XVII. évfolyam 8. szám - 2017. augusztus

Egy sváb parasztszekrény története

Évekkel ez­e­lőtt a Sváb Sa­­rok szom­szédságában jártam, a valamikori telekhatáron lévő közös kút ügyében. Ekkor felfigyeltem egy féltető alatt álló szekrényre. Semmihez nem tudtam hasonlítani, pedig sok-sok parasztszekrényt láttam már, akár a tájházban, akár magánházaknál. Legtöbbjük flóderezett, azaz faerezet utánzattal festett bútor. Ez a szekrény formára is kicsit más volt, nem is beszélve a festéséről. Oldalán is motívumos díszítés volt, de legszembetűnőbb az ajtók kazettáinak festése volt: itt vázákban álló csokrokat láttam. Megnéztem a szemem sarkából, de siettem is tovább.

Ebben az időben sikerült egy sváb stafrungos ládát is megvásárolnom, ami ugyancsak motívumosan volt festve. Egészen idáig mindenki csak a flódert említette festési technikaként, nem emlékeztek motívumos bútorokra. Izgatta a fantáziámat ez a szekrény, be-bekukucskáltam a kapun, ha arra jártam. Aztán beszéltem Breier Istvánnal, a tulajdonossal, érdeklődtem a szekrény múltja felől, valamint arról is, hogy mi lesz a jövőbeli sorsa. Mikor bemehettem szemügyre venni, kiderült, hogy sajnos elég rossz állapotban van. Az évtizedek alatt sok funkciója volt, egy ideje nem ruhásszekrényként funkcionált. Az időjárás is megtépázta, a nedvességtől leázott, a napsütéstől lepergett a festék. Ekkor már egyértelmű volt, hogy biztosan több mint száz éves, kis túlzással talán kettő is. A hátlapjának egyharmada hiányzott, alja szuvas és törött volt. Sajnos a lábai tönkrementek, így ez is rájátszott a romlásra.

A tulajdonost megkérdeztem, biztosan vörösvári-e a szekrény. Elmesélte, hogy a nagymamájáé volt az Iskola utcában. Természetesen a tulajdonos ragaszkodott a bútorhoz, mivel kedves emlék a nagymamájától. Szóba került, hogy lefestik, és újra szobabútorként fog szolgálni. Én igyekeztem erről lebeszélni, és ajánlottam neki a Sváb Sarok gyűjteményét, ahol igazán méltó helye lenne a szekrénynek. Hosszas beszélgetések és ajánlatok után Manhertz János (szódás) közbenjárására megkaptuk a szekrényt.

Amint a Werischwarer Heimatwerk tagjaival a Sváb Sarokba szállítottuk a szekrényeket (ezen kívül még egy ónémet szekrényt is kaptunk a gyűjteménynek), nekiláttam a letisztításnak. Szükséges volt a feleslegesen hozzátoldott részeket eltávolítani, eredeti formára visszaállítani. Letisztítva és kezelve került be a gyűjteménybe, azonban az állapota így sem volt kielégítő. Az alapos szemrevételezés során előkerült a felfestett dátum, a készítés ideje. A szekrény 1857-ben készült, így pontosan 160 éves. Levélben kértem Pilisvörösvár Város Önkormányzatát és a Német Nemzetiségi Önkormányzatot, hogy támogassák a szekrény restaurálását. Ők természetesen együttműködőek voltak, és megállapodtak a restaurálási összeg közös fedezésében.

vorosvari-ujsag-2017-08-00060

A szekrény felújítás előtt

Én ragaszkodtam ahhoz, hogy hivatásos restaurátor végezze a munkálatot, ne egy olyan ember, aki hobbi szinten festeget. Így restaurátor művészek ajánlatait elbírálva Murnerné Lukács Katalinra, a szentendrei Ferenczy Múzeum restaurátorára esett a választás. A bútort leszállították a műhelyébe és Ka­talin neki is látott a fáradságos mun­kának. A restaurálási szabályokat betartva egészítette ki és javította a bútort. A pótlások hagyományosan csapolással, az eredeti alapján fenyőfából készültek el. A festés javítása és kiegészítése szintén hagyományosan, kazeines festékkel történt. Minél több eredeti részt igyekezett megtartani, konzerválással rögzíteni. A festett részek kiegészítése úgynevezett vonalkázással készült. A kulcspajzsokat letisztították, kiegyenesítették, a zár szerencsére eredeti kulcsával működik. A lábai és alsó szegélyei az elszíneződés és analógia alapján kerültek pótlásra. Sok részen apró maradványokból lehetett csak kikövetkeztetni az eredeti motívumokat. Az alja igényelte a legtöbb munkát, erősen rovarrágott és szivacsos szerkezetű volt. A hátlapokat a restaurátor lapolással, csapolással pótolta, legvégül lakkozással védte le a festett felületeket. A szekrény szinte újjászületve érkezett meg a Sváb Sarokba, és méltó módon újra népviseletek tárolására szolgál, a megkövetelt rend szerint. 

Köszönetet szeretnék mondani Pilisvörösvár Város Önkormányzatának és a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak a támogatásért! A 422 000 forintos összegből az NNÖ 266 200 forintot állt, a maradék 155 800 forintot az önkormányzat fedezte. Köszönet illeti az elsők között Breier Istvánt is, aki a Sváb Sarok és így a város néprajzi gyűjteményének ajándékozta a két szekrényt. Hálás vagyok Murnerné Lukács Katalin fa- és bútor restaurátor művésznek, aki a kéréseimet és a szabályokat figyelembe véve ilyen autentikusan, szinte újjávarázsolta ezt a bútort.

Számomra igen kedves, hiánypótló darab a szekrény, mivel ebből a korszakból sajnos még a tájháznak sincs fennmaradt bútora, de magánházaknál sem találkoztam ilyenekkel. Egy rég feledésbe merült korszaknak az egyik utolsó hírmondója ez, ami tükröt mutat nekünk az egykori sváb paraszti kultúráról és a korszak asztalos és bútorfestő technikájáról. A kazettákba festett életfa motívum szinte minden részének külön jelentése van. A környező településeken kutatva találkoztam festett bútorokkal, hasonló kompozícióban, de mégis más motívumokat mutatnak. Megemlíteném azt is, hogy az általam évekkel ezelőtt megvásárolt festett láda, valamint az id. Bajnok Béla által adományozott festett ágyvég szintén ebből a korszakból való. Összehasonlítva a szekrény motívumaival, szinte ugyanezen formákat találjuk meg, így gyakorlatilag biztos, hogy ugyanazon műhelyből, egy mester keze alól kerültek ki. A kutatások alapján arra következtetek, hogy ez az asztalosműhely Vörösváron volt, de azt sajnos még nem tudom, hogy hol. Ha minden jól alakul, a közeljövőben a láda és az ágyvég is restaurálásra kerül. Amint elkészültek, betekintést nyerhetünk a valamikori sváb parasztházak tisztaszobáinak berendezésébe.

Amennyiben bárkinek tudomása van hasonló motívumosan festett, pilisvörösvári bútorokról, kérem, jelezze. A kutatás szempontjából fontos minden ilyen bútor motívumkincsének a fotózása, dokumentálása, valamint az egykori asztalosmunkák, technikák rögzítése. 

Szöveg és fotó: Zsámboki Szabolcs