XVII. évfolyam 11. szám - 2017. november

Nem felejtjük

A magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményére emlékeztünk október 23-án. A Hősök terén megtartott koszorúzás után a Művészetek Házában ünnepi műsorral és ünnepi beszéddel várták a megemlékező közönséget, valamint önkormányzati kitüntetéseket adtak át.

Október 23-án a Hősök terén a városi önkormányzat és a német nemzetiségi önkormányzat, a pártok helyi szervezetei, valamint a város intézményei és civil szervezetei az ünnepi megemlékezésre érkezett vendégekkel közösen koszorúk elhelyezésével rótták le tiszteletüket az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.

A megemlékezés virágainak elhelyezése után a Művészetek Házában műsorral várták a rendezvényre érkezőket, ahol elsőként Berchy József zongoraművész előadásában Beethoven Holdfény szonátájának első tétele csendült fel. Ezt követően Szabó Anna és Bálint Ákos táncművészek, valamint Balázs Gábor László versmondó előadóművész Áldozat című előadását láthatta a közönség.

Az ünnepi műsort követően Gromon István polgármester mondott ünnepi beszédet, melynek elején így fogalmazott: „Október 23-a annak a néhány hétnek, hónapnak az emlékünnepe, amelynek napjaiban a magyar népnek elege lett a félelemből, a megalázottságból és az elnyomatásból, és amelynek napjaiban a magyar emberek száz­ezrei egyik pillanatról a másikra elszántan és hősiesen követelni kezdték a törvényességet, a szellemi, ideológiai, világnézeti és politikai szabadságot, a demokráciát. Amikor ez történt, akkor a teremben most itt ülők jelentős része még nem is élt, gyermekeink és unokáink pedig még messzebb vannak időben ezektől az eseményektől. Felmerülhet ezért a kérdés, hogy ennyi év után minek kell »erőltetni« az emlékezést? Minek kell évente ünnepséget tartani, és felemlegetni azt, ami több emberöltőnyivel ezelőtt történt? A válaszom az, hogy azért, mert az akkori eseményeknek máig is, ránk is ható következményei vannak; továbbá tanulságai, amelyeknek az ismerete életmentő lehet a számunkra. Ha ismerjük és értjük azt, ami 1956-ban történt, akkor jobban megérthetjük a mi mai életünket, a körülöttünk zajló életet, a velünk történő eseményeket is.” Gromon István hangsúlyozta, hogy mindazok a folyamatok, melyek az 56-os forradalmat előidézték, minden történelmi korban valamilyen módon jelen vannak a társadalomban.

Beszédében a polgármester többek között arra a kérdésre is kereste a választ, hogy az ötvenes években, illetve a forradalom és szabadságharc idején „Milyen szándékok, milyen indítékok vezérelték az egyes embereket, mitől lettek ezek az emberek olyanok, amilyenekké váltak.” „Általánosságban tudjuk a választ. Tudjuk, hogy a haszonélvezők, a kollaboránsok, a bűnösök itt éltek köztünk, s látszólag átlagemberek voltak, ugyanolyanok, mint a többi ember, de közben így vagy úgy, kisebb vagy nagyobb mértékben kiszolgálói lettek a rendszernek – ki érdekből, ki haszonlesésből, ki meggyőződésből, ki félelemből, ki gyávaságból, ki megalkuvásból. Tudjuk azt is, hogy sokan voltak, mert ahhoz, hogy a rendszer, a gépezet a fenti módon működni tudjon, sok emberre volt szükség” – fogalmazott.

Milyen tanulságot lehet levonni mindebből? „Véleményem szerint először is azt, hogy mindig tudatában kell lennünk annak, hogy mindaz, ami Magyarországon az 1950-es években, a forradalom előtt, alatt és után történt, az bármikor megismétlődhet, és sajnos gyakran ismétlődik a történelemben, a legkülönbözőbb helyeken, országokban és történelmi korokban. A másik tanulság, amit levonhatunk az ötvenes évek eseményeiből, az az, hogy a történelmet mi, emberek – mint egy-egy ország, egy-egy nemzet tagjai – közösen csináljuk. Hogy a mai magyar történelmet is – függetlenül attól, hogy a társadalmi és politikai ranglétrán ki hol helyezkedik el – mi, mai magyarok közösen csináljuk. Ha megalkuvók vagyunk, ha gyávák vagyunk, ha elmulasztjuk megtenni azt a jót, amit megtehetnénk, akkor hozzájárulunk az ország sorsának gazdasági és politikai rosszabbodásához; ha viszont önzetlenül cselekszünk, ha személyes áldozatokat hozunk embertársainkért, a közösségért, ha bátor, tisztességes és becsületes cselekedeteket viszünk véghez, akkor hozzájárulunk országunk gazdasági és politikai helyzetének javulásához” – hangsúlyozta.

A polgármesteri beszéd után az ünnepség első részét mintegy keretbe foglalva Berchy József zongoraművész elődásában Liszt Ferenc Desz-dúr Consolation című művét hallhatta a közönség. A továbbiakban Berényi Ildikó, a Művészetek Háza igazgatónője felolvasta a kitüntető címben részesülők méltató szövegeit, Gromon István polgármester pedig átadta a díjakat és gratulált a díjazottaknak.

Mauterer János, a Mauterer zenekar (Maura’ Pánda) egykori vezetője fél évszázados kiemelkedő zenekarvezetői munkája, valamint a pilisvörösvári német nemzetiségi fúvószenekari hagyományok ápolásában, megőrzésében és továbbfejlesztésében szerzett kimagasló érdemei elismeréseként Pilisvörösvár díszpolgára posztumusz cím elismerésben részesült. Az oklevelet unokája, Bárkányi Jánosné, született Mauterer Erzsébet vette át, aki nagypapájához fűződő, személyes, kisgyermekkori emlékeit is megosztotta a jelenlévőkkel.

Pilisvörösvárért emlékéremben részesült Manhertz István díszítőszobrász, aki a kitüntetést Pilisvörösvár közterein és egyházi ingatlanain társadalmi munkában, ingyenes felajánlásként elkészített és felállított szobormásolataiért, valamint több évtizedes kiemelkedő díszítőszobrászi tevékenységének elismeréseként vehette át. A díszítőszobrász munkái Vörösváron, Solymáron, Pilisszentivánon, Pilisszántón, Budapesten, Zalaegerszegen és Borszéken is megtalálhatók.

Több évtizedes zenepedagógusi és intézményvezetői munkájának elismeréseképpen Pilisvörösvárért emlékéremben részesült Oláhné Szabó Anita, a Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója. Oláhné Szabó Anita 1994-ben került a zeneiskolába, 1998-tól 2002-ig hegedűtanári munkája mellett az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta, 2012-től egy éven át ismét igazgatóhelyettes lett, 2013 augusztusától pedig kinevezett igazgatója a Pilisvörösvári Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskolának. Igazgatói munkájának gyümölcse egy innovatív, lelkes tanári gárda és a jó csapatszellem. Számos rendezvény is az ő nevéhez fűződik, mint a Művészeti Iskolák találkozója, az Udvari Vigadalom, az Ifjúsági Fúvóstalálkozó, a Hangliget Énekverseny és a Trina. A díj átvételekor Oláhné Szabó Anita egyik saját szerzeményéből idézett, mely az október 23-i megemlékezés méltó záró gondolata is volt egyben: „Sikerem kenyerein osztozom, figyelve, hogy kinek is tartozom.”