XVII. évfolyam 11. szám - 2017. november

Legfrissebb

Legfrissebb

A megszokottól kissé eltérő napirendekkel tartotta meg idei közmeghallgatását városunk képviselő-testülete október 12-én, csütörtökön. Az önkormányzat elmúlt egy évéről szóló beszámoló mellett itt mutatta be Kálmán Kinga...

Október 23-án Pilisvörösvárért emlékérmet vehetett át Oláhné Szabó Anita, a Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Iskola igazgatónője. Ebből az alkalomból beszélgettem vele az elismerésről, motivációról, családról, a ...

A magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményére emlékeztünk október 23-án. A Hősök terén megtartott koszorúzás után a Művészetek Házában ünnepi műsorral és ünnepi beszéddel várták a megemlékező közönséget, valamint...

Napjainkban talán már nem is tudnánk úgy rábökni a falinaptár rubrikáira, hogy ne essen akkorra valamiféle világnap. De mi is tulajdonképen ez az ünnep? Nos, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy ezek olyan, évről évre...

A fiatalokból alakult Heimatwerk számos vörösvári által ismert formáció, hiszen nemzetiségi és városi önkormányzati ünnepségeken sokszor tanúi lehetünk hagyományőrző tevékenységüknek. Az alábbi interjúban az elnökség tag...

A Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar jogelődjét, a Mauterer-zenekart a XIX. század közepén (1850 körül) alapította meg Mauterer Jakab. Tőle fia, ifj. Mauterer Jakab vette át a zenekarvezetést, majd unokája, Mauterer János, aki 1896-tól 1953-ig (57 éven át) volt a zenekar vezetője. A vörösvári emberek ezt a fúvószenekart „Maura’ Pándá”-nak hívták, Mauterer Jakab kőműves foglakozása miatt. (Maurer = kőműves)