XVI. évfolyam 5. szám - 2016. május

Legfrissebb

Legfrissebb

Március 15-én 11 óra előtt nem sokkal a Hősök terénél idén is piros, fehér, zöld színű kokárdákkal a szívük fölött gyülekeztek városunk polgárai az 1848­49-es forradalom és szabadságharc emlékére tartott városi ünnepség ...

Március 9-én került sor a Fő utca 122-ben megnyílt új Gyógytorna és Fizikoterápiás rendelő hivatalos átadására. Az ünnepélyes átadót az épület udvarán rendezték meg, a városvezetés, a hivatali dolgozók és a meghívott ven...

Március 11-én a Pilisvörösvári Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola színháztermében újfent – immáron ötödik alkalommal – rendezték meg az Ifjúsági Fúvóstalálkozót, amelynek házigazdája a tanintézmény fúvószenekara, a...

Tehetséges atléta, tehetséges énekes – bármelyik pályát választhatta volna, mégis orvos lett. Ő dr. Fekete Sándor, városunk egyik háziorvosa, aki 28 év után megválik vörösvári praxisától. Ennek kapcsán beszélgettem dokto...

Vízkár az óvodában

Az elmúlt egy hónap szinte eseménytelenül telt a vörösvári tűzoltóknál a riasztások számát tekintve.

Sajnos egy komoly káreseményről mégis be kell számolnunk. Február 13-án a Hősök téri Gradus Óvodába riasztották a rajt, ahol a mosogatókonyha csőrendszerének meghibásodás miatt az egész óvodát 3-4 cm magasságban víz lepte el. A meghibásodást az óvoda dolgozói csak a hétvégét követően vették észre, amikorra a padlózat már jóvátehetetlenül károsodott. A raj a kiérkezés után áramtalanította az óvodát, és nekilátott a káresemény felszámolásának. 

Tűzesetek

Január 12-én kigyulladt egy elektromos szekrény egy családi ház falán az Attila utcában. Az ott lakóknak még a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült megfékezniük a tüzet. Tűzoltóink a lakók biztonsága érdekében hőkamerával ellenőrizték a kábeleket és a padlást, szunnyadó izzás után kutatva.

Január 14-én éjjel kigyulladt egy családi ház Pilisszentivánon, a Határ utcában. Rajunk a 4000 liter víz szállítására alkalmas Steyr tűzoltófecskendővel vonult a helyszínre, hogy segítse az oltást. (Egyesületünktől a vízszállításban kértek segítséget, mivel a fagy miatt a kivonuló tűzoltók nehezen fértek hozzá a tűzcsaphoz.)

Közlekedési baleset

November 10-én a kora délutáni órákban a Szent Erzsébet utca és az Ősz utca sarkánál két gépjármű ütközött egymásnak. A baleset során személyi sérülés nem történt, de mindkét gépjármű forgalmi akadályt képezett. A raj előbb áramtalanította a gépjárműveket, majd a rendőrségi helyszínelés befejezése után a forgalmi akadályt megszüntette. 

Gyászolunk

Nagy veszteség érte egyesületünket; búcsúznunk kellett egy tűzoltó bajtársunktól, Kárpáti Jánostól, aki 1996 és 1999 között az elnöki funkciót is betöltötte, és haláláig tagja volt egyesületünknek. Emlékét megőrizzük. 

A vörösvári tűzoltók a legutóbbi találkozás óta 5 alkalommal avatkoztak be vonulásaik során. A műszaki mentések száma három volt, míg a tűzeseteké kettő.

Fakidőlések

Az első műszaki mentés során, szeptember 9-én a Tó dűlő viadukthoz közel eső részéhez riasztották tűzoltóinkat, valamint a fővárosból egy fecskendőt és egy létraszert. A közvetlenül az út mellett álló, kb. 16-18 méter magas, teljesen kiszáradt nyárfáról ágak szakadtak le, veszélyeztetve a közlekedést és az ingatlanok kerítését. Mivel nagy magasságból is törtek le ágak, segítségül kellett hívni egy magasból mentő létraszeres gépjárművet. A káresemény felszámolásának idejére az érintett útszakaszt lezárták. A veszély elhárítása közel másfél órát vett igénybe. 

Tűzeset, műszaki mentés

Augusztus 25-én, csütörtökön hajnalban leszakadt egy veszélyes anyagot szállító kamion pótkocsija a Fő utca Petőfi Sándor utcai kereszteződésében. Az elszabadult pótkocsi kidöntötte a járda melletti közkutat, majd úgy állt meg, hogy teljesen elzárta a Petőfi Sándor utcát, elvontatni nem lehetett. Szerencsére a veszélyes anyaggal megrakott szerelvény nem sérült meg, és a baleset személyi sérülést sem okozott. A pótkocsit másnap csak két húsztonnás daru segítségével tudták az úttestre emelni és elvontatni. A műszaki mentés alatt két órán keresztül le volt zárva a 10-es út.

Műszaki mentések 

Június 4-én a rendőrség kérésére a tetőtéri ablakon keresztül behatoltunk a Hunyadi utca egyik házába, ahol egy eszméletlen férfit találtunk, aki már napok óta nem adott magáról életjelet. A magatehetetlen férfit a mentők kórházba szállították.

Június 11-én reggel 5 óra tájban a Fő utca 66. szám előtt (a Járási Hivatalnál) összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi. A balesetben egy személy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült, mindketten a személygépkocsi utasai voltak. A baleset miatt a közlekedés két órán keresztül szünetelt a 10-es út ezen szakaszán, a forgalmat a rendőrök a mellékutcákba terelték.

Nyitott kapuk

Május 28-án ismét szélesre tártuk a tűzoltószertár kapuit, és a nemzetközi gyermeknaphoz kapcsolódóan vendégül hívtuk és láttuk a gyerekeket. A szertárban és a városháza udvarán nemcsak a tűzoltóautókat – köztük a nemrégiben átadott új Steyr tűzoltófecskendőt – és a különböző berendezéseket próbálhatták ki a gyerekek, de rajzolni, színezni, papírmakettet készíteni is lehetett, és volt arcfestés is. Ráadásként apró ajándékokkal – lufival, sapkával – kedveskedtünk az apróságoknak, akik kétségkívül ezúttal is igen jól érezték magukat, ahogy a Napraforgó Speciális Otthonból érkezett vendégek is.

Április 30-án ünnepélyes keretek közt adták át a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület számára a Városháza udvarán azt a Steyr gyártmányú gépjármű-tűzoltófecskendőt, amelyet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság ajánlott fel tűzoltóinknak, és Ujvári Attila vállalkozó teljesen ingyenesen, társadalmi munkában újított fel. A mostanra újszerű, kitűnő állapotba került tűzoltószer tűzoltóink legfontosabb vonulási eszközeként kerül szolgálatba a vörösvári polgárok élet- és vagyonvédelmét biztosítandó.

Tűzesetek, műszaki mentések

A hónap mérlege: 8 riasztás, amiből egy téves jelzésnek bizonyult. Négy alkalommal tűzesethez, két alkalommal műszaki mentéshez, egy alkalommal pedig egy szénmonoxid-mérő meghibásodása miatt vonultunk ki. De nézzük sorra az eseményeket:

Április 6-án az Erkel Ferenc utca alatti nádas gyulladt ki és égett mintegy 3000 m2-en. A nagy kiterjedésű tüzet 3000 liter vízzel és kézi szerszámokkal két órán belül sikerült megfékeznünk. A fővárosi tűzoltók is részt vettek az oltásban. A gyors kiérkezésnek és a hatékony beavatkozásnak köszönhetően a lakóházak nem voltak veszélyben, annak ellenére sem, hogy a fel-feltámadó szél más-más irányba terelte a lángokat.