XIV. évfolyam 3. szám - 2014. március

Legfrissebb

Legfrissebb

Március 15-én 11 óra előtt nem sokkal a Hősök terénél idén is piros, fehér, zöld színű kokárdákkal a szívük fölött gyülekeztek városunk polgárai az 1848­49-es forradalom és szabadságharc emlékére tartott városi ünnepség ...

Március 9-én került sor a Fő utca 122-ben megnyílt új Gyógytorna és Fizikoterápiás rendelő hivatalos átadására. Az ünnepélyes átadót az épület udvarán rendezték meg, a városvezetés, a hivatali dolgozók és a meghívott ven...

Március 11-én a Pilisvörösvári Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola színháztermében újfent – immáron ötödik alkalommal – rendezték meg az Ifjúsági Fúvóstalálkozót, amelynek házigazdája a tanintézmény fúvószenekara, a...

Tehetséges atléta, tehetséges énekes – bármelyik pályát választhatta volna, mégis orvos lett. Ő dr. Fekete Sándor, városunk egyik háziorvosa, aki 28 év után megválik vörösvári praxisától. Ennek kapcsán beszélgettem dokto...

Ütemterv szerint halad a Rákos­rendező és Esztergom közötti vasútvonal villamosítása. Várható vágányzárak, határidők, a beruházás jelenlegi állása – cikkünk a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. információit foglalja össze.

Ez év őszére alkalmas lesz a vasútvonal a villamos vontatásra – tájékoztatott a beruházó NIF Zrt. a munkálatok állásáról. Az 51 km hosszú szakasz korszerűsítése ütemterv szerint halad, és jól állnak a kapcsolódó beruházások is: állomásfelújítások, peronépítés, az átszállási lehetőségek bővítése.

Július végén megkezdődött a Rá­kos­rendező–Esztergom vasútvonal villamosítása. A projekt megkezdését július 27-én ünnepélyes keretek között jelentették be. 

Az esztergomi vasútállomásnál rendezett sajtótájékozatón jelen volt dr. Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára; dr. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, az esztergomi térség országgyűlési képviselője; Romanek Etelka, Esztergom polgármestere; Tokaji Róbert, a MÁV Zrt. műszaki igazgatója és Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója, akik az ünnepi beszédek mellett részletesen ismertették a beruházás tartalmát. 

Az utóbbi napokban elkészült többek között a kétszintű csomóponton átvezető kerékpárút, a vasútállomás mögötti buszmegálló, valamint a növénytelepítés.

Néhány helyszínen a munkák még folyamatban vannak: az Attila utcai közútcsatlakozásnál a gyalogos rámpa kialakítása, a Várkert utcában az úthelyreállítás, a Fetter vendéglő mellett a gyalogosjárda helyreállítása, a SPAR melletti járdaépítés, a vasútállomás előtti ideiglenes felvonulási terület rendezése.

A munkálatok valószínűleg néhány héten belül befejeződnek.

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója, Loppert Dániel október közepén adott tájékoztatást a vasútkorszerűsítéshez kapcsolódó, még folyamatban lévő munkálatok állásáról és várható befejezési idejéről.

 

Júniusban várható a vonatforgalom megindulása a teljes Budapest–Esztergom vonalon. Addigra a tervek szerint elkészülnek az állomásépületek felújításával, júliusra pedig az ürömi körforgalom építésével. A vörösvári kétszintű csomópont szerkezete 90%-ig kész, áprilisban ráterelik a forgalmat. 2015. ősz végéig még a régi menetsűrűséggel fognak járni a vonatok.

Mégsem lesz kész 2014. év végére a 2-es vonal felújítása – tájékoztattak a KTI szakemberei. Legkorábban 2015 márciusában indulhat meg a forgalom a teljes vonalon. Utána viszont rögtön kezdődik a pálya villamosítása és a Budapest Nyugati pályaudvar felújítása, ezért csak 2016-tól járhatnak sűrűbben a vonatok a felújított vonalon. Az ürömi csomópontot a vasútépítés befejeztével kezdik el.

Mégis megindulhat a vonatforgalom 2014 decemberében, az ürömi körforgalmat pedig már idén augusztusban elkezdik építeni – tájékoztatott a NIF. A Flirt vonatok viszont csak 2016 tavaszától közlekednek majd.

Azokkal a kérdésekkel, amelyek a KTI-s tájékoztató alapján merültek fel, illetve amelyek a tájékoztató után is nyitva maradtak, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs vezetőjéhez, Loppert Dánielhez fordultunk. Tőle kaptuk az alábbi válaszokat, amelyek több ponton is eltérnek az előzőekben ismertetettektől. Jelenleg ezek a legfrissebb információk a felújítás ütemezéséről:

Áprilistól fektetik a síneket a hiányzó szakaszon

Tavaly december 12-én ünnepélyes keretek között adták át a vasút Pilisvörösvár és Esztergom közötti szakaszát. Az eseményről részletes beszámolót olvashattak lapunk januári számában. Mostanában azonban úgy tűnik, mintha nem történt volna semmi. Ez azonban nem így van, a munkálatok folyamatosan zajlanak – tudtuk meg Loppert Dánieltől, a NIF Zrt. kommunikációs vezetőjétől.