XVII. évfolyam 8. szám - 2017. augusztus

40 év gyerekek között

Sok száz gyerek, még több szülő, sok nehézség és még több szép emlék – 40 év néhány szóban. Ennyi időt töltött az óvónői pályán Lovász Ferencné – vagy ahogy a „gyerekei” ismerik – Zsuzsi néni, aki az utóbbi esztendőkben a Zrínyi utcai óvoda vezetője volt. Most nyugdíjba vonulása kapcsán otthonában, Pilisszántón beszélgettem vele a kezdetekről, a pálya szépségeiről és nehézségeiről.

• Hogyan indult a pályafutása? Mindig óvónő akart lenni? 

Igen, mindig. Nyolcadikban barátnőmmel együtt – osztályfőnökünk javaslatára – elhatároztuk, hogy a dorogi óvónői szakközépiskolába felvételizünk. Sajnos csak engem vettek fel. Nagyon boldog voltam. Miután elvégeztem, Leányváron egy német nemzetiségi óvodában kezdődött a pályafutásom. Közben levelező tagozaton végeztem a főiskolát, Sopronban. A konzultációk alkalmával megismertük a város minden nevezetességét. Szép évek voltak. 1979-ben férjhez mentem, majd Pilisszántóra kerültem. Amikor 10 hónapos volt a kislányom, felajánlottak egy állást. Elfogadtam, hiszen gyerek mellett Leányvárra nehéz lett volna átjárni, anyósom pedig sokat segített ebben az időszakban. 17 évet töltöttem itt, ebből 7 évig voltam helyettes, 5 évig pedig vezető, akkor, amikor ’93-ban az oktatási reform kezdődött. 

• Ezután került Vörösvárra?

17 év után az egyik kolleganőmmel együtt a Szabadság utcai óvodába nyertünk felvételt. Nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az épület akkor egy kis parasztház volt, családias légkörben, három csoportos óvodaként működött. 2004-ben átépítették, nagy, ötcsoportos óvoda lettünk, gyönyörű szép épületben. Hozzánk költöztették a Mozi utcai óvodát. Óvodapedagógusként és tagintézményvezetőként is éreztem a szülők megbecsülését, szinte a tenyerükön hordoztak. Amikor az előző vezető elment nyugdíjba, úgy döntöttem, hogy megpályázom az intézményvezetői állást, mert kihívás volt számomra. 2011. augusztus 16-án kaptam meg a kinevezésemet, éppen akkor, amikor egy újabb oktatási reform küszöbén álltunk. Úgy látszik, az volt a küldetésem, hogy a két oktatási reformot (1993-ben és 2011-ben) vezetőként teljesítsem. 

• Az óvodákban is ennyire érezhető volt az oktatási reform? Mert nyilván az iskolákban igen, mindenki tudja, a sajtó is ettől volt hangos…

Természetesen teljesen ugyanaz a kettő. A tanfelügyelet, a minősítés, az intézményi önértékelés – minden vonatkozott ránk is. Nagyon kemény feladat volt. Először meg kellett ismerkednünk az új törvényekkel. De még akkor örültem is, mert az elnevezés végre az lett, hogy köznevelési törvény és nem közoktatási. Tehát a hangsúly a nevelésen volt: nem az a lényeg, hogy oktassunk, hanem hogy neveljük a gyerekeket.

A törvények azonban folyamatosan módosultak, rendkívül nehéz volt követni  a változásokat. Szerencsére a módosítások egyszerűsítést is eredményeztek.

• Mi ennek a pályának a legszebb része? Beváltotta a reményeket, melyeket fiatal fejjel fűzött hozzá?

Már májusban megvolt a 40 évem, 30 évig gyermekeket neveltem, oktattam, 10 évet vezetőként dolgoztam. Amiért érdemes ezt a hivatást választani, az a gyerekek szeretete: amikor azt hallottam, hogy „Zsuzsi néni, te vagy a világon a legjobb óvó néni”, vagy megölelnek, néha anyunak szólítottak. A másik a szülők hálája: hozzám fordultak, ha problémájuk volt, és együtt, közösen oldottuk meg a nehézségeket.

• Milyen problémákkal kellett szembenézni?

A legnagyobb baj az, hogy jelenleg borzasztó nagy szakemberhiány van. Kevés a gyógypedagógus, kevés a logopédus, kevés a pszichológus is. Van egy logopédusunk, aki heti 10 órában foglalkozik a gyermekekkel. Azelőtt 20 óra volt erre, sok a beszédhibás és a kiemelt figyelmet igénylő gyermek. A sajátos nevelési igényű gyermekeket pedig integrálni kell. Erre nem készítik fel az óvodapedagógusokat a főiskolán. 

• Milyen tervei vannak a nyugdíjas évekre? Látom, a falakon sok kép van az unokákról… 

Július 1-től 4 hónapos felmentésemet töl­töm, november 1-jétől leszek nyugdíjas. Itthon maradok, hogy tudjak segíteni a lányaimnak. Beáta az idősebb, neki 3 gyermeke van, angol szakos tanítónő. Pedagógiai asszisztensként dolgozott a Gradus óvodában, szeptembertől pedig Pilisszentkereszten tanít majd az általános iskolában. Mindhárom unoka Vörösvárra jár iskolába, el fog kélni a segítség. A másik lányom kozmetikus, de ő most feladta a szakmát, eladóként dolgozik. Neki egy óvodás gyermeke van. 

• A terv tehát a jövőre az unokák és a család?

Igen. Segítek a családomnak, de szívesen elmennék valahova négy órában dolgozni. Valamilyen irodai munkát el tudnék képzelni. Pilisszántón 18 éve látom el a kántori feladatokat, amit nagy buzgalommal, odaadással és szívesen végzek.

• Van esetleg bármi, amit kihagytunk a beszélgetésből?

Igen. Ezúton szeretnék köszönetet mondani polgármester úrnak és a hivatal minden dolgozójának, hogy az 5 éves vezetési ciklusom alatt segítették a munkámat. Közel 20 millió forintos beruházás valósult meg az intézményekben ez alatt az 5 év alatt: a Zrínyi utcai óvodában a csatornavíz-elvezetés, a villámvédelem, a B szárny felújítása, a tagintézményben a nyílászárók külső festése, óvodai fektetők vásárlása. A vezető egymaga semmit nem ér, ha nincsenek mellette kiváló kollégák, akikkel együtt valósítják meg a közösen kitűzött célokat. A kollégáimnak kívánok kitartást, erőt, egészéget, és hogy kapjanak a gyerekektől sok-sok szeretetet, a szülőktől pedig elismerést. Ez nagyon fontos lenne.

• Mi pedig jó egészséget és legalább ennyi szép élményt kívánunk az elkövetkező évekre! 

Palkovics Mária