XIV. évfolyam 4. szám - 2014. április

Legfrissebb

Legfrissebb

A közelmúltban teljesen megújult a Fő utcai posta épülete, ahol már új, korszerű kiszolgálással várják városunk lakóit. Nemcsak az épület újult meg, hanem az intézmény is új vezetőt kapott Kepplerné Jószai Hajnalka szemé...

Hiába a térség polgármestereinek példás összefogása a M10 gyorsforgalmi út megépítése érdekében, a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár válasza szerint a 10-es út melletti települések problémáját megoldó útfejleszté...

Minden év május hónapjának utolsó vasárnapján azokra az emberekre emlékezünk, akik Magyarország védelme érdekében életüket áldozták vagy kockáztatták. A magyar hősökről az első törvény 1917-ben keletkezett, amely az első...

Pilisvörösvár néprajzi gyűjteménye egy 1793-ban készült középorsós szőlőpréssel bővült. Fogarasy Attila mostanában több dolog kapcsán is látogatja Bajnok Béla szobrászmestert. Egy ilyen látogatás során figyelt fel egy nagy szőlőprésre. Kérdései után kiderült, hogy valamikor ez a Pfeiffer „Tücsi” kocsma éke volt. Egy szép napon már nem volt rá szükség, és úgy döntöttek, felaprítják tüzelőnek. Szerencsénkre a szobrászmester úr pont jókor volt jó helyen. Meghallva ezt, felajánlotta, hogy ő megvásárolná a prést. Az üzletet meg is ejtették, majd a mester úr a műhelyébe szállíttatta, és ott fel is állították egy részét. A prés végső állomása Gyomaendrődön lett volna Bajnok Béla telkén, így egy részét le is szállították oda. Szerencsére a másik fele nem került le, így láthatta meg Attila. Ő értesített engem, hogy lenne egy ilyen prés, érdemes lenne közkinccsé tenni és megmenteni. A Werischwarer Heimatwerk férfitagjait nem kellett győzködnöm, egyből lelkesen azt mondták: Mikor megyünk érte? Mint minden nagyobb szállításnál, most is megkaptuk a Ziegler szikvíz platós autóját. Egyeztetett időpontban felkerestük a mester urat, és nekiláttunk a nem is olyan egyszerű munkának. A gerendák súlyát csak szemmértékkel tudtuk megsaccolni, így félve álltunk neki a szétszedésnek a fiúkkal. Kemény munka volt, de szerencsére a prés és mi is sértetlenül megúsztuk. A platóra tettük, és már indultunk is volna vele. Időközben azonban előkerült egy festett ágytámla is 1860-ból. Valamikor a Bányai-Braun család tulajdonában volt, ezt is a mester úr mentette meg. Felajánlotta az ágytámlát is a gyűjteménynek, így ezekkel már tényleg elindultunk. 

Megjelent az „Otthon a világban” honismereti könyvsorozat hetedik kötete. Az új kötet címe: „Megjártam a hadak útját… Vörösváriak a XX. század vérzivataraiban”. A kiadványban azokat a Vörösvári Újságban megjelent, a XX. század történelmével foglalkozó írásokat, interjúkat, cikkeket gyűjtötte össze Fogarasy Attila szerkesztő, amelyekben vörösvári, illetve vörösvári kötődésű emberek vallanak az átélt, gyakran szörnyű eseményekről, emlékeznek értékeik, szeretteik elvesztéséről, és arról, hogyan lehet az embertelenségek közepette is embernek megmaradni. Az újságban két évtized alatt megjelent írások mellett a kötet közli Kralovich Gyula I. világháborús szerb harctéri naplójának néhány részletét, és számos fotót is tartalmaz a világháborúkat megjárt vörösvári katonákról és bajtársaikról. 

Pilisvörösvár Önkormányzata Fogarasy Attila tanár, újságíró részére több évtizedes könyvszerkesztői, újságszerkesztői és helytörténeti munkájának elismeréseképpen Pilisvörösvárért emlékérmet adományozott október 23-án. A díj kapcsán beszélgettünk a tanár úrral többek között az utánpótlásról, irodalmi munkásságáról, illetőleg városunk eleddig még feltáratlan történelméről.

Még a tavalyi év vége felé nyílt egy nem szokványos kiállítás a Művészetek Házában. A kiállítás ezúttal nem képeket, nem szobrokat, hanem verseket mutatott be, és azokból sem a megszokott fajtákat. Fogarasy Attila 64+3 vármegyére írt nemzeti limerickjeit ismerhette meg ezen az estén a közönség.

Fogarasy Attila, lapunk volt felelős szerkesztője, helytörténeti kutató kezdeményezésére idén február 12-én a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság azt a döntést hozta, hogy Moór Anna pilisvörösvári köztemetőben található sírját a Nemzeti Sírkertbe sorolja. A színésznő korának ünnepelt sztárja volt, tevékenységével örökre beírta nevét a magyar színháztörténetbe, illetve az egyetemes magyar kultúrába. A sír 1927-ig a régi (a mai CBA ill. a piac területén elterült) vörösvári temetőben állt, s exhumálás után innen került át az „új”, Csobánkai utcai temetőbe.

„Életöröm, szeretet, szolgálat, alázat, imádság
Tettel erős igazán, munka szül érdemeket.”

Ötvenéves koromig nemigen írtam verseket, vagy csak nagyon ritkán és rendszertelenül. A mondanivalómat, érzelmeimet általában egy-egy újságcikkben fejeztem ki. Miután négy évvel ezelőtt abbahagytam a helyi újság írását-szerkesztését, ezek a korábban kibeszélt indulatok és gondolatok felgyülemlettek bennem, majd versalakot öltve szabadon kiáramlottak belőlem –magam számára is meglepetésszerűen.