XIV. évfolyam 8. szám - 2014. augusztus

Legfrissebb

Legfrissebb

A közelmúltban teljesen megújult a Fő utcai posta épülete, ahol már új, korszerű kiszolgálással várják városunk lakóit. Nemcsak az épület újult meg, hanem az intézmény is új vezetőt kapott Kepplerné Jószai Hajnalka szemé...

Hiába a térség polgármestereinek példás összefogása a M10 gyorsforgalmi út megépítése érdekében, a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár válasza szerint a 10-es út melletti települések problémáját megoldó útfejleszté...

Minden év május hónapjának utolsó vasárnapján azokra az emberekre emlékezünk, akik Magyarország védelme érdekében életüket áldozták vagy kockáztatták. A magyar hősökről az első törvény 1917-ben keletkezett, amely az első...

Pilisvörösvár néprajzi gyűjteménye egy 1793-ban készült középorsós szőlőpréssel bővült. Fogarasy Attila mostanában több dolog kapcsán is látogatja Bajnok Béla szobrászmestert. Egy ilyen látogatás során figyelt fel egy nagy szőlőprésre. Kérdései után kiderült, hogy valamikor ez a Pfeiffer „Tücsi” kocsma éke volt. Egy szép napon már nem volt rá szükség, és úgy döntöttek, felaprítják tüzelőnek. Szerencsénkre a szobrászmester úr pont jókor volt jó helyen. Meghallva ezt, felajánlotta, hogy ő megvásárolná a prést. Az üzletet meg is ejtették, majd a mester úr a műhelyébe szállíttatta, és ott fel is állították egy részét. A prés végső állomása Gyomaendrődön lett volna Bajnok Béla telkén, így egy részét le is szállították oda. Szerencsére a másik fele nem került le, így láthatta meg Attila. Ő értesített engem, hogy lenne egy ilyen prés, érdemes lenne közkinccsé tenni és megmenteni. A Werischwarer Heimatwerk férfitagjait nem kellett győzködnöm, egyből lelkesen azt mondták: Mikor megyünk érte? Mint minden nagyobb szállításnál, most is megkaptuk a Ziegler szikvíz platós autóját. Egyeztetett időpontban felkerestük a mester urat, és nekiláttunk a nem is olyan egyszerű munkának. A gerendák súlyát csak szemmértékkel tudtuk megsaccolni, így félve álltunk neki a szétszedésnek a fiúkkal. Kemény munka volt, de szerencsére a prés és mi is sértetlenül megúsztuk. A platóra tettük, és már indultunk is volna vele. Időközben azonban előkerült egy festett ágytámla is 1860-ból. Valamikor a Bányai-Braun család tulajdonában volt, ezt is a mester úr mentette meg. Felajánlotta az ágytámlát is a gyűjteménynek, így ezekkel már tényleg elindultunk. 

100 éve született Fogarasy-Fetter Mihály, városunk díszpolgára, tanár, helytörténész, akinek nevéhez fűződik a Vörösvár történetét bemutató Pilisvörösvár története és néprajza című helytörténeti könyv megírása, a könyvtár felvirágoztatása, a könyvesbolt megalapítása, közösségépítő programok szervezése, az ifjúság oktatása, nevelése. Születésének ke­rek évfordulója alkalmából fia, Fogarasy Attila szervezett emlékünnepséget, melyet május 21-én, a Művészetek Házában tartottak.

Új fogalom az építésügyben

Megszületett egy új törvény 2016 júniusában, amely a településkép védelméről szól (2016. évi LXXIV. törvény). A településkép védelmének törvényi szintű szabályozása egy kétirányú folyamat logikus lépéseként fogható fel. Egyrészről 2012 óta működésbe lépett a településképi véleményezés és bejelentés intézményrendszere, másrészről 2016 elejétől életbe lépett az építésügyi eljárások egyszerűsítése, a helyi építési szabályok figyelembevételének lehatárolása. 

2017. január elsejével változtak az építésügyi jogszabályok. 

Egyszerű bejelentés alapján végezhető 2017. január 1-től nemcsak a 300 m2-nél kisebb hasznos alapterületű új lakóépület építése, hanem a meglévő lakóépületek bővítése is, amennyiben az alábbi feltételek együttesen teljesülnek. A lakóépület bővítése akkor végezhető egyszerű bejelentés alapján, ha a lakóépület jogszerű fennállása igazolt (az épület rendelkezik használatbavételi vagy fennmaradási engedéllyel) és a lakóépület műemléki védelemmel nem érintett; a bővítést követően a lakóépület összes hasznos alapterülete nem lesz nagyobb 300 négyzetméternél, illetve ha az épület nem zártsorúan vagy ikresen csatlakozó.

Az advent, várakozás a Megváltó születésére a Szent András napjához legközelebb eső vasárnapon kezdődik. Ebben az időszakban, a nagyböjthöz hasonlóan, úgynevezett kisböjtöt tartottak az emberek. Ez kevésbé volt szigorú, azonban így is testi-lelki önmegtartóztatásra törekedtek, így ekkor mulatságok sem voltak, a Katalin-napi bállal lezárult a báli szezon.

Advent első hétfőjén kezdődtek a roráték, azaz a hajnali misék. Ekkor mindenki igyekezett elmenni a templomba nap mint nap, és a Tauet Himmel, Harmatozzatok… énekkel kezdték a misét. Ilyenkor különösen jó szolgálatot tettek a nőknél a nagykendők, „vattaszoknyák”, magas szárú cipők. A férfiak ekkor vastagabb kapcát tekertek a lábukra, előkerültek a téli „felső-ingek”, kucsmák és a prémes gallérú nagykabátok.

November közepén komoly tematikájú könyv bemutatójára invitált a Művészetek Háza a Városi Könyvtár helytörténeti termébe. Kormos Szilvia, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt oktatója, Bányai Viktóriával, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársával a pilisvörösvári zsidó temető sírköveiről szóló kötetét ismertette meg a bemutató résztvevőivel. A könyv megjelenését Pilisvörösvár Város Önkormányzata is támogatta.

A 25 éves Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány köszöni támogatóinak a felajánlott szja 1%-át, melyet a Pilisvörösvári Mentőállomás és a Központi Orvosi Ügyelet karbantartására és a rohamkocsi felszerelésének bővítésére fordította.

Dr. Für Zoltán kuratóriumi elnök,
Dr. Mártai István kuratóriumi titkár

Második évadját kezdte meg a tavaly októberben megalakult Pilisvörösvári Honismereti Klub. A Művészetek Háza keretében működő klub minden hónap harmadik péntekén, este fél héttől tart összejövetelt a második emeleti Zöld teremben. Az új évadban több vendég előadó is színesíti majd ezeket az estéket. 

Szeptember 10-én egész napos ünnepséggel és kiállítással emlékeztek meg a könyvtárépület átadásának 50. évfordulójáról.

Ötvenéves a Városi Könyvtár Fő utcai épülete. Ebből az alkalomból szeptember 10-én, szombaton délelőtt gyermekeknek szóló programokat szerveztek: könyvekhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokat – könyvkötést, könyvjelzőkészítést –, és az Eszterlánc mesezenekar adott koncertet az ifjabbaknak, délután pedig az ünnepélyes részre került sor.

Nem is gondolnánk, milyen kevesen vannak ma már életben azok közül, akik hiteles képet tudnának festeni számunkra a gulagok borzalmairól, s arról, hogy milyen volt az élet a második világégés előtt. A pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthon harmadik emeletén él egy ilyen ember…

Bizinger István nyugdíjas ásványbányászt a családja, bányásztársai és tisztelői tíz évvel ezelőtt, 2006. március 16-án kísérték utolsó földi útjára a pilisvörösvári temetőben.

Személyében családja a családfőtől, a szén- és ásványbányász társai a kiváló képességű munkatárstól, tisztelői a mindenidőkben emberi értékeket valló és védelmező férfitől vettek végső búcsút.

A szőlő a megfelelő, odafigyelő művelést meghálálta, a tövek roskadtak a szőlőfürtöktől. Ekkor eljött az ideje a szüretnek.

Időben előkészítették és letakarították a szükséges eszközöket, kipucolták és kikénezték a hordókat.

Munka a szőlőkertben

Őseink betelepülésük után házat és templomot építettek maguknak, de hozzáláttak a földek és külső területek megműveléséhez is.

A szőlőművelés és bortermelés szokásait – a venyigét és az ideát- valószínűleg magukkal hozták az óhazából.

Szeretnénk felmérni, hány darab bálványos szőlőprés maradt fenn és milyen állapotban. Nem titkolt szándékunk, hogy az utókor számára megmentsünk egy ilyen gerendákból álló, terméskőből faragott csepegőtálcájú óriási prést. Bízunk benne, hogy akad olyan felajánló, aki valamilyen módon az utókor számára, a városra hagyná a tulajdonában lévő prést. Elképzeléseink szerint a Tájház, Falumúzeum keretein belül kerülne felállításra, megfelelő védelemmel az időjárás viszontagságaival szemben.

Jelentkezéseket és bejelentéseket a Művészetek Háza portáján személyesen, e-mailben az mhpvporta@gmail.com címen, esetleg a 06 26 333-094-es telefonszámon várunk.

Vörösvári műkincsek a Magyar Nemzeti Múzeumban

A Magyar Nemzeti Múzeum mint az iparművészeti restaurátorok képzésében résztvevő intézmény Megmentett műkincsek címmel 2001 óta mutatja be a végzős hallgatók diplomamunkáit. A kiállítás célja a fiatal restaurátorok munkájának is­mertetésén túl, tudatosítani, hogy minden ránk maradt tárgyi emlék műfajától, pillanatnyi piaci értékétől függetlenül kulturális örökségünk része – olvasható a kiállítássorozatról a múzeum honlapján. E remek kezdeményezésnek köszönhetően tekintheti meg bárki október 15-ig a múzeum Pulszky-termében plébániatemplomunk hajdani falikarjait is.

Katonai térképeken jól kivehető, hogy 1785-ben Vörösvár és Piliscsaba között még összefüggő, őshonos erdő állt a dombokon. Aztán a 19. század eleji felmérésen már kitűnik, hogy a korábban teljesen zöld, fás terület cserjés-bozótossá vált. Innen datálódik a máig húzódó, meglehetősen energia- és költségigényes kopárfásítási probléma.

Erinnerungen an die Werischwarer „Eeskruam”

3. rész

Hova hordtak jeget?

Müllerék kezdetben csak a vörösvári igényt szolgálták ki, ehhez az egy kis jégverem mellé építettek egy nagyobbat is. A két jégvermet akkor egyesítették, amikor Óbudáról [ojgyoufa] is érkeztek már a megrendelések. Ekkor a jégverem 1400 m3-es volt. 

Télen a vermet négy oldalán felnyitották, és csúszdákon csúsztatták le a jégtömböket. Így egyszerre több lovaskocsival is szállíthattak, gyorsabban ment a munka. Óbudára már nagy, zárt fa lovaskocsival hordták a jeget, így védve azt az olvadástól.  Egyszer bányatelepnél beszakadt az út [franz-sutn] bányaomlás miatt… Ekkor csak a főút melletti földúton, a bányaistállók mellett tudtak közlekedni. Mivel ez meredek és szűk volt, a két ló nem tudta felhúzni a dombon a kocsit, így további két lovat kellett a jármű elé kötni [zwaá raouss voaschpange].  

1920. augusztus 20-án szentelték fel az I. világháborúban elesett vörösvári katonáknak emléket állító Hősök szobrát. Hősök napja közeledvén röviden felelevenítjük a szobor történetét, és megemlékezünk annak alkotójáról, Krasznai Lajosról, közzétéve néhány nemrégiben előkerült, kiemelkedő helytörténeti értékkel bíró fotót is.

A szobor története

1920. augusztus 20-án a szokásosnál is ünnepibb volt a hangulat Vörösváron: ekkor szentelték fel az I. világháború hősi halottainak emlékművét a vörösvári régi temetőben, az országút mellett. A műkő emlékmű fő alakja egy gyalogos katonát ábrázoló féldombormű, felette koszorúban kereszt, tetején egy szárnyát széttáró, jobbra tekintő turulmadár. Az emlékmű alsó részén márványtáblába voltak vésve az elesettek nevei. A szobrot két évtizeddel később áthelyezték az új óvoda elé a Hősök terére. A falu képviselő-testülete így indokolta erre vonatkozó döntését: „… a hősök emlékművének jelenlegi elhelyezése nem felel meg azon tiszteletnek, amellyel ezen emlékmű elhelyezésével szemben viseltetnünk kell, mert a hátteret képezett régi temetőt az egyházközség felparcellázta, s így a hősi emlékmű teljesen háttér és dísz nélkül áll.”

A védőnők korunk „őrzőangyalai”. Magyarországon idén ünnepli ez a különleges hivatás fennállásának 100. évfordulóját. E jeles dátum apropóján számba vettük, mit is takar ez a foglalkozás, mik azok a részben láthatatlan, ám mégis nélkülözhetetlen feladatok, melyeket a védőnők látnak el nap mint nap.

Hazánkban a feladatuk jóval széles- körűbb, képzettségük pedig diplomához kötött, magasabb, mint a többi államban, ahol vagy a szülésznő, vagy szociális munkások végzik ezt a tevékenységet.

De pontosan mi a védőnők feladatköre országunkban?

2. rész

A jégvágás menete

A Szent János-tóhoz közeli jégvermeket a tavon vágott jéggel töltötték fel, azonban a jégkereskedőnek ez nem volt megfelelő tisztaságú. A temető [freedhauf] alatti mezőkön [ti wiisn] alaposan lekaszálták a füvet. Rajta földből nagy gátakat építettek. Ezt a túláradó patak vize elárasztotta, majd lezsilipelték. A víz egy méter mély volt, így könnyebben befagyott, mint a tavakon.

Volt rá példa, hogy enyhülni kezdett az idő, ekkor könnyebben olvadt a jég. Müller Marci bácsi édesapja ekkor a zsilipeken keresztül kiengedte a jég alatti vizet, így a jégréteg egyből a talajra került.  Ha kellő vastagságúra fagyott, akkor lovas kocsival indultak jeget vágni. 

Erinnerungen an die Werischwarer „Eeskruam”

1. rész

A Sváb Sarok udvarán volt egy jégverem, amit rossz állapota miatt fel kellett számolni, azonban a jégvermek története elkezdett foglalkoztatni. Így elmentem Müller [spitznauma: Ölis] Marci bácsihoz, ezt a még talán feldolgozatlan témát dokumentálni.  A jeges [eeshaundla] szakmában ő az utolsó, aki hiteles adatközlő. Fogadják szeretettel ezt a kis emlékképet.

Majdnem 56 éve, 1958. június 20-án jelentette meg a „Neue Zeitung”, a magyarországi németek hetilapja az alábbi, Pilisvörösvárhoz kapcsolódó cikket:

„Sie werden ihren Mann stellen…

Seit drei Monaten bereiten sich die tanzlustigen Jungen und Mädchen der Pilisvörösvárer deutschen Kulturgruppe auf das zweite grosse Volkstanz Festival in Gyula am 21-22. Juni, an dem zehn ungarische, fünf Nationalitäten- und mehrere ausländische Volks-Tanzgruppen ihre schönsten Tänze zur Schau bringen werden, vor. Ehe sie die „weite und verheissungsvolle Reise zum Festival” antraten, führten sie vorigen Freitag abends ihr Tanzprogramm einer Jury vor, um auf Grund des Gutachtens, der Ratschläge der Fachleute „die etwaigen Unebenheiten glatt planieren, die etwaigen Fehler noch rechtzeitig korrigieren zu können”.

25 éves a rendszerváltozás

Hihetetlen, de 25 éve már annak, hogy megtörtént a rendszerváltás, és megalakultak az első önkormányzatok. A mai fiataloknak ez már történelem, hiszen születésük előtt történt…

A rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából szervezett dokumentumkiállítást és egy kétrészes beszélgetéssorozatot az Értelmiségi Törzsasztal, Botzheim István korábbi polgármester vezetésével. Az első találkozó november 21-én volt a Városi Könyvtárban, a pilisvörösvári rendszerváltozás szimbolikus törzshelyén, a második január 16-án, pénteken a Művészetek Háza első emeleti Civil termében. 

A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján tartottak megemlékezést Pilisvörösváron

Ez év január 19-én, a 2012-es decemberi kormányhatározat által a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánított napon, Pilisvörösváron immár másodszor került sor a tragikus eseményekre való megemlékezésre. A kiállítás-megnyitóval egybekötött ünnepséget a Művészetek Házának színháztermében rendezték meg, ahol a „Délvidéki Magyar Golgota 1944-45” című informatív és megdöbbentő tényeket közlő kiállítás tablói január 12. és 22. között voltak megtekinthetőek.

Disznóölés anno Pilisvörösváron

A disznóölés mindig a téli időszakban történt, azonban időben fel kellett rá készülni. Már tavasszal el kellett gondolkodni, hogy hány malacra van szükség, mennyinek van hely, és hány feldolgozott disznóra lesz szüksége a családnak a következő vágásig. Volt, aki saját kocát tartott, hogy rendszeres malac-ellátmánya legyen, de akadt, aki rokonoktól vagy esetleg piacon szerezte be a felnevelni kívánt malacot [spéifaal]. Aki malacot akart nevelni, annak gondoskodnia kellett megfelelő mennyiségű takarmányról. Persze emellett a család konyhájából kikerülő (kis mennyiségű) ételmaradékot, az ételek készítése során keletkező tisztítási és egyéb konyhai hulladékot is megkapták az állatok. 

November 9-én, vasárnap délután, Radnóti Miklós halálának éppen a 70. évfordulóján került sor a Holokauszt Emlékév alkalmából megrendezett kiállítás megnyitójára a Művészetek Háza nagytermében. A kiállítás Bakos-Nagy Márta jóvoltából és a Civil Alap 2014 támogatásával, Platschek Sándor és Váradi Mónika helytörténeti kutatómunkája alapján készült.

Világháborús sorozatunk újabb részében ismét Bartalis János önéletírásából idézünk. Ezúttal egy vérbe fulladt támadás történetét ismerhetjük meg az orosz fronton, és azt a halálfélelmet és kínt, amelyet a katonák átélhettek alatta.

Sorozatszerkesztő: Fogarasy Attila

Bartalis János: Az, aki én voltam (részlet)

(1915. május, Zubovic-erdő, a Vereckei-szoros túloldalán)

Most május 8-ára emlékszem, mikor mi indultunk támadásra a hegytetőn lévő orosz állások ellen.

Zs. Dobozy Erzsébet, azaz Tuti néni élettel, humánummal, szeretettel és humorral teli írásaival gyakorta találkozhattak az olvasók az elmúlt években a Vörösvári Újság hasábjain. Az idős asszony – aki októberben lépett 92. életévébe – már gyermekkora óta ír verseket, melyeknek bőven adott témát a XX. század hányattatásos magyar történelme és saját családjának küzdelmes sorsa. Élettapasztalataiból, élményeiből asszonykorában novellák is sarjadni kezdtek. Tuti néni most elhatározta, hosszú életének irodalmi gyöngyszemeit könyvformában is az olvasók elé tárja. Karácsony előtt azért kerestem fel otthonában, hogy életéről, valamint a készülő – s várhatóan tavasszal megjelenő – kötetről beszélgessek vele.

Néhány hónappal ezelőtt küldte el lapunknak a híres Ulmer Schachtelek témájában folytatott kutatómunkája eredményeit Botzheim István volt polgármester úr. A „Schachtel”-nek gúnyolt jármű ugyanis valójában egy bárka volt, míg a betelepülők közlekedési eszközeként gyakran emlegetik a tutajt is. Mészáros Ádám múlt havi cikke után – melyben a svábok betelepülésének történetét foglalta össze röviden – most érkezett el az idő, hogy Botzheim Istvánnal megnézzük közelebbről, mi is a helyzet a 17-18. századi dunai közlekedési eszközökkel.

A  Budai-hegység és a Pilisi-medence lakossága a hódoltság utáni évtizedekben szinte teljesen kicserélődött. A magyarok, osztrákok és mások szervezett összefogásával megvalósult offenzíva során sikerült kiűzni a török megszállókat, ám ez a városokban és falvakban lakó nép számára is komoly vérveszteséggel járt. A Buda felszabadítására irányuló, 1683-1686 közti hadi események folytán a budai hegyvidék szinte teljesen elnéptelenedett.