XVII. évfolyam 9. szám - 2017. szeptember

60 esztendő

Augusztus 19-e van, szombat kora délután, a legtöbben a hét fáradalmait pihenik ki odahaza, ám a Kacsa-tó melletti halőrház udvarán lazításról szó sincs.

Szorgos horgászok pucolják, majd darabolják egymás után a gusztusosan kerekded pontyokat a másnapi halászléfőző versenyre, amelyen természetesen a házigazda Pilisvörösvári Horgász Egyesület csapata is képviselteti magát. Mindeközben én Izsák Mártonnal, az egyesület elnökével, illetőleg Berényi Bélával, a helyi pecások egykori titkárával – aki 35 éven át látta el ezt a tisztséget – beszélgetek. Témánk bőven akad, hiszen a horgász kompánia idén töltötte be a hatvanadik évét, amelyet az egyesület a nyár folyamán már méltóképpen megünnepelt.

– Miként kezdődött Pilisvörösváron az egyesületi horgászat? – teszem fel a magától értetődő kérdést vendéglátóimnak, s közben abban reménykedem, hogy a válaszaik révén a múlt homályából olyan emlékek elevenednek meg, amelyek a fiatalabb generáció számára is inspirálóak lehetnek.

1957-et írtak, amikor néhányan a vörösvári pecások közül eldöntötték, hogy intézményesíteni fogják a helyi horgászatot egy egyesület formájában, és megszerzik a halászati hasznosítási jogot az akkor még állami tulajdonban lévő pilisvörösvári bányagödröknek. Utóbbi elnevezés egészen bizonyosan furcsán hangozhat fiatalabb olvasóink számára, ám akkoriban ez volt a tavak hivatalosan bejegyzett neve. Az ötletet végül tett követte, így nagyjából húsz taggal (a pontos számot sajnos ma már senki sem tudja) megalakult a Pilisvörösvári Horgász Egyesület. A jelenlegi ötszáz fős tagságból már csak egyetlen aktív pecást találni, aki ott volt a kompánia „születésekor”, ő Terebesi József. Az egyesület első, egyben alapító elnöke Pitini Lajos volt, akit eleddig hatvan esztendő alatt hatan követtek, név szerint Dedics Ferenc, Toldi József, Magyari György, Tácsik Géza, Havas Ferenc és egyik beszélgetőpartnerem, Izsák Márton.

Miután a bíróság bejegyezte az egyesületet, a vörösvári horgászok csatlakoztak a Magyar Országos Horgász Szövetség Nagy-dunai Intéző Bizottságához, amely szervezet felügyelte az újdonsült tagszerv szakmai munkáját.

– Bizonyára már a kezdetekben is kötni lehetett a horgászokat valamilyen épülethez, amelyről a település lakói tudták, hogy ott keressék a pecásokat… – spekulálok hangosan, hiszen napjainkban is van ilyen létesítménye városunknak, stílszerűen a Harcsa utcában. Kezdetben az egyesületi élet a Bányatelepen található, a köznyelv által csak „Szakinak” becézett bányász szakszervezeti kultúrház egyik kicsiny szobájában zajlott. Itt történt meg az engedélyek forgalmazása, vagy például itt került sor a vezetőségi ülésekre. Az éves közgyűlést az akkori moziteremben tartották minden esztendőben.

Olvasóink azt hihetnék, hogy az egyesület már a kezdetekben mind az öt tó vízkezelői jogával rendelkezett, ám ez téves következtetés lenne, mert ezt a kiváltságot csak 1963. január első napjától gyakorolhatják a pecások. A hatvanas – és amúgy a hetvenes – évekre általánosan jellemző volt egyébként, hogy tömegesen megnőtt a horgászat iránt az érdeklődés. A taglétszám sokszorosára növekedett, egészen pontosan 280-ra. Ugyancsak megnőtt az értékesített napijegyek száma is, amely bevételből az akkori vezetőség saját nevelő tavat létesített, illetőleg felépítette saját horgászházát. Ekkor 1977-et jegyeztek, s ahogy gondolhatják, virágzott az egyesületi élet. Az egyesület saját szerkesztésű kiadványt juttatott el tagjaihoz Horgász Híradó néven, de mindemellett filmvetítéseket, szakirányú előadásokat, halfogó versenyeket és sok-sok közös ebédet szerveztek, nem csoda tehát, hogy az egyesület Pilisvörösvár közösségi életének egyik alappillérévé vált.

A rendszerváltozást követően 2002-ről kell mindenképpen megemlékeznünk, amikor a helyi horgászok megpályázták és tizenöt esztendőre elnyerték az időközben Pilisvörösvári Bányatavak néven ismert terület halászati, haszonbérleti jogát. Megkezdődött tehát egy hosszú távú koncepcióra épülő szakmai munka, amelynek számos sikerét learathatták már a pecások. Több figyelmet fordítottak például a versenyekre, kialakult egy jó szellemiséget képviselő csapat, akik 2010-től állandó résztvevői a megyei horgász halfogó csapatbajnokságnak, amelyet Miseta János Emlékversenyként tartanak számon.

A korábbiakban említett tizenöt év 2017. március végével lejárt, de a horgászok megállapodtak a halgazdálkodási haszonbérleti jog tulajdonával rendelkező helyi önkormányzattal, így újabb tizenöt esztendőre tervezhetnek. Ezen elgondolások között szerepel, hogy fiatalítsák a tagságot, s megszerettessék korunk digitalizálódó társadalmának utódaival a vízpartok harmóniáját, a természet tiszteletét és a horgászat szeretetét. Ezen törekvéseikre jó példa a Vörösvári Napok keretén belül már hagyományosan megrendezett ifjúsági horgászverseny, amelyen a fiatalok mindig örömmel vesznek részt.

Beszélgetésünk végén Berényi Béla táskájából igazi ritkaságszámba menő felvételek kerülnek elő. Az egyiken egy helikopter látható, amely egy elhíresült tűzeset alkalmával a helyi bányatavakról vitte az oltáshoz szükséges vizet. A titkár, aki egyébként a vízpart közelében lakik, halkan hozzáteszi.

– Látni lehetett, ahogy a kimerített vízben halak is voltak…

Hatvan esztendő alatt bizony sok minden történt itt. Ha hinni lehet a helyi pletykának, akkor a vízfelszín alatt tanktól kezdve lovas kocsikon át számos dolog megbújik. Hogy ez igaz-e vagy sem, arra csak az idősebb generáció tudja a választ, egy dolog viszont biztos: amíg ilyen lelkes tagokból áll majd a helyi horgászegyesület, addig büszkék lehetünk pecásainkra!

Kókai Márton
Fotó: Tóth József