XVII. évfolyam 7. szám - 2017. július

Kamerás krónikás

Június végi, kánikulától mentes vasárnap délután volt aznap, amikor utam Takács József Bányatavakhoz közeli rezidenciájához vezetett. A csengő „panaszkodására” Takács Józsefné jelent meg a háza ajtajában, majd engedett be a sárga-fekete színekre mázolt bejárati kapun. Bizonyára nem lepődnek meg rajta, hogy Józsefet egy ilyen kellemes nyári délután a kerti függőágyon találtam, hisz ki ne cserélne helyet vele például újságolvasás közben? Én biztosan úgy tennék, miközben ezeket a sorokat írom, ám panaszra nem lehet okom, mert vendéglátóim a takaros kis díszkert hintaágyán kínáltak hellyel, mielőtt belecsaptunk volna érkezésem valódi tárgyába…

Őszintén be kell valljam, hogy bár számtalanszor láttam őt, de eleddig nem ismertem Józsefet, pedig számos rendezvényen lett volna alkalmunk kezet rázni vagy beszélgetni, hiszen a legtöbb városi ünnepen, kulturális rendezvényen lehet vele találkozni. Nem nehéz kiszúrni a tömegből, ugyanis mindig kamerával a kezében örökíti meg az utókor számára az éppen aktuális történéseket, legyen szó akár a Pilisvörösvári Nyugdíjas Klub rendezvényeiről vagy az önkormányzat által szervezett ünnepi műsorokról. Mentségemre legyen mondva, hogy a legtöbb alkalommal én fényképezőgéppel a kezemben rohangálok fel s alá, ám ezen a vasárnapon végre összebarátkozhattunk Józseffel, korunk Pilisvörösvárának egyik igen fontos krónikásával.

Direkt nem használtam az előző mondat végén idézőjelet, hiszen a videósok modern napjaink virtuális írnokai, akik tinta helyett mozgóképpel örökítik meg az eseményeket az utókor számára. De ne szaladjunk túlságosan előre, hiszen Takácsék történetének megismeréséhez egészen a kilencvenes évek elejéig vissza kell kalandoznunk az időben.

Bizonyára több olvasónk van úgy a hobbijával, mint Takács József (aki korábban gumiabroncsokkal foglalkozó vállalkozóként, még régebben pedig egy fővárosi termelőszövetkezetben dolgozott), hogy végül egy olyan elfoglaltságba vág bele, amellyel korábban nem is nagyon foglalkozott. Nos, jelen portrém alanya is így van ezzel, mert első – még nagy VHS-kazettás – kameráját feleségétől kapta ajándékba azért, hogy megörökíthesse az utókornak unokája rendkívüli tornamutatványait. Takácsék egyetlen lányának gyermeke a nagyszülők visszaemlékezése alapján még kétesztendős sem volt, amikor már asztalról ugrált le a földre. A torna iránti vonzalma és tehetsége igen fiatalon megmutatkozott, ezért ötéves korától versenyekre járatták. Persze nem volt mindez meglepő, ha tudjuk, hogy József veje testépítéssel foglalkozott, lánya pedig egészen harmincöt éves koráig kézilabdázott. Egy szó, mint száz, az unoka versenyein való részvétel időről időre József kezébe „kényszerítette” a kamerát. Minden megmérettetésen ott voltak, ezek képi anyaga pedig a mai napig megvan az archívumban. Persze a kamera egy idő után már nemcsak a különféle sporteseményeken került elő, hanem családi eseményeken is: nyaralásokon vagy éppen születésnapok alkalmával.

Már akkor azzal a nem titkolt céllal filmezték le az unokát, hogy az elkövetkező generációk örömüket lelhessék ezekben a felvételekben. A számításuk bejött, hiszen az unoka azóta felnőtt, elvégezte a Testnevelési Főiskolát, majd Frankfurtban (Németország) tanult tovább, ahonnan egyenest Svájcba szerződtették mint edzőt. Itt talált rá élete szerelmére, akitől azóta már ikerlányai születtek. Az unoka felesége pedig mindig nagy örömmel fordul a Takács házaspárhoz mozgóképekért, hogy még jobban megismerje férje múltját. Talán mondani sem kell, hogy az immár dédszülőkké avanzsálódott párnak ez milyen mérhetetlen örömöt jelent.

Bizonyára megfogalmazódott már önökben is a kérdés: miként vált hagyománnyá Takácséknál a városi vagy klubrendezvényeken való filmezés? A válasz igen egyszerű: miután az unoka versenyei és a családi dolgok révén József egyre inkább ráérzett a videózás praktikáira, nem volt kérdés, hogy a nyugdíjasklubhoz való csatlakozáskor a társaság rendezvényein is forgatni fog, sőt… Mindezt immáron tizennégy esztendeje műveli. Hazudnánk, ha elhallgatnánk, hogy felesége a klub számos részlegén tevékenykedik, így azért némi „hátsó szándéka” is van a videózásnak. József nejének szavaival élve: a férjemnek mellettem van a helye!

Takács Józsefnével egykori osztálytársnője ismertette meg a nyugdíjasklubot, ahol Prohászka István elnök és felesége nagy szeretettel fogadták őket. József felesége elsőként a Guth Ferenc elnökhelyettes által vezetett énekkarba lépett be, rögtön annak megalakulásakor: ez volt az első szenvedélye. A tánckör ötlete nagyjából tíz évvel ezelőtt fogalmazódott meg egy montenegrói nyaralás alkalmával, ahol egy görög táncos előadásnak voltak részesei és a görögökkel együtt táncolták a szirtakit. Guth Anna biztatására kezdték el a táncolást idehaza. Ilyen jellegű görög előadást végül a vörösvári nyugdíjasok is prezentáltak, a nagy sikerre való tekintettel pedig nem maradhatott el a további repertoárbővítés sem. Az elmúlt évek során számos táncot láthattak az érdeklődők a tánckörtől, például osztrák néphagyományokon alapulót vagy egy saját koreográfiájú  „csörgést” a Radetzky-indulóra. Jelenleg éppen a country stílust fedezik fel és ismertetik meg másokkal is rendezvényeiken. A táncoktatást Takács Józsefné koordinálja, aki időközben bekerült a klub vezetőségi tagjai közé. Majd a Guth Ferenc nevével fémjelzett lábikókás előadás tagjai közé is beválasztották őt, mert, ahogy saját maga fogalmaz: eléggé mozgékony természetű. De mi is az a lábikóka? Ez egy olyan tánc, ahol az előadók egy paraván mögött ülnek, csak a lábuk látszik ki, amelyek női, illetőleg férfi táncosokká vannak felöltöztetve, olyanok, mintha babák lennének. A tánc látképét az előadók felsőtestét eltakaró paravánra festett vörösvári látkép teszi teljessé.

Feleséghez hasonlóan József sem folytat unalmas életet, hiszen otthon mindig van mit tenni, ha más nem, a kertben akad munka bőven, s a nyugdíjasklubbal is sok a fellépés, hiszen nemcsak Pilisvörösváron lép fel a tánccsoport. Csak idén még Egerbe és Gyulára is ellátogatnak, de megcsillantották tudásukat már külföldön is. Takácséknál a videokamera évente átlagosan harminc alkalommal kerül elő az események miatt.

Miután mindezt átbeszéltük, átköltözünk a rezidencia nappalijába, ahol elsőként József digitalizált, precízen rendszerezett archívumát vesszük górcső alá, majd természetesen bekapcsoljuk a televíziót is. József gyűjteménye legfrissebb darabját, a Gólyafészek étterem Mária-szobrának avatását megörökítő lemezt helyezi be a lejátszóba. Egy pillanatra elkerekednek a szemeim, mert az általam várt étteremi látkép helyett a Takács-kert virágágyásánál találom magam, ahol tarka színekben pompáznak a különféle növények. Meglepődésemre József adja meg a magyarázatot:

– Szeretek a filmjeim elejére különféle virágokat tenni, mert azok igen szépek és nagyon tetszenek nekem. Ha éppen nincs virág odakint, akkor újságokból vágok össze néhány képet, amelyeket egy kartonlapra felragasztok és azt filmezem le. Ebben az esetben a film címét és a sorszámát is fel szoktam tüntetni.

A virágos bevezető után valóban a Szent Erzsébet utcai étterem látképe jelenik meg a televízió képernyőjén, majd kezdetét veszi az ünnepi műsor. József felvételeit nemcsak saját készülékén lehet egyébiránt látni, hiszen számos esetben adott már kölcsön felvételt a Pilis TV-nek is, de bárkinek szívesen ad videókat archívumából, ha van rá igény. Reméljük, egyszer közkinccsé teszi a város köz- és kulturális életéről szóló videóit!

Kókai Márton

vorosvari-ujsag-2017-07-00079

vorosvari-ujsag-2017-07-00077