XVII. évfolyam 4. szám - 2017. április

Német–magyar nyelvi sarok

Pech

A „pech” kifejezéssel gyakran találkozhatunk még a mai magyar hétköznapi beszéd során is. A „szerencse” ellentétét jelöli, annyit jelent, mint „balszerencse”, „baj”.

A szó a magyar nyelvbe az (osztrák) németből érkezett, de története és eredete még a német nyelv kialakulásának idejénél is ősibb, hiszen a német nyelv – egész pontosan: az ófelnémet – legkésőbb a VII. század folyamán vette át a „pix” szó ragozott alakját a latinból, ahol a „(fenyő)szurok, kátrány” jelentéssel bírt. A századok folyamán a szó a németben először „pëh/bëh”, majd a középfelnémetben „pëch/bëch” formában volt használatos, a mai írásmódja, a „Pech” az újfelnémet, modern németben alakult ki. „Szurok, kátrány” mellett egy ideig „pokol” jelentéssel is használták.

Csak a XVIII. századi deák (egyetemista) nyelvben nyerte el a „balszerencse”, „kellemetlen helyzetben lenni” értelmét. Ezzel hozható összefüggésbe a „Pechvogel” kifejezés, ami az a madár, ami a szurokkal bekent faághoz ragadt és így könnyen levadászhatóvá vált.

A magyarban a XIX. század közepétől használatos, Jókai írásaiban is gyakran olvasható. Egy ideig a „pek”, illetve „peh” írásmódban is előfordult. Néha még ma is lehet hallani azt a kifejezést, hogy „pekkem volt” – „k”-val és nem „ch”-val. Gyakoribb azonban a némettel megegyező „pech” alak.

Érdekes, hogy a magyar nyelv „szurok, kátrány” értelemben egyáltalán nem használja ezt a kifejezést, bár a XIX. századi magyar idegen szavakat magyarázó szótárak még említik.

Kerekes Gábor, Müller Márta