XVI. évfolyam 3. szám - 2016. március

Legfrissebb

Legfrissebb

Augusztus 19-e van, szombat kora délután, a legtöbben a hét fáradalmait pihenik ki odahaza, ám a Kacsa-tó melletti halőrház udvarán lazításról szó sincs. Szorgos horgászok pucolják, majd darabolják egymás után a gusztuso...

Szeptember elseje ezúttal nemcsak az iskolákban való becsöngetés miatt volt különleges Pilisvörösváron, hanem azért is, mert idén erre a dátumra esett a 67. magyar bányásznapi ünnepség, amelyre délután négy órakor került...

Amint a címből is kiderült ­ hála és köszönet a szervezőknek ­, végre tiszteletét tette városunkban Nagy Feró és együttese. Nyilván nem mindenkinek okozott akkora örömöt a banda vasárnap esti fellépése, mint jómagamnak é...

Sportosan indult az idei tanév a Schillerben, hiszen a hagyományos évnyitó ünnepi beszédeken és a gólyák köszöntésén kívül a felújított sportpálya átadására is sor került, melyet azonnal birtokba is vehettek a diákok egy...

Feszültség alá helyezik a vasúti felsővezetéket

Befejeződtek a vasúti felsővezeték kivitelezési munkái a Rákosrendező és Esztergom közötti szakaszon. A hálózatot 2017. szep­tember 15-én feszültség alá helyezik – egyelőre mérések és vizsgálatok céljából, s a mérési eredmények alapján határozzák meg majd a tényleges üzemkezdés időpontját.

A vasúti felsővezeték villamosenergia-ellátása 25 000 V, 50 Hz-es feszültséggel tör­ténik. A vezeték megközelítése vagy megérintése az esetek többségében azonnali halált, de legalábbis életveszélyes sérülést és maradandó károsodást okoz. A villamos berendezéseket életveszélyes és tilos megérinteni (közvetlenül vagy bármely tárggyal), illetve két méteren belül megközelíteni.

Automata síkosságmentesítő készül a 10-es úti aluljáróban

Az Esztergom­Budapest vasútvonal fejlesztése során Pilisvörösváron kiépített külön szintű csomópont (10-es úti aluljáró) építési engedélyeztetése során a Magyar Közút Nzrt. a közútkezelői hozzájárulásában előírta, hogy a csomópontnál automata síkosságmentesítést kell kiépíteni. A NIF ezt a feladatot a vasút-korszerűsítéstől külön projektként kezelte, külön kiviteli közbeszerzést is írtak ki rá, ezért a projekt megvalósítására csak most kerül sor.

Passzázspark készül

2014 szeptemberében Gromon István polgármester kezdeményezésére kölcsönös használati megállapodást kötött a Magyar Posta Zrt. és Pilisvörösvár Város Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában lévő Puskin u. 8. szám alatti és a posta tulajdonában lévő Fő utca 64. szám alatti ingatlanok közös használatára vonatkozóan. 

Átmenetileg megváltozott a vasúti menetrend

A Budapest–Esztergom vasútvonalon villamosítási munkák miatt megváltozott a menetrend. Július 29-ig Budapest, Árpád híd autóbuszállomás és Esztergom között autóbuszok pótolják a napi utolsó, illetve utolsó előtti vonatokat: az Esztergomból Budapest felé 22:10-kor, illetve a Nyugati pályaudvarról Esztergomba 22:20-kor és 23:20-kor induló vonatok helyett az E jelzésű vonatpótlók Pilisvörösvár vasútállomás, Bányatelep és Solymár elágazásnál (Auchan áruház), az S jelzésű vonatpótló buszok a pilisszentiváni községházánál és Solymár vasútállomásnál veszik fel az utasokat.

Köszönetnyilvánítás

A Városi „Napos Oldal” Szociális Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata ezúton szeretné megköszönni a „Piactér” szolgáltatás keretein belül nyújtott adományokat Köble Andrásné Katalinnak, és külön köszönet névtelen felajánlóinknak is!

SEGÍTSEN, hogy SEGÍTHESSÜNK!

Használható állapotú konyha-, szoba- és fürdőszobabútorokat, háztartási gépeket keresünk KÖZVETÍTÉSI CÉLLAL rászoruló nyugdíjasoknak, egyedülálló szülőknek, gyermekes családoknak! Felajánlásaikat várjuk a Városi Napos Oldal Szociális Központ, Pilisvörösvár Család- és Gyermekjóléti Központ 06-26/334-140-es telefonszámán.

Péntek Beáta
intézményvezető

Összefogás a pilisszentiváni elágazás veszélyességének csökkentéséért

A 10-es útról Pilisszentivánra vezető leágazás egy olyan forgalmas kereszteződés, amely az utóbbi évtizedekben egyre több nehézséget jelent az arra közlekedőknek, főként az érintett települések polgárainak. A kereszteződés az utóbbi években sajnálatos módon több súlyos baleset helyszíne lett. Pilisvörösvár, Pilisszentiván és Piliscsaba polgármesterei május elején összefogtak, hogy sürgessék a pilisszentiváni elágazás átépítését. A térség vezetői, P. Révay Gyöngyi pilisszentiváni, Gromon István pilisvörösvári és Farkas András piliscsabai polgármester közös levelet írt a Magyar Közút Zrt. vezérigazgatója részére, melyben felhívta a figyelmet az elágazás jelenlegi formájának veszélyeire, és kérte, hogy vizsgálja meg a kereszteződés átépítésének lehetőségét a forgalmi viszonyok javítása érdekében.

Átadták a Gyógytorna és fizikoterápiás rendelőt

Március 9-én átadták az új fizikoterápiás rendelőt, amely a Fő utca 122-ben található, a Szakorvosi rendelő és a gyógyszertár közelében. A felújítási munkálatok 2016. augusztus 16-án kezdődtek meg, és 2017. január 26-án fejeződtek be, a kivitelező a T-Invest ’91 Építőipari Kft. volt. A felújítás keretében az épületet akadálymentesítették, megújult a homlokzat, kicserélték a nyílászárókat, utólagos vízszigetelést végeztek, kicserélték az összes burkolatot, festettek, mázoltak, az udvarra térkőburkolat került. A helyi értékvédelmi szempontok maximális figyelembevételével elvégzett beruházás összesen nettó 35,5, azaz bruttó 45 millió forintba került. A fizikoterápia – gyógytorna reggel 7 órától este 19 óráig áll a betegek rendelkezésére. A fizikoterápiás rendelő telefonszáma változatlan: 06-30/268-1099. Az ünnepélyes megnyitóról, amelyre lapzártánk után került sor, további részleteket, képekkel illusztrálva következő lapszámunkban olvashatnak.

A Városi „Napos Oldal” Szociális Központ Családsegítő Szolgálata ezúton szeretné megköszönni a „Piactér” szolgáltatás keretein belül nyújtott adományokat a pilisvörösvári védőnői szolgálatnak és külön köszönet névtelen felajánlóinknak is!

Segítsen, hogy segíthessünk!

Használható állapotú konyha-, szoba- és fürdőszobabútorokat, háztartási gépeket keresünk KÖZVETÍTÉSI CÉLLAL rászoruló nyugdíjasoknak, egyedülálló szülőknek, gyermekes családoknak! Felajánlásaikat várjuk a Városi Napos Oldal Szociális Központ, Pilisvörösvár Család- és Gyermekjóléti Központ 06-26/334-140-es telefonszámán.

 


ELADÓ TELEK

Pataksor u. 1606. hrsz.

1294 m2 beépítetlen, közmű­vesítetlen ingatlan, 20%-os beépítettséggel.

10 700 000 Ft

Információ: 06-26-330-233 / 130. mellék

Általános iskolai melegítőkonyhák felújítása

A Friedrich Schiller Gimnázium épületében lévő önkormányzati főzőkonyha tavalyi teljes felújítása után az önkormányzat az intézményi melegítőkonyhák felújítására is figyelmet fordít. Elsőként a Templom Téri Általános Iskolában található melegítőkonyha karbantartási, javítási munkáinak elvégzésére került sor. A melegítőkonyhát a Városgondnokság munkatársai újították fel, új mosogatók beépítésével és falburkolat-cserével.

Változtak az avarégetés szabályaivorosvari-ujsag-2017-02-00012

Módosította az önkormányzat a helyi környezet védelméről, a közterületek és az ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról és a szervezett hulladékkezelési közszolgáltatás kötelező igénybevételéről szóló rendeletében az avar és a kerti hulladék elégetésével kapcsolatos szabályokat. Az új szabályozás szerint avart és kerti hulladékot csak a tél eleji és koratavaszi időszakban lehet égetni, azon belül is csak október 1. és november 30., valamint március 1. és május 15. között, pénteki napokon, 12 és 20 óra között.

Márciusban nyílhat a szelektív hulladékudvar

A legfrissebb információk szerint idén tavasszal valóban megnyílhat a szelektív hulladékudvar Vörösváron. A hulladékudvar megnyitásának feltétele, hogy a jövőbeni üzemeltető, a Vértes Vidéke Nonprofit Kft., illetve alvállalkozója, a Zöld Bicske Nonprofit Kft. a szükséges hatósági engedélyeket beszerezze. A kérelmeket már beadták, az engedélyek várhatóan március 15-éig megérkeznek, ezután a hulladékudvar üzemeltetése elvben azonnal megkezdődhet.

A Neubrandt házaspár búcsúztatásavorosvari-ujsag-2017-02-00015

1990 óta, azaz több mint negyed évszázada Neubrandt Ferenc és felesége, Piroska dirigálták a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Vegyeskórust. A közelmúltban azonban úgy döntöttek, hogy januártól másnak adják át a karmesteri pálcát. A kórus új karnagya Sebestyén János lett, aki már több fellépésen is vezette a kart. Neubrandt Ferenctől és feleségétől ünnepélyes keretek között búcsúztak a kórustagok és a meghívott vendégek január 22-én a Schiller gimnázium ebédlőjében. (A búcsúztatóról a cikket a 29. oldalon olvashatják.)

Élelmiszer-higiéniai, élelmiszerbiztonsági képzés a polgármesteri hivatalban

2017. január 12-én és január 19-én Pilisvörösvár Város Önkormányzata szervezésében élelmiszerbiztonsági-higiéniai oktatást tartott egy élelmiszer-biztonsági felügyelő szakember az önkormányzati főző- és melegítőkonyhák dolgozói és vezetőik részére. Az oktatással a főzőkonyhát és melegítőkonyhákat üzemeltető polgármesteri hivatal egyfelől a NÉBIH ajánlásainak és a gyermekétkeztetést szabályozó jogszabályoknak való megfelelést kívánja biztosítani, másfelől a gyermekétkeztetésben dolgozó kollégák munkáját kívánja segíteni.

Gallyazás a temetőbenvorosvari-ujsag-2017-02-00010

A temetőben sok fa van, melyek folyamatos gondozást igényelnek, mivel a beteg vagy kiszáradt fák letörő ágai balesetet, illetve anyagi kárt okozhatnak. Az önkormányzat mint a temető üzemeltetője szakértővel megvizsgáltatta a temetőben lévő fákat, s a faszakértő szakmai véleménye alapján a Városgondnokság január 11-én elvégezte a veszélyes fák gallyazásátt.

vorosvari-ujsag-2017-02-00014

Figyelmeztetés a kirándulóknak

Az enyhülő időjárás a hétvégéken sokakat a természetbe csalhat, azonban még ilyenkor is fontos szem előtt tartani, hogy az erdőben a városihoz képest merőben más állapotok uralkodhatnak, és a természet ilyenkor sem játszótér. A főváros környéki erdőterületeket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. felhívja a figyelmet egy-két fontos apróságra, hogy a téli kirándulás is felhőtlen hangulatban telhessen. A városban található hóréteg ugyan már lassacskán megadja magát az egyre melegebbre forduló időnek, ám az erdőben – különösen a magasabb, ebből fakadóan pedig hidegebb területeken – sokkal lassabban olvad a hó, így akár még hetekig is nagyon csúszósak maradhatnak a túraútvonalak. Emiatt, valamint az ágakról lehulló, olvadó jégdarabok miatt mindenki fokozott körültekintéssel közlekedjen az erdőkben. Fokozottan ügyeljünk a figyelmeztetésekre, melyek nehezen járható útszakaszokat, vagy éppen a csak egy irányból használható utakat jelölik.

Különdíjat nyert a vasútállomás felújított épülete

Különdíjat nyert Pilisvörösvár, Piliscsaba és Solymár felújított vasútállomása. Az állomások homlokzati felújításáért az „Év Homlokzata 2016” pályázat zsűrije különdíjjal jutalmazta a kivitelező BS Konstrukt Kft.-t. A 30-as években épült, műemlékjellegű épületek rekonstrukciója az eredeti terveknek megfelelően, részben európai uniós forrásból valósult meg. A rekonstrukció tervezője az UVATERV volt.

A Központi Statisztikai Hivatal értesítése alapján tájékoztatom a lakosságot, hogy Pilisvörösváron 2017. január 1. és 2017. március 31. között önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételt hajtanak végre.

A felvétel Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) szerinti neve: Felnőttképzési felvétel, nyilvántartási száma: 2229.

A PilisTV adása az Invitel kábelhálózatán fogható.
Hibabejelentés: a 06-30/30-40-870-es telefonszámon vagy a rika@pilistelevizio.hu e-mail-címen.

A Pilis Televízió műsorai visszanézhetőek az interneten, a www.pilistelevizio.hu címen, és megtalálhatóak a Facebookon is: facebook.com/pilistv.
A televízió YouTube-csatornáján minden, Pilisvörösvár életéről és eseményeiről szóló 2017-es felvétel megtekinthető a Pilisvörösvár 2017 lejátszási listában.
(https://www.youtube.com/playlist?list=PLBgXKYIjkjnImW6q_Jdy9sFL7ovtP4HjB)

Tisztelt Lakosok!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Zöld Bicske Nonprofit Kft. 2017. január 7-én, szombaton a teljes közszolgáltatási területen begyűjti a házak elé reggel 6 óráig kirakott karácsonyfákat.

Két héttel később (21-én, szombaton) elszállítják azokat a fenyőfákat is, amelyektől csak később kívánnak megszabadulni a tulajdonosaik.

Dr. Krupp Zsuzsanna
jegyző

Jövő évtől Vörösváron is idegenforgalmi adót kell fizetniük a turistáknak

2017. január elsejétől lép életbe Vörösváron az idegenforgalmiadó-fize­tési kötelezettség, melyet november 24-ei ülésén fogadott el a város képviselőtestülete. A környező települések többségében már évekkel ezelőtt bevezették a vendégéjszakák után az idegenforgalmi adót, de Pilisvörösváron eddig erre nem került sor. Az idegenforgalmi adó célja, hogy a turisták is hozzájáruljanak az önkormányzat városfejlesztési kiadásaihoz, hiszen többnyire az önkormányzat költségén valósulnak meg azok a fejlesztések, amelyek turisztikai szempontból vonzóvá teszik a települést. A képviselőtestület az adó mértékét 300 Ft/vendégéjszakában határozta meg. Kizárólag a nyilvántartásba vett szálláshelyeken, nem helyi lakosok által eltöltött vendégéjszakák után kell adót fizetni.

Faültetések a város több pontján

Az önkormányzat még szeptember elején döntött arról, hogy a Bányatelepen korábban kivágott beteg fák, illetve a Báthory utcai fasorban kiszáradt fák pótlására a városban 81 db új fát ültet el. A november 15. és 18. között lebonyolított faültetés keretében a Műszaki osztály kertészeti csoportja a Báthory utcában 22 db, a Nagy Imre utcában 4 db, a „Templom sétányon” 17 db, a Harcsa utcai lassító szigeten 1 db, a Széchenyi utcai piac déli oldalán (Piac fasor) 5 db, a Gesztenye utcában 4 db, a Vájár utcában 7 db, a Budai Nagy Antal utcában 7 db, a Bányakápolna utcában 4 db, az Alkotmány utcában 3 db, a Vasútállomás P+R parkolójában 5 db, a Csobánkai utcai parkolóban 2 db fát ültetett el.

Elkészült a közvilágítás-bővítés az Északi lakókörzetben 

Befejeződött az Északi lakókörzet közvilágítás-fejlesztése. Az önkormányzat az Északi lakókörzetbe tartozó utcákban – a Báthory utcában, a Béke utcában, a Mindszenty József utcában, a Nagy Imre utcában és a Freiäcker utcában – megduplázta a közvilágítási kandeláberek és a világítótestek számát. A bővített közvilágítás a terveknek megfelelően még az őszi óraátállítás, azaz a korai sötétedés előtt elkészült. A munkák kivitelezője a pilisszentiváni székhelyű Álomszer Kft., a szerződött kivitelezési összeg bruttó 8 727 655 forint volt.

Ismét nem működött a Kápolna utcai sorompó

Szeptember 26-án újra meghibásodott a sorompó a Kápolna utcai vasúti átjáróban. Tekintettel arra, hogy a hiba a Budapest­Esztergom vasútvonal felújítása óta többször megismétlődött, valamint hogy a javítás mindig késve és hosszadalmasan történik, Gromon István szeptemberben írásban kérte a MÁV illetékes vezetőjét, hogy a hibát haladéktalanul hárítsák el, és a jövőben biztosítsák a sorompó folyamatos, biztonságos működését.

MÁV-hírek

Júniusban lezárták a Budapest–Esztergom vasútvonal villamosítására kiírt közbeszerzési eljárást. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. június 10-i tájékoztatása szerint a kivitelezést a Strabag Vasútépítő Kft., az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt. és a TRSZ Kft. konzorciuma végezheti el, innen érkezett ugyanis a legalacsonyabb összegű ajánlat.

Vágányzári hírek

A vasútvonalon végzett felújítási és villamosítási munkák miatt 2016. szeptember 23-tól változik a vonatok menetrendje a Budapest–Esztergom vonalon, korlátozásokra kell számítani.

Öt őszi hétvégén péntek estétől vasárnap üzemzárásig a teljes vonalon vonatpótló autóbuszok közlekednek. A korlátozásban érintett hétvégék: szeptember 23-25., szep­tember 3-október 2., október 7-9., november 4-6., november 11-13. Ezeken a hétvégéken péntekenként az utolsó személyvonat a Nyugati pályaudvarról Esztergomba 17:20-kor, Esztergomból a fővárosba pedig 19:11-kor indul. A további péntek esti járatok, valamint szombaton és vasárnap minden vonat helyett pótlóbuszok közlekednek Budapest, Árpád híd autóbusz-állomástól Esztergomig. Péntek este az első pótlóbusz a fővárosból 18:05-kor, Esztergomból 20:10-kor indul. 

Az Erste Bank Hungary Zrt., a Pilisi Parkerdő és Pilisvörösvár Város Önkormányzata közösen összefogva 2016. szeptember 2-án megtisztította az erdőt a régi mészégető felé vezető útnál felhalmozott hatalmas hulladékkupactól. Az Erste Bank Zrt. munkatársai egy belső pályázat keretében nyertek anyagi forrást az érintett erdőrész megtisztítására. Az önkormányzat örömmel vette a felajánlást, és segített megszervezni a szemétszedést, hiszen már a tavasszal is erről a helyszínről szállítottunk el több fuvarnyi hűtőszekrény-maradványt.

Marad a buszmenetrend

Mégsem változik a 800-as, a 805-ös és a 810-es távolsági buszjáratok menetrendje. A Volánbusz Zrt. június végén jelezte, hogy a vonatközlekedés 2015. szeptemberi újraindítása miatt csökkent a távolsági buszjáratok kihasználtsága, ezért 2016 szeptemberétől több járatot ritkábban indítana a térségben. Az érintett települések polgármesterei – köztük Pilisvörösvár polgármestere is – jelezték tiltakozásukat a busztársaságnál, és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sem hagyta jóvá a tervezett változtatásokat, így nem lép életbe a járatritkítás.

Hamarosan új, minden igényt kielégítő postaépülettel lesz gazdagabb Pilisvörösvár. A kivitele-zést meghívásos, tárgyalásos eljárás keretében nyerte el a kivitelező Jánosik és Társai Kft. – tájé-koztatott Jánosik Lajos, a cég tulajdonosa.

A kétszintes, 522 m2 összterületű épületet a modern kor elvárásainak megfelelően az energetikai előírásokat kiemelten figyelembe véve építik fel. A beruházás 133 millió forint összköltséggel, elő-reláthatóan az év végére fejeződik be.

Az épület elkészülte után a Posta szolgáltatásait igénybe vevők kényelmes, gyors ügyintézést lehe-tővé tevő ügyféltérrel találkoznak majd. Az óriási üvegfelületnek köszönhetően a napfényes, jó hangulatú belsőtér a dolgozók munkakörülményeit is kellemessé teszik. Mivel a Fő utcán kevés a parkolóhely, az önkormányzattal való megállapodás alapján a Puskin u. 8. sz. alatti ingatlanon is alakítanak ki további parkolókat, úgy, hogy az épületig és azon belül is az akadálymentes legyen a közlekedés. Az új épület a környezetéhez arányaiban, formavilágában jól illeszkedik. „A Budaörsi postaépületek felépítése után már rutinosan állunk a Magyar Posta Zrt elvárásai elé” – mondta Jánosik Lajos, és bízik abban, hogy az új épület mindenki megelégedésére szolgál majd.

Július elsején Pest megye területén is a katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szerve vette át a kéményseprési feladatokat, és július 18. óta megkezdték a kötelező sormunkák elvégzését. 

A közelmúltban a központi ügyfélszolgálatra olyan bejelentés érkezett, hogy valaki vagy valakik – visszaélve az emberek jóhiszeműségével – magukat a katasztrófavédelem kéményseprőinek kiadva pénzt kérnek a munka elvégzése ellenértékeként. A katasztrófavédelem felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy az alkalmazásában tevékenykedő kéményseprők nem kérnek és nem vesznek át készpénzt az ügyféltől, erre nincs jogosultságuk.

Hamarosan kész a főzőkonyha

Végéhez közelednek a Szabadság utca 21. szám alatti önkormányzati főzőkonyha felújításának munkálatai, melyek keretében egyes homlokzati és belső nyílászárók cseréjére, a belső fal- és padlóburkolatok teljes cseréjére, új vizesblokk, raktárhelyiségek kialakítására, a főzőkonyha gépészeti felújítására, új légtechnikai rendszer kiépítésére, az elektromos rendszer bővítésére és teljes felújítására, valamint nagy értékű konyhatechnológiai gépek beszerzésére került sor. A műszaki átadás-átvételi eljárás lapzártánk után, június 15-én kezdődött meg, a fotók az ez előtti állapotot mutatják.

vorosvari-ujsag-2016-06-00008

Új intézményvezetőt választottak

Új vezetője van a Városi Napos Oldal Szociális Központnak. A Pilisvörösvár és Környéke Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsa négy jelölt közül Péntek Beátát választotta az intézmény élére a március 3-i ülésén. Az új intézményvezető eddig 18 évet töltött el a szociális szakmában, s 2003-tól mostanáig az Emberi Erőforrás Minisztériumban dolgozott idősellátási referensként. Új helyét április 15-én foglalta el.

Megépült a járda a Rákóczi utcában

Március 16-án kezdődött meg a bányatelepi járdaépítés és -felújítás a Rákóczi utcában. A beruházás befejezése április 30-ára várható.  Ez idő alatt megépül(t) 355 méter hosszan a járda a Széchenyi utcai piactól a Bányató utcáig, egy 20 méteres járdaszakasz a piac területén a játszótér felé, egy lépcső 15 méter hosszan a Solymári utcából a piactérre, járda és folyóka a Bem utcai lépcsőtől a Széchenyi utcáig, az óvoda kerítése mellett, mintegy 30 méter hosszon, valamint egy 40 méteres járda és a hozzá tartozó lépcső a Széchenyi óvoda mögötti kis közben. A kivitelezést a Park-Tér Útépítő Bt. végzi, a beruházás bruttó 6 404 039 forintba kerül, melyet az önkormányzat saját erőből finanszíroz. (Képriport a hátsó borítón

Kitelepítési Emléknapok Solymár 

Április 22. 

18:00 Solymári Polgármesteri Hivatal – Ritter György „Elűzetés a Pilis-völgyéből” c. előadása 

A Pilisvörösvári Szabadidősport  Egyesület öregfiú labdarúgó szakosztálya idén is vendégül látja a Londonból hazánkba látogató Molesey Football Club hasonló korosztályú csapatát.

A mérkőzésre 2016. május 28-án szombaton, 16.00-kor kerül sor a vörösvári focipályán.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A belépés ingyenes.

  • április 4-én 10 órától: Barangolás az Irodalomban 
  • április 11-én 13:30-tól: Zeneiskolások látogatása
  • április 21-én 10 órától: Diabétesz sorozat  dr. Hidas István előadásában
  • április 25-én 10:30-tól: Helytörténeti sorozat Botzheim István előadásában

Ellenőrzik a vonatlépcsők kinyitását

Megtették a lehetséges intézkedéseket a peronbalesetek megelőzése érdekében – közölte Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója. A szabadságligeti vasúti megállónál januárban a peron és a szerelvény közötti nagy rés miatt személyi sérüléssel járó baleset történt. Gromon István, Pilisvörösvár polgármestere az eset után ismét levélben sürgette a balesetveszélyes helyzet megszüntetését. Csépke András válaszlevelében közölte, a lehetséges intézkedéseket megtették: ellenőrzik és felügyelik a szerelvényeket, hogy a kimozduló lépcsők használatban legyenek, illetve hangos utastájékoztatással is fokozott óvatosságra intik az utasokat. A probléma véglegesen a Budapest–Esztergom vasútvonal villamosítása után fog megoldódni, akkortól ugyanis a mostaninál szélesebb, Flirt típusú villamos motorvonatok fognak közlekedni, a jelenlegi peronokat már ezekhez a kocsikhoz méretezték.