XVII. évfolyam 9. szám - 2017. szeptember

Szentmise és koncert a búcsú második napján

Ahogy minden évben, idén is a Vörösvári Napok második napján, augusztus 12-én, szombaton a Német Nemzetiségi Vegyeskórus ünnepi koncertjével egybekötött búcsúnyitó szentmisén vehettek részt a vörösvári hívek. A misét Balla Sándor atya celebrálta.

A plébános az evangéliumban felolvasott vízen járás történetéhez kapcsolódóan utalt arra, hogy mindannyian úton vagyunk, de hitünkben bízva elérhetjük céljainkat. „A búcsú ünnepe kapcsán, amikor visszatekintünk, azonosulunk a jelennel, próbáljuk fürkészni a jövőt, kellenek, hogy fogódzó pontok legyenek az életünkben. Úton vagyunk, ha úgy tetszik – az evangéliumi hasonlattal élve – vízi úton, életünk hajójában vagyunk közösen Krisztussal, közösen a Szűzanyával. Őseink hite volt annyira erős, hogy bele tudtak kapaszkodni Krisztus keresztjébe, Jézus tanításába, jelenvalóságába. Ha ők tudtak bízni a Szűzanya jelenlétében és támogató segítségében, akkor mi is feltehetjük a kérdést, amit az apostolok is feltettek Jézusnak: kihez is tudnánk menni? Ki tudna bennünket célba vezetni és üdvözíteni? Ezért imádkozunk a mai szentmisén, így tudunk megerősödni őseink hitében.[…]

Közel van hozzánk az Isten, hiszen átjárja az életünket, a világunkat a Boldogságos Szűzanyával együtt. Ezt kívánom mindenkinek, és imádkozzunk azért, hogy valóban legyen meg ez a fajta nyitottságunk, dolgozzanak, működjenek érzékeink, érzékszerveink, hogy felfedezzük és örömet tapasztaljunk az életünkben, még ha viharokkal is vagyunk sokszor megáldva, vagy sokszor vagyunk hullámoknak kitéve. Hogyha ezekben az erőforrásokban képesek vagyunk bízni, partot fogunk érni.”

A szentmise után a Nemzetiségi Vegyeskórus koncertje J. S. Bach Szonatinájával kezdődött, melyet Szaturi György kántor úr adott elő orgonán. A kórus előadásában többek között hallhattunk részletet a Szent László-oratóriumból, majd Johann von Herbeck művét, egy Mária-éneket és Horváth István kortárs zeneszerő művét. Lőrincz Attila Girolamo Cavazzoni egy orgonaművét játszotta el, majd végezetül a kórus és a közönség közösen elénekelte a Boldogasszony anyánk kezdetű népéneket.

PM