XVII. évfolyam 9. szám - 2017. szeptember

Gyermekkorunk lexebb dalai, avagy a Beatrice a Vörösvári Napokon

Amint a címből is kiderült ­ hála és köszönet a szervezőknek ­, végre tiszteletét tette városunkban Nagy Feró és együttese. Nyilván nem mindenkinek okozott akkora örömöt a banda vasárnap esti fellépése, mint jómagamnak és néhány száz embernek, de ízlések és pofonok…

Nekem (az Auróra, a Kispál és a Borz, a PUF vagy a Prosectura zenekarok mellett) ők jelentették lázadó korszakom (ami még mindig tart) magyar idoljait a kilencvenes évek elején. A másik tábor Pet Shop Boysot és Depeche Mode-ot hallgatott. Tetszett, hogy az elmúlt évek megasztáros, ikszfaktoros, mulatós sztárjai után idén végre minőségi (rock) zene és műsor került terítékre a Vörösvári Napok színpadán. Úgy gondolom, aki látta a Beatrice koncertjét, igazat ad nekem ebben. A hetvenes éveiben járó öreg rocker fiatal zenekarokat megszégyenítő módon adta elő műsorát, melyben szerepeltek a régebbi betiltott nóták (Nem kell), illetve a mindenki számára ismerős slágerek is (Azok a boldog szép napok, 8 óra munka…), ahogy egy falunapon illik.

A show önmagáért beszélt. Körülöttem a babos kendőt viselő kisiskolásoktól az idősebb korosztályig ugrált, tombolt mindenki, és együtt énekelték az ismert nótákat. A Beatrice már nem azt jelenti, amit a kilencvenes évek előtt, egy balhés punk rock bandát, hanem egy vidám családi programot. Ferót lehet szeretni és utálni, de senki számára sem közömbös. Szerencsém volt fél órát eltölteni vele és a zenekarral a kulisszák mögött, és ismét nem csalódtam. Néhány sör és pálinka társaságában szerény, humoros, intelligens zenészekkel beszélgettem a múltról, az első koncertekről, dalszövegekről, tervekről és hétköznapi dolgokról.

Feró egy showman, zenész, rocksztár, példakép, botrányhős, dalszövegíró, családapa, forradalmár és zseni egy személyben. Zseni az, aki megelőzi a korát nemcsak évekkel, hanem évtizedekkel gondolkodásában, mondanivalójában… És Feró megelőzte. Nem véletlenül tiltották be dalait, koncertjeit a múlt rendszerben. Mert volt mondanivalója, őszintén. Dalai még ma is aktuálisak, sőt időszerűbbek, mint akkor. Aki nem hiszi, járjon utána. Hallgassátok meg a hetvenes-nyolcvanas években íródott sokatmondó dalait: Túl késő már, Motorizált nemzedék, Katicabogárka, Fönn Tarnicán… stb. Összefoglalva: le a kalappal a zenekar előtt, minden alibitől és allűröktől mentesen odarakták a rock ’n’ rollt. Se többet, se kevesebbet, és ez pont elég volt…

A szombati napon fellépett még egy számomra nagyon kedves és profi zenekar: Marót Viki és a Nova Kultúr. Néhány szóban róluk annyit, hogy egy nagyon színvonalas és szimpatikus, országosan ismert rock ’n’ roll zenekarról van szó, akik szintén próbáltak nagy bulit csapni este kilenc körül. Őszinte leszek, nem rajtuk múlt. Kicsit szégyelltem magam, hogy Vörösváron szombat este egy ilyen koncert még egy fél sátrat sem tölt meg. Számomra ez elkeserítő, és ez nem a szervezők hibája. Rémálmom, hogy valószínűleg Kis Grófón egy szöget nem lehetett volna elejteni. De ez csak az én véleményem, illetve tapasztalatom.

Mindenkinek szíve joga megválasztani, megszavazni(!) a hozzá legközelebb álló előadót, fellépőt, zenekart. Nekem idén a Beatrice jelentette ezt. Úgy gondolom, idén (ellentétben néha a korábbi évekkel) nem volt hiba a fellépőkkel, illetve a programokkal. Köszönet érte az önkormányzatnak, a szervezőknek és persze Nagy Feróéknak.

Rice, rice, Beatrice, Hórukk!!!

Jáki András