amíg itt vagyok, nem fogom arra vesztegetni az időm, hogy azon rágódom, mi történhetett volna, hogy miért nem történt meg, hogy mi történhet ezután. És minden nap fogok desszertet enni.”

Tudom, hogy nálunk azért nem ennyire szép a helyzet. Nehezen találni olyan nyugdíjast, akinek nincs dolga vagy gondja. Van, aki a nyugdíj beosztásával küszködik, van, aki a betegséggel, van, aki nem győz a gyerekeinek és unokáinak segíteni, ennek ellenére úgy érzi, hogy felesleges, a család terhére van, olyan is van, akit az egyedüllét gyötör, és sorolhatnám tovább.

Mit is kívánhatnék magunknak nem csak ezen a napon: bajaink és problémáink ellenére is élvezzük az élet minden pillanatát, mert hatalmas ajándék az élet. Az év minden napján érezzük a család szeretetét, a társadalom megbecsülését. Érezzük, hogy szükség van ránk, mert vannak dolgok, amiket jobban tudunk, s vannak dolgok, amiket csak mi tudunk, s amiket nagyon szeretnénk még elmondani.

Kedves fiatalabbak! Tessék nyugodtan kérdezni bennünket.

Kimmelné Sziva Mária
alpolgármester