XIV. évfolyam 7. szám - 2014. július

Legfrissebb

Legfrissebb

A közelmúltban teljesen megújult a Fő utcai posta épülete, ahol már új, korszerű kiszolgálással várják városunk lakóit. Nemcsak az épület újult meg, hanem az intézmény is új vezetőt kapott Kepplerné Jószai Hajnalka szemé...

Hiába a térség polgármestereinek példás összefogása a M10 gyorsforgalmi út megépítése érdekében, a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár válasza szerint a 10-es út melletti települések problémáját megoldó útfejleszté...

Minden év május hónapjának utolsó vasárnapján azokra az emberekre emlékezünk, akik Magyarország védelme érdekében életüket áldozták vagy kockáztatták. A magyar hősökről az első törvény 1917-ben keletkezett, amely az első...

Mérföldkőhöz érkezett a bölcsőde­beruházás. Július 8-án reggel az épület műszaki átadására gyűltek össze a kivitelező cég és az önkormányzat képviselői. A bölcsőde 61 milllió forintból készült el, az épület műszakilag készen áll, azonban még nagyon sok teendő van addig, míg megindulhat a bölcsődei élet. Megkezdődtek az engedélyezések, az eszközbeszerzések, és kiírták a pályázatokat a bölcsődei státuszokra.

 

 

 

 

Megtörtént az ürömi körforgalom hivatalos átadása július 3-án, pénteken. Bár az autók már korábban is használatba vehették a forgalmi sávokat, a járdák, korlátok kialakítása a megnyitó előtt nem sokkal készült el. Az ünnepélyes átadón részt vett Dr. Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára, Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója és Király Gábor, a kivitelező Strabag Általános Építő Kft. igazgatója.