XVII. évfolyam 9. szám - 2017. szeptember

Sportos tanévkezdés

Sportosan indult az idei tanév a Schillerben, hiszen a hagyományos évnyitó ünnepi beszédeken és a gólyák köszöntésén kívül a felújított sportpálya átadására is sor került, melyet azonnal birtokba is vehettek a diákok egy bemutató erejéig.

A rendhagyó tanévnyitón a tanulókon és az iskola tanárain kívül ezúttal meghívott vendégek is részt vettek. Eljött Soltész Miklós, az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár, Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke, Tircsi Richárd, a Nemzetiségi Főosztály Nemzetiségi Kapcsolatok Osztályának vezetője és Gromon István, váro­sunk polgármestere.

A magyar Himnusz és a magyarországi németek himnuszának eléneklése után Soltész Miklós államtitkár mondott néhány szót a megjelenteknek. Beszélt arról, hogy mennyire fontos, hogy az iskola és a szülők közösen, együttműködve, szeretettel neveljék a gyerekeket, és kiemelte az iskolai oktatásban a nyelvtudás fontosságát. Elmondta, hogy míg 2010-ben 12 volt a nemzetiségi iskolák száma, mára már 84-re nőtt, és ebből 52 német nemzetiségi iskola. Hatalmas nagy a változás, és ez köszönhető a pilisvörösvári iskolának is. „Hiszen 2004 óta az országos nemzetiségi önkormányzat tartja fent ezt az iskolát, és példát adott a 13 Magyarországon élő nemzetiségek közül nagyon soknak, hogy igenis merjenek fenntartani, átvállalni iskolákat. Így a német nemzetiség ebben élen jár.”

Heinek Ottó az új, felújított sportudvarhoz kapcsolódóan mondta el ünnepi beszédét: „Ez a sportudvar – ugyanúgy, mint a többi beruházás, amit az elmúlt években oktatási, kulturális intézményekben végeztünk – azt a fajta jó együttműködést szimbolizálja, amit a minisztériummal, az adott önkormányzattal sikerült az elmúlt években kialakítanunk. Szimbolizálja azt a fajta elkötelezettségét a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának és helyi önkormányzatainak, hogy lehetőleg minél többet fektessünk az oktatásba, a fiatalok, diákok nevelésébe, a magyarországi német utánpótlás nevelésébe. Ez egy hosszú távú építkező folyamat, amelynek megvannak az eredményei, hiszen évről évre tudunk egy-egy beruházást, fejlesztést átadni.” Az elnök hozzátette, hogy folytatni szeretnék a nyár folyamán megkezdett felújítási munkák sorát is.

Az intézmény igazgatónője, Szabóné Bogár Erika köszöntötte az iskola új tanárait, köszöntötte a gólyákat, és utalt a végzősök előtt álló év nehézségeire is. A tanév hivatalos megnyitása előtt azonban néhány szóban ő is beszélt a felújított sportpályáról. „A 82 méter hosszú, négysávos futópályánk és távolugró gödrünk decemberi átadása után a tavasz folyamán tovább fejlesztettük sportudvarunkat. A városi önkormányzattal közösen létrehoztuk ezt a rendezvényterületet, majd sikerült rekortán burkolattal ellátni az addigi aszfaltburkolatú sportpályánkat. Ezzel a fejlesztéssel korszerű, biztonságos és ízületbarát sportolási lehetőséget biztosítunk diákjaink számára, hiszen az új sportterület a mindennapos testnevelésórák kiemelt helyszíne lesz.”

Az EMMI a beruházást 10 millió forinttal támogatta, a fenntartó pedig összesen 20 millió önrészt tett hozzá. További mintegy 30 millió forintból kazáncsere valósulhatott meg, így biztonságosan kezdődhet meg az új tanév.

Palkovics Mária