XV. évfolyam 11. szám - 2015. november

Legfrissebb

Legfrissebb

A megszokottól kissé eltérő napirendekkel tartotta meg idei közmeghallgatását városunk képviselő-testülete október 12-én, csütörtökön. Az önkormányzat elmúlt egy évéről szóló beszámoló mellett itt mutatta be Kálmán Kinga...

Október 23-án Pilisvörösvárért emlékérmet vehetett át Oláhné Szabó Anita, a Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Iskola igazgatónője. Ebből az alkalomból beszélgettem vele az elismerésről, motivációról, családról, a ...

A magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményére emlékeztünk október 23-án. A Hősök terén megtartott koszorúzás után a Művészetek Házában ünnepi műsorral és ünnepi beszéddel várták a megemlékező közönséget, valamint...

Napjainkban talán már nem is tudnánk úgy rábökni a falinaptár rubrikáira, hogy ne essen akkorra valamiféle világnap. De mi is tulajdonképen ez az ünnep? Nos, nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy ezek olyan, évről évre...

A fiatalokból alakult Heimatwerk számos vörösvári által ismert formáció, hiszen nemzetiségi és városi önkormányzati ünnepségeken sokszor tanúi lehetünk hagyományőrző tevékenységüknek. Az alábbi interjúban az elnökség tag...

Bericht über die Nationalitätenwoche im Kindergarten in der Szabadság Straße

Ősszel második ízben került megrendezésre a Szabadság utcai óvodában a nemzetiségi hét. A sok előkészületet igénylő projekt igen változatos programot kínált a gyerekek részére.

Egyre több kommunikációs csatornából értesülhetünk arról a globális fenyegetettségről, amit a fogyasztói társadalom által felhalmozott hulladék okozhat a közeli jövőben. Vajon lehetséges-e gátat szabni ennek a folyamatnak? Ki és mit tehet?

Az Európai Hulladékcsökkentési Héthez, mely minden évben november utolsó hetében kerül megrendezésre, immáron ötödik alkalommal csatlakozhattak a magyar önkéntesek.  Ennek keretében saját akcióötleteik megvalósításával hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasznosítására. Magyarországon az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) látja el a nemzeti koordinátori feladatot a jelentkezők között.

Régóta érlelődő gondolat volt bennem – látva Zsámboki Szabolcs lelkesedését, megszállottságát, amellyel Vörösvár néprajzi értékeit, hagyományait, népi kultúráját gyűjti, ápolja, rendszerezi és közkinccsé teszi –, hogy ketten együtt életre hívjunk egy Honismereti Klubot. Amikor tavaly ősszel felkerestem őt, azonnal igent mondott. Így hát belevágtunk… 

Nem kellett sokat kilincselnünk Berényi Ildikónál, a Művészetek Háza igazgatójánál, mivel kiderült, elképzeléseihez tökéletesen illeszkedik a létrehozandó klub. (Azóta több klub is beindult a házban, megélénkítve a kulturális és szellemi életet a városban.)

Wenczl József 1945-2014

Világhírű koreográfusunk, nagyszerű táncosunk, feledhetetlen embertársunk halálának első évfordulójára emlékkönyvet jelentetett meg „10 talentum” címmel a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes. 

A közel 140 oldalas, gazdag képanyagot tartalmazó könyv közli Wenczl József életrajzát, felsorolja kitüntetéseit, csokorba szedi legnépszerűbb koreográfiát. Egy rövid írásában ő maga vall arról, hogyan lett táncos, mi késztette arra, hogy gyűjtő utakra induljon és koreográfiákat készítsen. Egy másik írásában büszkén ír az általa vezetett tánccsoport kimagasló eredményeiről.

Ahogy azt már bizonyára Olvasóink is tudják, 2016. januártól elindul a Pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde. Már sokszor és sokféleképpen írtunk róla itt a Vörösvári Újság hasábjain, most pedig úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy a bölcsőde közelmúltban megválasztott vezetőjét, Kondákor Zoltánné Tecát is bemutassuk Önöknek. Fogadják szeretettel.

Filmklub a Művészetek Házában

Szeptember végén indult el a filmklub, amelyet kéthetente pénteken este fél héttől tartunk a Művészetek Házában. Nagyon fontos közösségépítő szerepe mellett, egy-egy film megváltoztathatja, befolyásolhatja életünket. A filmek kiválasztásánál fontos szempont, hogy olyan élettörténeteket mutassunk be, ami akár a saját életutakban is megtalálható. (Életrevalók, Hétköznapi mennyország, Revans, A felhők fölött 3 méterrel, Holt költők társasága stb.)