XVII. évfolyam 1. szám - 2017. január

Ünnepi hangulatban

A Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola december 22-én, csütörtökön rendezte meg karácsonyi koncertjét, ahol az intézmény tanulói családtagjaikkal, tanáraikkal együtt álltak reflektorfénybe.

Az épületbe lépve a diákok és a szülők izgatott hangulata rögvest átragadt az emberre. A vonószenekar legfiatalabbjai és a klarinét kamaracsoport már a koncert kezdete előtt zenével fogadta a közönséget az előtér egyik szegletében. A képzőművészeti tanszak hagyományos kiállítását is legtöbben ekkor tekintették meg. Az első félévben készült alkotások sokféle technikát felsorakoztattak: grafikák, akvarell festmények, papír-, drót- és agyagplasztikák egyaránt láthatóak voltak. 

A koncerten két részletben hallgathatott zenét a színházteremben összegyűlt nagyszámú közönség. Az első felvonás során komolyzenei darabok: Schubert-, Donizetti-, Vivaldi-művek szerepeltek, amelyek mellett ismert karácsonyi dalok is felcsendültek. A második felvonásba könnyedebb műsorszámok kerültek, például Robbie Williams és Avicii The Days című dala. Az est ezen felében léptek színpadra a zeneiskola nagyobb csapatai is, az énekkar, a Mini Sramli és a szolfézs kamaracsoport.

A családtagokkal kiegészült produkciók, a zeneiskola nagy családjának finálé dala együttesen járult hozzá ahhoz, hogy a közönség tartalmas és a karácsony meghitt hangulatát átadó koncerten vehessen részt, ahol ifjú tehetségekből sem volt hiány. Egy-egy ilyen esemény után mindig el szoktam gondolkozni, hogy miért nincs az évben többször karácsony…

K.M.