XIV. évfolyam 12. szám - 2014. december

Legfrissebb

Legfrissebb

A közelmúltban teljesen megújult a Fő utcai posta épülete, ahol már új, korszerű kiszolgálással várják városunk lakóit. Nemcsak az épület újult meg, hanem az intézmény is új vezetőt kapott Kepplerné Jószai Hajnalka szemé...

Hiába a térség polgármestereinek példás összefogása a M10 gyorsforgalmi út megépítése érdekében, a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár válasza szerint a 10-es út melletti települések problémáját megoldó útfejleszté...

Minden év május hónapjának utolsó vasárnapján azokra az emberekre emlékezünk, akik Magyarország védelme érdekében életüket áldozták vagy kockáztatták. A magyar hősökről az első törvény 1917-ben keletkezett, amely az első...

Ennyi idő telt el azóta, hogy Zs. Dobozy Erzsébet – avagy, ahogyan a többség ismeri: Tuti néni – „irodalmi pályára” lépett. Az évek során számtalan verset, illetőleg novellát írt, amelyekből idén „Régi és új utak” címmel megjelent egy válogatáskötet. Már önmagában ez a tény is elég lenne egy interjúhoz, ám ennek a mostani beszélgetésnek van még egy apropója, mégpedig az, hogy október 23-án Pilisvörösvár Város Önkormányzata Tuti nénit a több évtizedes helytörténeti értékű költői és írói munkájának elismeréseképpen a Pilisvörösvárért emlékéremmel tüntette ki.

Kedves Tuti néni!

Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy lektorálhattam könyvének szövegeit. 

Be kell valljam, ilyen lassan lektorálással még nem haladtam. Ugyanis a szövegek olvasásakor rendre azon kaptam magam, hogy már rég nem a helyesírás javításával vagyok elfoglalva, hanem elragadott a szöveg tartalma. Felidéződtek általuk anyukám és apukám történetei. Apukám maga is bányászként kezdett dolgozni a Mecseki Szénbányáknál. Az olvasott történetek, az ismerős, régen hallott bányász-kifejezések a gyerekkorom világát idézték. Felidéződött kisiskolás korom egyik tragikus emléke, amikor álltunk vigyázzban az osztályban, mert megszólalt a duda a halott bányászokért. Kisgyerekként éltem át az érzést, amikor bejöttek az osztályba, hogy elmondják, meghalt az egyik kislány apukája. Sírtunk. És sír a lelkem azóta is, ha apukám történeteire gondolok, a bányamentők munkájára, a szörnyű tragédiákra. Nekünk a Bányász himnusz az életünk része volt, ma is eléneklem a diákjaimnak magyarórán. A „jó szerencsét” iskolai köszönés volt, aminek emlékét máig őrzőm.

Zs. Dobozy Erzsébet, azaz Tuti néni élettel, humánummal, szeretettel és humorral teli írásaival gyakorta találkozhattak az olvasók az elmúlt években a Vörösvári Újság hasábjain. Az idős asszony – aki októberben lépett 92. életévébe – már gyermekkora óta ír verseket, melyeknek bőven adott témát a XX. század hányattatásos magyar történelme és saját családjának küzdelmes sorsa. Élettapasztalataiból, élményeiből asszonykorában novellák is sarjadni kezdtek. Tuti néni most elhatározta, hosszú életének irodalmi gyöngyszemeit könyvformában is az olvasók elé tárja. Karácsony előtt azért kerestem fel otthonában, hogy életéről, valamint a készülő – s várhatóan tavasszal megjelenő – kötetről beszélgessek vele.