XVII. évfolyam 11. szám - 2017. november

Színek és formák a Művészetek Házában

Október 20-án nyílt meg Szerdahelyi Judit Mudilla kiállítása a Művészetek Háza aulájában. A kiállítást Kimmelné Sziva Mária alpolgármester nyitotta meg, Vaszilij Kandinszkij orosz absztrakt festő és író szavaival.

Nincs olyan forma, nincs semmi a világon, ami semmit sem mond. Gyakran ­ való igaz ­ az üzenetét nem fogadja be a lelkünk; akár mert nem önmagában és nem önmagáért jelent valamit, vagy ­ amint ez valószínűbb ­ nem a megfelelő helyre érkezett ez az üzenet. Minden komoly munka épp olyan benső zengést hallat, mint a csendesen és méltóságteljesen kimondott szavak: „itt vagyok”!

Az alpolgármester asszony röviden beszélt a művésznőről, majd a munkásságát és a kiállított képeket mutatta be. „A szín, a színek, mi is a szerepük a festészetben? Mennyi mindenre kell a festőművésznek vigyázni a színek dolgában, mert a festmény elsősorban a szín művészete. Gondoljunk bele: egy kép, mielőtt csataló, meztelen nő, vagy bármilyen történet lesz belőle, nem egyéb, mint egy bizonyos csoportosítás szerint elrendezett színekkel borított sík felület. A szín a fénnyel kezdődik. A fény színe a hullámhosszától függ, amit a szemünk érzékel. A vizuális érzékelés során szinte soha nem tapasztaljuk olyannak a színeket, mint amilyenek fizikai mivoltukban. Ez teszi a színeket a művészet legviszonylagosabb eszközeivé. A fehér fény prizmával összetevőire bontható, ezek a spektrumszínek, mint tudjuk, a vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya, plusz a bíbor. A színérzetet a visszavert fény okozza, amely a színek keveredéséből adódó kivonás és fényelnyelés után megmarad. A spektrumszínek színezetének változása a bíborszínekkel kiegészítve folyamatos, önmagába visszatérő görbén történik, ez a színkör. A komplementer színek nagyjából egymással szemközt helyezkednek el. Ez azért lényeges, mert Judit a képeken ezeket a színeket használja. […]

Kandinszkijjel kezdtem, vele is fejezem be: A szín olyan erő, mely közvetlenül hat a lélekre. A szín a billentyűzet, a szemek a kalapácsok, a lélek a zongora a húrokkal. A művész a kéz, amely játszik. Megérinti az egyik vagy másik billentyűt, és megrezegteti a lelket.”